Sokszor eldöntöttem már, hogy – ha nem feltétlenül muszáj – nem tekingetek visszafelé. Nehogy úgy járjak, mint a bibliai Lót! Kétségtelen, hogy akadnak a múltamban „fényes lapok”, ám szép számmal megőrződtek a feledésre érdemes emlékek, események is.
Egy napi vívódás után mára megoldódott a múlt szombaton megjelent írásomban felvetett gondolatom a próbatételek kérdésében. Bár tanulságos lenne, mégis lemondok a múltidézés nehéz feladatáról. Több okom is van erre.
Nem túlzás azt állítani, hogy életünk csupa próbatételből áll. Ezeket a Sors jelöli ki, illetve mi döntünk arról, hogy életünk egy-egy új szakasza előtt milyen próbákat (feladatokat) fogalmazunk meg a magunk számára.
Horger Antal a Szegedi Tudományegyetem egykori tanszékvezető professzora azok közé a tudósok közé tartozik, akikre a jelenkori kutatók már csak ritkán hivatkoznak. Pedig munkásságának értékeit nem lehet kétségbe vonni; még akkor sem, ha tudjuk, hogy József Attilát eltanácsolta az egyetemről.
1981 tavaszán Borsy Károly, a nagy tekintélyű pécsi nyomdász és tipográfus ezt kérdezte tőlem: „János, jut eszembe: a Kaposvári Nyomda igazgatója kéri, hogy mielőbb kapják meg a baranyai helynévkötet még hiányzó térképlapjait, mert elakadtak a munkálatokkal”. A válaszom ez volt: Igyekszem teljesíteni a kérést. A sürgetés elején álló jut eszembe szerkezet nagyon meglepett, mert 1981-ig nem hallottam Pécsett ezt a különleges szókapcsolatot.
A magyar fonetikai szakirodalomban régtől fogva vita tárgya, hogy hol helyezkedik el az é és az e (ë) a köznyelvi magánhangzók rendszerében? Mi az oka, hogy az é és az á is „társtalan”, még akkor is, ha a variánsaik képzési helyét vesszük figyelembe?
Régóta tudjuk, hogy a helynévadásnak is van rendszere. Például a mellék, melléke és a mente utótag az egytagú víznévhez kapcsolódóan arra utal, hogy az adott vidék vízfolyás közelében fekszik: Duna mellék, Dráva melléke, Duna mente.
Névtani témájú írásaimban törekedtem az adott téma szakirodalmi előzményeinek ismertetésére is. Külön gyűjtöttem a baranyai helynevek magyarázatáról, értelmezéséről szóló írások szerzőinek életrajzi adatai, a tudósok munkásságának főbb eredményeit.
A baranyai helynévkutatás 200 éves történetének bizonyára mérföldköve és felülmúlhatatlan műve a Baranya megye földrajzi nevei [BMFN] című monográfia. E névgyűjtemény a jelenkori névtudomány állapotára utal elsősorban, de mutatja egyúttal elődeink áldozatos munkájának eredményeit is.
A beállítódásról írt dolgozatomat elküldtem nyelvész kollégáimnak és a nyelvészettel nem foglalkozó néhány barátomnak is. Valamennyien érdekesnek találták a téma kifejtését és a „példatörténeteimet”. Néhányan megjegyezték, hogy a fogalom bonyolultsága miatt szükséges lenne, ha más tudományágak kutatói is hozzászólnánk ehhez a kérdéskörhöz.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
