Smelka Sándor írásai

Láttam New Yorkot karácsonykor. Pont olyan volt, mint a filmekben: tarka, lármás, girlandoktól, füzérektől színes forgatag. Mindig is itt akartam élni, és most itt vagyok: egyetemi állás, férj, lakás a Village-ben. Többen irigyelhetnének ezért. Mindenem megvan, amit csak ember kíván. Minden?! Ó, korántsem.

Pécsi polgárok! Tájékoztatjuk önöket, hogy városukat a tegnapi nap folyamán hadseregünk heves, dicső harcok után elfoglalta, így Pécset ezennel a dicsőséges Atlantiszi Birodalomhoz csatoltuk. A város katonai ellenőrzés – és víz – alatt áll. További intézkedésig a hadsereg tartja fent a rendet. Figyelmeztetünk mindenkit: vízipisztolyaink élesre vannak töltve.

Nő: Drágám, mi még sose vesztünk össze.
Férfi: Most, hogy mondod, valóban nem.
Nő: Nem gondolod, hogy nincs ez rendjén?!
Férfi: Micsoda?! Hogy nem veszekedünk?!
Nő: Nem azt mondom, hogy állandóan öljük egymást…

Ebben a rövidke kis dolgozatomban, szeretnék segítségére lenni azoknak a sorstársaimnak, akik nősülésre adják a fejüket. Persze a hely terjedelme miatt, nem tudok minden részletre kitérni, ám a teljesség igénye nélkül a következőkre kell figyelni: Ha már megvan az időpont és a helyszín, akkor már minden megvan.

A nőknek különleges szemük van, legalábbis máshogy működnek, mint a férfiaké. Nem csak arról van szó, hogy másként látják a világot, hanem…. de. Vegyük például a hétvégi takarítást, amikor a nő megkéri a férfit, hogy porszívózzon fel, mert akkora por van a szobában, mint egy ásatáson.

Reggel van. Egy farmert próbálok felhúzni magamra, ami vészesen szűknek tűnik. Félszemmel odasandítok a Drágára, még az ágyban fekszik, és egy könyvet olvas, „Jó tanácsok 40 feletti férjekhez” címmel. Semmi baj, kifújom a levegőt, behúzom a hasam és nekigyürkőzök.

Van egy sofőr. Rám csukja az ajtót. Kinyitja az ajtót. Aztán megint rám csukja. Kicsit megorrolok emiatt, miközben újra kinyitja. Aztán megint rám csukja az ajtót, ezúttal hosszú időre. Néha azt gondolom, egész életre. Ez azonban már évekkel ezelőtt történt.

Van egy sofőr. Kissé idősödő. Vállig érő hajat, hajzatot, mondjuk ki egyenest: hajkoronát visel, diszkrét, szolid hullámokkal. A színét el lehetne intézni azzal, hogy ősz, de ez így túl profán, leginkább fehér, galambősz. Arcéle nemes, szeriőz (bármit is jelentsen ez), van benne valami arisztokratikus.

Van egy sofőr. Nem köszön. Vissza se. Juszt se, dafke nem, még akkor sem, ha szeme közé nézve, artikuláltan, szinte tüntetőleg ráköszönök. Nem köszön télen, nem köszön nyáron, tavasszal és ősszel főleg nem, de reggel, délben este sem. Talán megfogadta, hogy nem köszön, tiltja valamilyen fogadalma.

Van egy sofőr. A nagybátyám. A nagyapám. Az unokatestvérem. Esetleg apám. Somogy megye útjain hajtják a buszokat, szürke farosokat (a rossz kilátás miatt a hátsó díszlécet mindig letolatták a kaposi sofőrök), sárga Ikarus 266-osokat, vagányul csíkozott 256-osokat.