Bandi András, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Bandi András

Bandi András írásai: 374
Bandi András

(F)ordítok – 48.

Kamarás Klára: Őszi levél…
Ez már a másik ősz… a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló, szép levelek
tarka varázsa?

(F)ordítok – 47.

Karádi Kázmér: A Keresztelő
Hallgatom a csöndet,
Szépséges éjszakám virágát,
Hűs köveken forró lábam nyugszik,
S fejemet a falnak támasztom,
Kívül reked a világ.

Ősz-triptichon

Esőfelhők az ég alján,
a nap bágyadtan simogat
végig a táj ráncos arcán.

Tanulni kell

Tanulni kell. A tarka rétet.
A gyermekkori szép emléket.

Tanulni kell. Néha megállni,
És egy virágot megcsodálni.

Klárika elment

Szakadt a hó. Folyékony hóláncot spricceltünk a kocsi kerekére, így próbáltunk haladni. Tudtuk, elég nehéz út áll előttünk, de Klárika a Hetedhéthatár égisze alatt kiadott első kötetének a bemutatóján ott szerettünk volna lenni. Addig még sosem jártunk Letenyén. Igazi, hamisítatlan téli táj fogadott, amire mindenki csak azt szokta mondani „olyan, mint az én gyermekkoromban”. Talán mindenki emlékében ott rejtőzik egy idilli téli táj?

Elment a Gyilkos-tó festője

Évente többször megfordultam Erdély egyik igazgyöngyszeme mellett. Mindig más és más arcát mutatta nekem. Láttam a sarjadó kikeletben, a vadzöld nyárelőn, a forró nyárúton, az ezerszínű késő őszben és párszor már csúszkáltam a jegén farkasordító hidegben. És Őt majdnem mindig ott találtam. Nyáron szalmakalapjában, télen kucsmában, kesztyűvel a kezén, de az elmaradhatatlan festőállvány mindig ott állt előtte. Alkotott.

Baskai pillanatok

Harangszó csobban a vízbe,
hullámok messze sodorják,
s fodrozó szellő fuvallatok
csillámló tarajukba fonják.

Nem kedvelem a kaméleont

A kaméleon a gyíkok családjához tartozik, első és hátsó végtagjain öt-öt ujja, karmait –amik meglehetősen élesek – kapaszkodásra használja. Szemét egymástól függetlenül minden irányban tudja mozgatni.

Színes álmok fekete-fehérben

A kilencvenes évek végét írtuk. Az Iparos Kisvendéglőben, törzshelyünkön gyülekeztünk. Nyáron kint az árnyas fák alatt. A fiatalok a korukhoz illő türelmetlenséggel, az idősebbek az élettapasztalatukból adódó megfontoltsággal „dobták fel” az éppen aktuális, számukra fontos (vagy annak tűnő) témát. Aztán mindenki hozzászólt. Néha Ő is.

Svejk

Vannak könyvek, amiket illik elolvasni élete során egy kultúrembernek. Aztán vannak azok a könyvek, amikre legtöbben hivatkozunk, mint amiket elolvastunk, amik nagy igazságokat mondanak el, esetleg tanultunk belőlük.

(F)ordítok – 46.

Nászta Katalin: kis Jézus
kis Jézus
ha most születnél
lenne aki
beengedne

(F)ordítok – 45.

Karádi Kázmér: Róma császára
Halld jaj-szavát a városnak!
Róma trónján új zsarnok ül.
A tömeg kiszolgálta a régit,
Most az újnak hegedül.

A Tér cserepei –gondolatok egy kötet margójára

Gusztinál jártunk. Egy mohácsi kiállítás előtt találkoztunk régi ismerősünkkel, mondhatnám barátunkkal.
Mint mindig, most is szívesen látott. Nem, nem volt kötelező udvariaskodás, sem a szokásos „sajnálkozás” az elmúlt/elmúló idő miatt.

(F)ordítok – 44.

Hajnal Éva: Néma
mintha lábnyoma sem volna
oly halkan lépeget a hold ma
fénye árnyak köntösében
moccanatlan száz sötétben andalog
most nem énekelhetnek az angyalok

Misi bácsi

Volt úgy, hogy „Misibácsiztam”, máskor meg „Lacibácsiztam”, épp ahogy jólesett. Ő mindenikre válaszolt, és sosem haragudott emiatt meg. A rövid nekrológból döbbentem rá, hogy lassan már egy évtizede közöttünk élt, alkotott. És így igaz, anekdotázott. És mesélt. Gyermek és ifjúkoráról, a Bakonyról, szüleiről, csínytevéseiről. Aztán az „átkosban” való ügyeskedésekről, a túlélésről. És tette mindezt egy kis mosollyal a szája szegletében.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS