Ágoston Piroska írásai

Mint egy fájdalmas tangó nyomasztó szenvedélye
úgy nehezedik az éjszaka egy rozsdás falevélre
még meztelenül ülök itt ma éjjel a nyitott ablaknál
ki tudja merre fújna a szél, ha kiállnék és hagynám

még volt szándék
szétfeszített szempillasorokat
ahogy lassan csukódott rá az alkonyat
a halmokra, ahol kicsi voltam

szemem szemedben
táncol örökre adom
ölem melegét

az úton jégpáncél volt aznap reggel
én pedig hosszú oldalakat írtam a semmiről
és estére a semmi volt a fejemben
a semmi nálam volt
és én voltam a semmi

léptek egy nagyváros forgatagában
árnyékomat betonra írja a nap
és hozzásimul egy ismeretlen

napernyős meleghullámok a betonon
én még márciusra gondolok
amikor még nem lehet eldönteni kell-e kesztyű és sapka
eső vagy hó lesz-e

halkan simítja a szél a hajam
miért vagy szomorú kérdezi anyám
pedig csak néztem ahogy a szirmok
a füvön szerelmeskedtek a fényben

a vírusok apró buzogányok
zsírpapírba csavarták törékeny testeink
kalimpáltunk tehetetlenül
már egy hete tart

magamrazártam az ajtókat, a szemhéjamat
és beástam magam a sötétbe
indulás előtti remegés – pedig sehová sem megyek
arra várok hogy hazaérj hozzám

csarnokvíz helyett higany
hogy visszatükrözzem arcodat
mert arcot mos foltoz felvarr
eltakar és lemásol az ember