Kiss Tamás
„L a m e r”
La mer
téged bámul az ég
nem tudja miért vagy oly kék
s oly rapszodikusan szép
La mer
hullámfodraidban
Semmi sem történt…
A korhadt csupasz ágak meghasadnak
Fagyott hó gyilkolná őket
De már rég nem élnek
Szűzhóra durranva hullanak
Miközben csak vagdalkoznak a széllel a hópelyhek
Egyre mélyülve incselkedik a csend
Svejk megmondja…
„Európai értékek” – „Egy ideje megint sokat papolnak erről, de mindig megnyugszik a dolog, mert az unalom miatt csődbe megy, mint az a kocsmáros, aki vizezi a sört. Nekem az értékekről a szép nagy templomok jutnak először eszembe.
Svejk megmondja…
Érdekes, hogy Hasek örökérvényű könyve és annak hőse, SVEJK, néha kéretlenül is le tud zúdulni a polcról, és reflektor-gyanánt világítja be a böszmeségbe zuhant dekadens világ sötét bugyrait… Mit is mond, mondana az időtlenségben bölcselkedő Svejk ezekről az érdekes poszt-fogalmakról?
Ég és kereszt
Tudsz majd Te is, mint oly sokan
Boldognak álcázva Magadat, élni tovább
Sok kincsért, aranyért, feledve csókjaimat.
Hazugok közé állni, mint napsütésbe csapó villám
Ég és kereszt
Na hogy vagy fiú?
Látom rosszul. De ugye nem haragszol, ha nem tudlak sajnálni.
Öreg vagyok. Láttalak gyermekkorodban, és nem is tudom miért, de féltettelek gondolataimban. Hiába.
Kivágattad magadat, mint egy vén szikomorfa, megkínzattad magad, mint egy félresikerült fakír.
Ég és kereszt
Egyszer úgyis elmúlt volna minden
Rongyos sápadt öregségben
Zavart elmével, akadozó szívvel
De elmentem volna egyszer úgy is innen
Most mégis jobb így meghalni
Hisz atyám mellett gyermek leszek újra
Ég és kereszt
Mikor lendült a katona keze, akkor jöttél rá: élned kell.
Midőn szilánk vágódott sápadt arcodba, gondoltad leveled jött: rövidesen menned kell haza, egyenest az ég felé.
Most már tudod, ha szeretni kellett volna – nem tetted igazán.
Via Giorgio de Chirico
11. „Betöltöttük feladatunkat”(?) – Aztán az a kényszer-képzet fogott el, hogy itt, A Városban, a halotti csendben katonai dzsipek járőröznek… De az nem lehet… De a hangszóró!
„Betöltöttük a feladatunkat,
világ fölötti uralmunkat éljük,
Via Giorgio de Chirico
10. Vándorlások… A legnagyobb kegyetlenségeknek emberarcuk van, így a „Robotok Kormányának” is, akár „hús-vér emberek” (Unamuno) alkotják, akár már csak tényleg robotok, amiknek fénylő példaképük az ember, de nem tudhatják meg soha, hogy éppen „ideájuk” miatt fogják elpusztítani egymást…
Via Giorgio de Chirico
9. Újabb kóma? Felriadtam… Fura hangulat… Egy vers, amit valaha én írtam… Érdekes… Hirtelen keresni kezdem a Dokit, de nem látok semmit, csupán újfent fehéres-sárgás-barnás foltokat… „Eltűnt!” Megszokhattam volna… Nem lep meg már semmi. Hallucináltam?
Via Giorgio de Chirico
8. Vándorlások… Álltam a szobor előtt, kezeimet összekulcsoltam, mintha imádkoznék… Pedig csak emlékeztem… Felrémlett bennem egy kamaszkori kísérletem… Egy írás, melynek címét a Syrius együttes híres dala adta: „Az ördög álarcosbálja” („Devil’s Masquerade”).
Via Giorgio de Chirico
7. Vándorlások… „Valami fehérség mered az ég felé ott a távolban, mögötte meg piroslik valami…” – nyögtem magamban. „Azért nem semmi, amit itt át kell élnem, csoda, hogy még bírom…” Ingatag lelki állapotban hajtottam magamat tovább.
Via Giorgio de Chirico
6. Vándorlások… Ez volt az a belső monológ, ami ájultságomból felélesztett. Nem fájt semmim, nem voltam éhes, se szomjas, nem űzött semmiféle szükség… Mintha érzéstelenítettek, vagy érzéktelenítettek volna… „De nem baj – motyogtam magamban.
Via Giorgio de Chirico
5. Mintha kiszálltam volna a megszokott világból… Szögletes, merev színfoltok és kontrasztjaik lepték el a tájat, és egy térre vezettek. Fakó, koszos, okkersárga-változatok, és ugyancsak fakó sötétbarnás, földszerű, geometrikus pacák, sokszor kaotikus rendetlenségben pásztázták át azt a világot.
Partnereink
