Karádi Kristóf írásai

Suhanva bandukolok, keresgélek
A franc essen belé már minek
Kétség vermébe lezuhantam
Lovagi gúnyám otthagytam
Elveszett kardom célt nem talált

Azt hiszed a zaja csend
De sajnos nem ez a rend
Egyre csak nőttön növekszik
Akkor is mikor a test lefekszik
Ragtapasz után ragtapasz csupán
Bármit próbálsz haladni a próbán

Mi lenne ha ez lenne utolsó másodperced?
Hova szegeződne fókuszált beszűkült figyelmed?
Én vagy társasoznék mint egy önfeledt gyermek
A játékszabály kötne le, nem a nagyvilági törvények
Vagy végre mindent kötelezőt a fenébe félre dobva
Leülnék könyvvel a sarokba egy más világba olvadva

Meleg szobámban stratégiai asztalom
Mély Vadonból menekül betörő halom
Érzem menni kéne hiába a zord rideg Tél
Hisz a Természet nem csak asztalomon él
Először irány a Tér s Királyok pécsi útja

Nincs hangom, de vannak szavaim
Amikkel átugorhatom belső falaim
Éledező betűim megmásszák Titekét
Szótagjaim keresik másiknak lelkét
Szavaink kavarognak örvényként

Még mindig érzem a kalapálást
Ritmusra feszülő pata dobogást
Belülről kiáltó nyughatatlanságot
A földből kitörő rock-lángot
Bár nem ismerem a szöveget

Egyenesen kényelmesen szállt fent egy sas
Eltalálta láthatatlan hirtelen jött vas
Zuhanni kezdett közelített a talaj
Remény szél támadt elmaradt a baj
Felhúzta a magasba fellegek irányába

Láttam ma Apollón reggeli nyilait
Szelet felfűtő ébredező lovait
Távoli célt kiszemelve kelhetett
Célzáshoz csendet korán lelhetett
Artemis a fényét félig még tükrözte

Erdőben kövön beszélgetve ücsörögtem
A telihold bukkant elő felhőkből felettem
Mászkáltam vidáman kőről kőre haladva
Véletlenül megint a hold fényébe sodródva
Aztán elszakított a hajnal tündöklése

Olyannyira egyszerűbb lenne minden
Csak ne kéne ellenőrizni örökösen
De nem lehet ha rémképek keringenek
Ott vannak folyvást mint rajban heringek
Cselekednél mást és hirtelen már cápák
Dúlást jósolnak a könyörtelen párák