Az este kilenc utáni fejfájás
eszembe juttatja, hogy az ágyba
kerülő testek felett a sötétség
hasonló talán, mint az utcán
rohangáló kóbor kutyák árnyéka.
Az ősz légszomjas zongorista,
mellkast szorító harmóniát játszik tölgyek billentyűin
és mikor az ázott könyvek gyökerére lép,
dobogások közötti szünetben kicsit nyújtózkodik.
Elmerengve roncson korallvárakon
roskatag fotelben gondolkodva ül
keze karfákon túl a habos vízbe ér
forgács hullámok sziklás lábakon