Verebi Éva
Uram, én készültem!
Fölálltam volna, és szóltam is
volna valamit, de nem ébredt
föl bennem elég erősen az akarás,
észrevétlen eltűnt a pátosz,
és a tűzhöz a farakás, a nagy érzés:
Porból, vízből, fényből… mert vannak pillanatok
És megint üres csendesség van,
a szív leporolta sebzett önmagát,
a szürke lomhán fényesedik,
nesztelen kószál, búsan, mit is talál.
Vannak napok
Amikor nagyon érzem
a rosszat köröttem,
és tudom, nekem élnem
kell mégis, mert meghalni,
úgy istenigazából
csak egyszer lehet,
Mi és ki dönt?
Nos, barátom,
felvetésed bizony jogos.
Mily szép a rím, ha faragott.
Dallama tá, vagy tán ti – tá,
gondolat rád bizton talál?
S ha a „helyest” is jól írod,
Uram, én készültem!
Fölálltam volna, és szóltam is
volna valamit, de nem ébredt
föl bennem elég erősen az akarás,
észrevétlen eltűnt a pátosz,
és a tűzhöz a farakás, a nagy érzés:
megosztani veletek.
Mikulás, Kiskarácsony
Miért csukódik be néha örökre
Isten kicsiny házán vajon az az ablak,
a nyomorból egy szemétdombra lökve,
ahol egyszer, régen átszállt már egy angyal.
Álma csókot hintett nagy öleléssel,
friss kenyér volt, édes, roppanós csokival,
Sokasodó emlékek között
Bakonyi település, ahol felnőttem. A központban laktunk, a Rákóczi téren, Reguly Antal, a finnugor nyelvkutató szülőházával közös udvarban. Ma tájmúzeum, korabeli mesterségek háza, foglalkoztató, és Reguly Antal emlékház van a helyén.
Mit nekem az ősz
Ha múlik a perc, mert úgy gondolod,
és csak belőled fogy valamennyi,
feszül, pendül, s ereszt pár sornyi húrt,
az életből is csak kottafejnyit.
Restaurálás
Múltidéző kifestőm javítgatom
Ismeretlen arcok néznek vissza rám,
erős kontúrjuk van bennem, s csak véltem:
látom őket, színeim árnyalatán.
Szalonigény, füstös réteg alól
kopnak régi kényszer aktok,
Szavak kötésében, oldásában
A fiatal anya, amikor először gondolt arra: – Még annyi dolgom van a világban! – alig észlelhetően, talán akkor kezdett el félni a haláltól. Félni félt már, túl korán, és többet annál, mint ami elviselhető. Aztán többet annál is, mint amennyire a túléléshez szüksége lett volna.
Úttalanul is járva
Még a lassú ütemnél tartott, átjárta sejtjeit a dallam, de két kottafej a szívében maradt. Kivételesen, és egészen sokáig, és e néhány percben feloldódott az elmúlt, fals évek diszharmóniája. Végre sikerült magán kívül rekeszteni a valóságot. Jó ideje a haragos gondolat zenélt csak benne.
Utazásaim 2.
Úgy általában, és Százhalombatta – Építkező mozaikok – Százhalombatta füstölgő kéményei az 1960-ban elkezdődő óriásfejlesztések, és a korszak örök mementói lettek. Az iparosodás ide vonzotta az agglomerációban élőket, a kőolaj-finomító és a hőerőmű sokaknak adott munkát és megélhetést.
Lepke, lepke szállj a tenyerembe
Hol élek én? – most az élet kérdez,
bentről szól rám, és remegve kérlel,
s míg napként elfogy, remél, mint este,
és újat szít félholtból, ha reggel.
Újraírva
Én is kértem,
még régen,
hogy a patakkal
a tengerbe érjek,
de mint oly sok
minden elfogyott,
elszívta a klíma
Könyörgés
E zavaros időkben
már nem kereslek
évezredek vakolási
alatt föl alig ismerlek
Téged, hát nyújtózz
le értem a mélybe,
