Verebi Éva
Már késő
Meg kellene tanulnom
újra futni, jóízűt hajolni
az igazak felől, és hinni
a szándékok tisztaságában.
Jó lenne, Istenem, együgyű
gyermek lenni újra,
Súlytalanság
A lépés idővel kilép mindenhonnan,
maradnak a szűrt ízek, múltam foglyai,
előttem vetkőz fölajzott színét a lét,
s a bolti pult mögött ürülnek polcaim.
Örökségünk
Minden költő egy individuum, melynek fejlődését, alakulását alapvetően determinálja, hogy hova születik, milyen „előzményekkel”, és milyen társadalmi szituációba, korba. A mi, több ezredévet felölelő, és meghatározó európai, közép-európai, sokak által ugyan még előszeretettel vitatott jelenlétünk és történelmünk ma már megkérdőjelezhetetlen tény.
Trilógia utóhanggal
Ma még
Veled, benned pörgök, fergeteg,
körbe-körbe forgok, kergetek,
kibomlott hajamba súg a szél,
miért, kiről, most ne mondjad még,
csak vigyél.
Nincs választás
Nem írok én mást,
csak ami belülről fakad,
lecsurog mélyre,
és onnan fölszakad.
Érted, nem érted,
nem mindegy talán,
Feleségünk
Elfogadtam én már régen,
magunkban, mint burjánzó
sejtnyi forma mégis csak
felek vagyunk.
Magányos a cédrus,
karcsú törzse kín,
A jövő kívánsága
Amint hullócsillag karcolja az eget,
gyermeki lét úgy fáj, és ragyog, míg ébred.
Hívatlan a kétely önmagára eszmél,
valamit ad, s cserébe másikat kér el.
Mi és ki dönt?
Nos, barátom,
felvetésed bizony jogos.
Mily szép a rím, ha faragott.
Dallama tá, vagy tán ti-tá,
gondolat rád bizton talál?
Uram, én készültem!
Fölálltam volna, és szóltam is
volna valamit, de nem ébredt
föl bennem elég erősen az akarás,
észrevétlen eltűnt a pátosz,
és a tűzhöz a farakás, a nagy érzés:
Porból, vízből, fényből… mert vannak pillanatok
És megint üres csendesség van,
a szív leporolta sebzett önmagát,
a szürke lomhán fényesedik,
nesztelen kószál, búsan, mit is talál.
Vannak napok
Amikor nagyon érzem
a rosszat köröttem,
és tudom, nekem élnem
kell mégis, mert meghalni,
úgy istenigazából
csak egyszer lehet,
Mi és ki dönt?
Nos, barátom,
felvetésed bizony jogos.
Mily szép a rím, ha faragott.
Dallama tá, vagy tán ti – tá,
gondolat rád bizton talál?
S ha a „helyest” is jól írod,
Uram, én készültem!
Fölálltam volna, és szóltam is
volna valamit, de nem ébredt
föl bennem elég erősen az akarás,
észrevétlen eltűnt a pátosz,
és a tűzhöz a farakás, a nagy érzés:
megosztani veletek.
Mikulás, Kiskarácsony
Miért csukódik be néha örökre
Isten kicsiny házán vajon az az ablak,
a nyomorból egy szemétdombra lökve,
ahol egyszer, régen átszállt már egy angyal.
Álma csókot hintett nagy öleléssel,
friss kenyér volt, édes, roppanós csokival,
Sokasodó emlékek között
Bakonyi település, ahol felnőttem. A központban laktunk, a Rákóczi téren, Reguly Antal, a finnugor nyelvkutató szülőházával közös udvarban. Ma tájmúzeum, korabeli mesterségek háza, foglalkoztató, és Reguly Antal emlékház van a helyén.
