Smelka Sándor, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Smelka Sándor

Smelka Sándor írásai: 248
Smelka Sándor

A napfény városa

Az elkövető latinó volt, észak felé tartott a Vermonton, egy kilencvenhatos kék Forddal. Ahhoz képest, hogy egy piti szarocska lehetett – pár száz dollárt rabolt egy mosodából –, nagyon is elszánt volt, mintha meg se akarna állni a Valley-ig.

A Queensboro

A reptéren kifogott taxis mindkét kezén csörömpölő, csillogó karkötők tömegeit viselte. Úgy nézett ki, mint egy mozgó bizsuárus. Feltehetőleg indiai volt, csak néhány szót beszélt angolul, mindenesetre azt megértette, hogy a Queensboro hídon menjen át Manhattanbe.

(Szentgáloskér)

Jócskán túl voltak már a szalonspiccen. Nem vették észre, hogy ezen a hőségtől fuldokló délutánon úgy bebasztak, mint a tapasztalatlan tinik a vidéki diszkókban. Visszagondolva, annyi mindent csináltak ebben a dunántúli faluban reggel óta, kész csoda, hogy volt idejük inni.

(terasz)

Az új terasznak hely kellett. Ezért a régi korlát útban volt, és a kőművesek minden megilletődöttség nélkül, flex, nagykalapács és némi bazdmegolás segítségével tíz perc alatt takarították el arról a helyről, ahol lassan harminc éve állt. Ezután hátravitték.

Minik III.

A híres bűvész a halálos ágyán vallotta be, hogy – bár nem kapták rajta – a színpadon kívül is csalt a kártyában. Igen, csalt a körúti kávéházakban délutánonként, a Fészek klubban esténként, az újlipótvárosi barátai lakásában, csalt a vonaton, Balaton-parti csárdákban, kisvárosi restikben.

Kukori és Kotkoda a színfalak mögött

Nehéz rajzfilmet rendezni, annyi biztos! Most erre azt mondod, hogy ugyan, ez a világ legegyszerűbb dolga: a szereplőid kétdimenziósak, mondhatni laposak, a háttérrel nincs sok probléma, ha például tengerpart kell hegyvidék helyett, egyszerűen átrajzolod.

Mesék a rozsdás szélkakasból – A társalkodónők

A királylány egyszer csak kamaszodni kezdett. Na, ez volt ám a szép idő a királyi palotában. Főleg a társalkodónőknek, mert ők egész egyszerűen nem tudták a dolgukat végezni, azt, amiért fizették őket, tekintve, hogy a királylány már nem az a kis cserfes lányka volt, mint régen.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – A királyi díszkert

Egyik este így áradozott Lantos: – Ó, az a szépséges királyi díszkert. Az a szépen kimért, mértanilag elrendezett, pompás kastélypark, ami minden királynak dicsőségére válna, aminek híre messze a tengeren túlra is eljutott. Ó, az a kert… – De hiszen a királyi díszkert maga a káosz.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – A csodaszarvas

A király mindig is szeretett vadászni. – Kezdte bennfentes mosollyal Lantos. – A királyok egyébként is szeretnek vadászni, általában szarvasra mennek. A mi királyunk is így van vele. Az olyan fejedelmi, meg jól néznek ki a trófeák a palota termeiben.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – Ahogy a dominók dőlnek

A király délutánonként lovagolni szokott a környéken – kezdte a meséjét Lantos. – Vele tartott a főlovász, továbbá néhány nemes, akik bírták a tempót és fel tudtak ülni egy lóra. Az egyik nap a király lova – Drágaszág – igen komisz kedvében volt.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – A kuktafiú kívánsága

Ismertem egy kuktafiút a királyi kastély konyhájában – mondta Lantos a volt krónikás – akinek kicsit lassúbb volt az esze járása, és ha netalán durván megszidta valamiért a főszakács vagy szemtelenkedett vele a többi kukta, mindig későn jutott eszébe a frappáns visszavágás.

Józsi, hol vagy?

Tíz évvel ezelőtt ott voltam azon az előadáson, ami gyakorlatilag a Mikroszkóp Színpad utolsó „hagyományos” kabaréműsora volt. Abban az évadban már Verebes konferált, mint igazgató, Sas József már nem szerepelt. Egy lehajtható pótszéken ültem az utolsó sorban.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – Lantos

A Rozsdás Szélkakas egy útszéli fogadó volt. Két fenyőfa között állt nem messze a királyi kastélytól. Az ablakaiból éppen rá lehetett látni a karcsú tornyokra. A fogadóst csak Lantosnak hívták, mert senki se tudta az igazi nevét, annak ellenére se, hogy egész nap be nem állt a szája.

Decemberi altató

Ne félj, ha jő az éjszaka,
meglásd, az álom messze visz.
Hiába rémiszt az éj szava,
nyugodtan alhatsz már te is.

Minik II.

(meglepetés) A hajóskapitány hatvan éves lett. Aznap este, amikor fellépett a fedélzetre, azzal szembesült, hogy a sétahajón csakis kizárólag az ő családja, barátai és néhány régi cimborája utazik. – Meglepetés! – kiáltották a kapitánynak lelkesen, majd egy megterített asztalhoz ültették.



Archívum

Hirdetés