Lukáts János
Kő kövön marad
Azt mondják: démon vagyok. Én vagyok a démon. Nem tudom, mi a démon, ki a démon. Ott állok, ahová állítottak, el nem mozdultam onnan, hogy is tehetném. Azóta vagyok, hogy megfaragtak, bár lehet, hogy korábban is voltam, de nem tudtam róla.
Évek tornya
Akkor jártam először a tóparti kisvárosban… Nem is a kisváros miatt, hanem a Badacsony miatt. Vagyis a napfogyatkozás miatt, amit legjobban a tóparti mólóról lehetett látni. A Badacsony fölött eltűnt a nap, elmúlt a fény, hideg lett és szürkeség. A madarak elnémultak, az emberek zajongtak.
Csillagvadászat
„A vágyam szinte égig ér, Lenéz rám a Göncöl-szekér” – ezt a verset tizenhárom éves koromban gondoltam ki. A folytatás elmaradt, és most ezt a két sort mondogatom magamban. Már miért is ne mondogatnám, amikor valóban lenéz rám a Göncöl-szekér, mind a hét csillagja ott ágaskodik szemközt.
Búcsúpohár
Élővíznek hívják a város folyóját. Jó név ez, minden víz élő, amelyik folyik, amelyik csörgedezik vagy hömpölyög. A víznek hangja van, formája van, színe, bár vízszínűnek az átlátszót mondják. A víz élőlény, nem úgy, mint te vagy én, másképp… De élőlény!
Város a völgyben
Pompás, őszi tájban röppen velem a panorámabusz. Mintha vitorlás hajó lebbenne a két hegylánc között a völgyben. Az utazónak különös gondolatai támadnak – a városról, ahová megérkezni szándékozik, az emberről, akinek az emlékét fölkeresni vágyna, de leginkább a múló időről.
Tegnap volt telihold
A tábortűz utolsókat hunyorgott. Aztán sötét lett, sötétebb, mint az éjszaka. A tűz egy szürkés füstcsavart még elküldött az ég felé, de az már alig jutott el a diófa legalsó ágáig. Ketten maradtunk, nincs kerekebb szám a kettőnél. Nem láttuk egymást, de néztük egymást.
Tátika vár rám…
Járom az országot, mint magamét, idegen tőlem a hatalom és a dicsőség. Elégedettség és türelemhiány karöltve jár velem. Látni akarok mindent, még ma! Aztán: – Hová sietsz, itt vár ez már századok óta, itt fog várni holnap is!
Margit
A hó a romkert sarkaihoz menekül. Szürkés kupacok húzódnak meg itt-itt, hogy hó rejtőzik a mocskos felszín alatt, csak akkor sejti meg a járókelő, ha lába az apró vízerekbe lép. Másnapra aztán a vízér fölszárad vagy elpárolog, a hókupac dolgozhat tovább és töpörödhet.
Mal du pays
Tíz perccel éjfél előtt megcsörrent a telefon.
– Halló! – rekedt-álmosan szólt Lőrinc hangja.
– Lőrinc vagy? Gabriel vagyok. – Nyüszítés volt ez, alig emberi hang.
– Ki vagy? – Lőrinc a homlokát ráncolta.
– Hát én, Gabriel. Vagyis… Gábor.
Mackó járt a Börzsönyben…
Apa hallgatott ebéd közben. Csak a kávénál töprengett oda anyának egy halk mondatot: – Azt beszélik, medve jár a környéken.
– Medve?
– Medve.
– Itt még sose járt medve.
Lőrinc aranyai
– El akarok mesélni neked valamit, de nem tudom, hogy kezdjek bele. Segíts! Kérdezzél valamit!
– Mondd, mit akarsz elmesélni?
– Eh, egyszerűbb, ha elmondom, magadtól sose fogod kitalálni!
– A te észjárásodon, Lőrinc, nehéz eligazodni!
Látogatóban a zöld bölénynél
Most észak felől indult neki a hegynek. A hegyek észak felől sötétebbek, mohosabbak és meredekebbek. De meg kevesebben is járnak errefelé, távolabb esik a városoktól, a vasúti fővonaltól. És kisvasúttal döcögni jó, a tömegből kimenekülni jó.
Bronzlelkek közt galambposta
– Szia, barátnőm! Így nevezlek, pedig nem is ismerlek. De láttam a fényképedet az újságban. Mintha magamat láttam volna, vagy inkább, amilyen én szeretnék lenni. Ott ültél a szép városban, a nagy folyó partján, a vaskorláton. Irtó jól nézel ki, ingerlően rövid a szoknyád.
Borozó a semmi partján
A lugas keresztléces deszkázatáról fáradtak lógtak le a zöld műanyag levelek. A létra alatt egész kupac gyűlt már össze belőlük. A valódi levelek fonnyadtak voltak, sárgák és a peremük felkunkorodott, az élettelenek, a zsírpapírból kivágottak – holtukban is hibátlanok.
Barátom, a kőszarvas
Mellette templom, mögötte rendőrség, szemben vele cipőbolt. Mit keresel itt, kőszarvas? Milyen akarat hozott ide, milyen rövid ész felejtett itt? Gyakran járok arra, ritkán állok meg. Minek? Parkocska zúzott kővel, csenevész fű, két mélázó utcapad.
Partnereink
