Agócs Károly
Bölcseleti-misztikus próza – 18.
Gyógyító robotok – A lélekorvos kivett a szekrényből egy nagyjából félméteres, tojás alakú bábut, és az asztal közepére helyezte. Néhány pillanatig ide-oda ingott, majd megállapodott. Halványzöld színű volt, a felszíne bársonyosnak tetszett.
Bölcseleti-misztikus próza – 17.
Közvélemény-kutatás – Sikerült foglyul ejtenie a gonosz embert. A Gonoszt. Azóta, hogy eltervezte, mindig valóságos diadalérzéssel gondolt erre a pillanatra, ám most mégis inkább szégyenkezés fogta el, és lelkifurdalása támadt, mintha bűnt követne el.
Bölcseleti-misztikus próza – 16.
A hiányzó szó – Íróasztalára könyökölve virrasztott a költő egy mécses gyér világánál. Szinte biztosra vette, hogy utolsó versét írja; bár elején járt még a meglett férfikornak, súlyos kór emésztette törékeny testét.
Bölcseleti-misztikus próza – 15.
A lány húszéves volt, nem kimondottan szép, de vonzó és csinos, természetét tekintve pedig jó kedélyű, derűlátó, nyílt, őszinte, szerény, lelkiismeretes és együttérző. Mindemellett eleven szellemű, széles látókörű, és a korához mérten átlagon felül művelt volt.
Bölcseleti-misztikus próza – 14.
A regényhős lázadása – A népszerű író legújabb könyvének utolsó fejezetéhez ért, ám itt elakadt vele: nem jutott eszébe igazán jó ötlet a befejezéséhez. Egyik álmában megjelent előtte a regény főszereplője. Egy szegényesen berendezett, elhanyagolt, füstös kocsmában borozgattak.
Bölcseleti-misztikus próza – 13.
Téves utasítás – Semmi rendkívüli nem volt abban a késő őszi hétfő reggelben. A szokásos időben keltem, nem túl korán. Felhúztam a redőnyt, kinyitottam az ablakot és lenéztem az utcára, mint mindig. Borongós idő volt, szemerkélt az eső, ami miatt az emberek lehajtott fejjel jártak.
Bölcseleti-misztikus próza – 12.
Az ítész – Bölcs remetének tartanak, pedig nyomába se érhetek néhai mesteremnek – nyugodjék békében. Mikor tanítványául fogadott, azt mondta, mozgalmas, kalandos, megpróbáltatásokban és fordulatokban gazdag életem oly sok tanulsággal szolgál, hogy jószerével bárki fordulhat majd hozzám tanácsért.
Bölcseleti-misztikus próza – 11.
Időnkívüliek – Az űrhajó elhagyta a Földet, majd hamarosan a Naprendszert, aztán nemsokára a Tejutat. A vezérlőkabinban a három űrhajós kényelmesen hátradőlt az ülésén. – Cseppet se irigylem a földlakókat – szólalt meg a kapitány. – Szörnyű lehet az idő fogságában élni.
Bölcseleti-misztikus próza – 10.
A múzsa árulása – Valószínűtlenebb helyszínt aligha tudtam volna elképzelni véletlenszerű találkozásunkhoz, mint a hagyományos őszi vásárt annak a történelmi emlékeiről is nevezetes kisvárosnak a szélén. Éppúgy elképedt, mint én, amikor találkozott a tekintetünk.
Bölcseleti-misztikus próza – 9.
Az ördög dalnoka – Bár páratlan énekművészete még egyre csiszolódott, tökéletesedett, és rendületlenül ívelt felfelé a népszerűsége, mind terhesebb volt számára a szereplés, előtte egyre súlyosabb szorongás, hovatovább valóságos félelem lett úrrá rajta, utóbb már napokkal korábban.
Bölcseleti-misztikus próza – 8.
Carmen Piroska – Egy szelíd domboktól körülölelt kisváros szélén állt egy réges-régi kolostor. Miután az utolsó lakója is elhalálozott, néhány évig múzeumként működött, bepillantást engedve a néhai apácák eszközökben és külsőségekben már-már önsanyargatóan puritán világába.
Bölcseleti-misztikus próza – 7.
A sikeres író húsz év múltán felkereste egykori mesterét, aki annak idején beavatta az írás műhelytitkaiba. Bár szárnypróbálgatásai nem árulkodtak figyelemre méltó tehetségről, lelkesedése és eltökéltsége láttán érdemesnek találta arra, hogy tanítványául fogadja.
Bölcseleti-misztikus próza – 6.
Szeretetben és békességben élt az idős házaspár, csendben, szinte eseménytelenül teltek a mindennapjaik. Egy napon, ahogy a reggelit követően hozzáfogtak az elmaradhatatlan kávézás szertartásához, az asszony egyszeriben azon kapta magát, hogy bántja, valósággal sérti a fülét, ahogy a férje a kávéját kevergetve csörgeti a kanalát.
Bölcseleti-misztikus próza – 5.
Sose mondtam neki, de még csak nem is éreztettem vele, hogy mennyire féltem, mennyire gyötör a félelem, mennyire szenvedek a gondolattól, hogy baja eshet, hogy elveszíthetem. Ugyanakkor hittem abban, hogy azért kerüli el a balvégzet, mert az iránta érzett szeretetemnek, vagy inkább az abból fakadó, valóságos szenvedésben kiteljesedő féltésemnek oltalmazó ereje van.
Bölcseleti-misztikus próza – 4.
Rögtön felismertem, ahogy megpillantottam az estély színes-zajos forgatagában. Eléggé megváltozott a jó húsz esztendő során, amióta utoljára találkoztunk. Ám ahogy közelebb keveredett hozzám, már nem voltam egészen biztos benne, hogy ő az. Szemmel tartottam, és egyszerre csak találkozott a tekintetünk.
Partnereink
