A vágóállatok lemészárlásán szörnyülködik Goodall asszony. Kétségtelen, hogy minél emberségesebb, minél jobb körülmények közt kell felnevelni és tartani a később táplálékul szolgáló állatokat, és azok levágását is a lehető legfájdalommentesebben, legstresszmentesebben kell végrehajtani. Erre már megvannak a szigorú szabályok, amelyek betartását pontosan meg kell követelni, és azt ellenőrizni kell.
Különlegesen ünnepélyes születésnapi megemlékezésre került sor a Baranya Megyei Vadászkamara rendezésében november 14-én, szombaton este a Bazilikában. Mi, pécsiek hozzászoktunk a több száz éves jubileumokhoz: egyházmegyénk 1000 éves, első egyetemünk több mint 600 éves, várossá válásunk is néhány száz éves már. Mindezeket méltón meg is ünnepeltük. Mi hát mindezekhez képest egy 15. születésnap?
Tisztelem és nagyra becsülöm a gombei csimpánzok megmentőjét, a lelkes állatvédőt és írónőt, Jane Goodallt. Őszinte elismerést érdemel mindenki, aki egy nemes eszméért, főleg ha az az élővilág védelmét szolgálja, következetesen, fáradságot nem kímélve küzd, sőt érte áldozatoz is vállal. Goodall asszony minden számomra hozzáférhető könyvét megszereztem és elolvastam.
Bő 2000 évvel ez előtt, a hatalom tetőpontján, a jólétben és kultúrában tobzódó rómaiaknál élt egy nagyon szomorú szemléletet tükröző, de nagyon is a mindennapi valóságnak megfelelő közmondás. Ez a gyönyörű hexameterben megfogalmazott bölcs latin intés így hangzik:
Fiam szokta kissé gunyoros hangsúllyal mondani: „Na, nagy kaland!” amikor valaki valamilyen jelentéktelen dolognak fontoskodva nagy feneket kerít. A jelen esetben csupán egy egyszerű vadászkalandról van szó, mely – fiamnak igazat adva – teljesen jelentéktelen, csak az én számomra van jelentősége.
A természet- és vadászfestészet örvendetes fejlődésnek indult az utóbbi évtizedekben hazánkban. Ebből Pécs-Baranya is alaposan kivette részét. Elég, ha néhány nevet említek csak: Götz Gyula, Takácsné-Varga Júlia, Varga Pál vagy Bíber József.
Hogy hű maradjak önmagamhoz és műfajomhoz, most is azt teszem, mint tettem eddig minden MOKK konferencián: vadászirodalomról beszélek esszészerű formában. Jelen írásomnak – mint látni fogjuk – előttünk, orvosírók előtt, különös aktualitása van.
Már a cím elárulja, hogy ennek a kisvárosnak egyik szerény szülöttje vagyok. Ha meg azt is hozzáteszem, hogy a címben szereplő iskolának nyolc éven át diákja voltam, akkor érthetővé válik, hogy nem tudok sem a városról, sem az iskoláról teljesen objektíven, elfogultság nélkül beszélni, vagy írni.
Az utóbbi évben Wass Albertről írt három rövid tanulmányom egyikében, melyekben Wass Albertet mint vadászírót igyekeztem bemutatni, örömmel állapítottam meg, hogy ma már nemcsak Wass Albertet, hanem Wass Albertről is lehet olvasni Magyarországon.
Tudom, nagy merészség, vagy talán kritikátlanság is részemről, hogy minden irodalomkritikai képzettség nélkül erre a valóban szakterületre merészkedem. Úgy érzem azonban, hogy a szólásszabadsághoz hozzátartozik az „írás szabadsága” is, azaz hogy az ember véleményét szabadon kifejtse bármiről, akár írásban is.
A Magyar Orvosírók és Képzőművészek Köre (MOKK) most már hagyományosan szeptember elején Balatonlellén rendezi meg évi konferenciáját, mely ez évben ünnepélyesebb volt a szokásosnál.
Már szétszedték a terítéket. Az elejtett vad már a hűtőházban pihen, a vadászok is túl vannak már a finom vacsorán, és poharazgatás közben, vidáman beszélgetve, idézik a nap eseményeit. Egy öreg vadász, talán a legöregebb a társaságban, csendesen felkel és kiballag a vadászház udvarára.
A nyár derekán, egy szép napsütéses, mondhatnám kánikulai hétvégére kedves, szűkebb körű baráti összejövetelre kaptam meghívást vadászházunkba. Két lelkes új vadász, Zoli és Gábor, hívta meg vadásztársaságunk néhány idősebb vagy tapasztalt vadásztársát, főleg ismerkedési céllal, egy halászlére és egy kis baráti koccintásra
Régóta vadászom a kisterjedelmű, nem súlyos (itt nem „fajsúlyt”, hanem valóban a kilóban kifejezett súlyt értek), könnyen zsebretehető könyvekre, melyek viszonylag gyakori – bár korom előrehaladtával egyre ritkuló – (hivatalos) pesti útjaimon kellemes úti olvasmányként szolgálnak.