Smelka Sándor
A fotózás az alkotás, a variációk, a lehetőségek tárháza
2023. május 13-án nyílott meg Gyöngyösi Ferenc önálló fotókiállítása, „Ruszin szemmel” címmel, a pécsi nemzetiségi irodában. Ebből az alkalomból beszélgettünk a fiatal alkotóval, aki így vall magáról: Minden művészeti ág felé rendkívül érdeklődő vagyok, ha éppen úgy tartja kedvem, leülök rajzolni, máskor verseket írok, képeim leírását is rendszerint egy-egy idézettel, versrészlettel díszítem, a fotózás mellett a gitár lett a fő hangszerem, mellyel számos fellépésen, versenyen, megmérettetésen estünk át az elmúlt hat-hét év alatt.
A rezervátum
2025-ben egy addig ismeretlen törzset fedeztek fel a Mecsek egyik völgyében, a Jakab hegytől északra. Az első hetekben még egy veszélyes hajléktalan bandáról cikkeztek az újságok, amely kezdetleges fegyverekkel levadássza a Mecsek kisebb-nagyobb vadjait, kirabolja az arra járó turistákat.
A Calikit meghódítása
Az ezerkilencszáztízes évek elején két férfi kerekedett fel, hogy megmássza – a világon először – egy dél-kelet-európai ország szent hegyét, a 3014 méter magas Calikitet. Az egyikük angol volt, a másik pedig francia, nevezzük el őket most Verne-regény hősük után.
Légy kedves!
A kilencvenes évek elején még minden a régi volt a Mecseken, leszámítva, hogy az úttörővasútból gyerekvasút lett, a vidámpark pedig már – harsogó zene ellenére – a hanyatlás útjára lépett. Az állatkert is látott már jobb napokat, viszont csimpánzoktól hemzsegtek a szűk ketrecek.
Karácsony Sanyi bátyával
Sanyi bátyával nagyon szórakoztató tud lenni minden, mert meséket ír és kicsit béna, így nagyon vicces, ahogy elront dolgokat. (Anya szerint kétbalkezes, ami nem is igaz, mert megvan az összes keze.) Sanyi bátya tehát délután jött karácsonyozni.
A nagy meccs
A két világháború közt volt a legduhajabb kocsmaélet Pécsett, bárki megmondhatja, aki akkor élt. Főleg a keleti városrészben: Gyárváros és a Budai vám környékén. Itt minden szombat este gyári munkások és bányászok tucatjai itták el a frissiben kapott heti bérük egy részét.
Ne menjetek fel a Zengőre…
…főleg ne viharban, főleg ne két idióta hosszúhetényi ikerrel. Sőt, egyáltalán ne menjetek fel. Én biztos, hogy nem megyek fel oda többet, de még a Mecseket is nagyívben elkerülöm. Viharos nyári este volt, az ikrekkel ültünk a teraszukon.
A klubkártya
Egy csinos csaj lép hozzám az egyik sor végén.
– Van klubkártyád? – kérdi mosolyogva.
– Nincs – mondom.
– És akarsz?
Akarlak, gondoltam magamban. Itt néhány pillanat szünet következett. Elgondolkodtam.
Az őrszolgálat
Az őrszolgálat alatt ez volt az egyetlen szórakozásunk: az a régi hálózat, az a hogy is hívják… Internet?! Igen, azt hiszem ez volt a hivatalos neve. Béla szeretett ebben az ősi archívumban elmerülni, amiben aztán mindenféle hülyeségekre bukkant: négylábú, ragadózószerű állatok (macskák?) bolondoznak, emberek esnek pofára meg ilyesmik.
Kutamba hulló…
Kutamba hulló rózsaszirom
zuhan, mint fáradt lepke.
Mélyben a visszhangzó csillagos ég
a víz tükrén remegve.
Kutamba hulló rózsaszirom,
tán lesz ott lent, aki várja:
Hol vagy, Luigi?!
– macskabaré fél felvonásban –
(Ködös reggel, a Kétlábú háza udvarán áll pizsamában)
Kétlábú (kiabál): Luigi! Hol vagy? Egész éjjel nem jöttél haza! Luigi!
Vörös Kandúr (kurrog, nyávog): Luigi szívem, merre jársz?
Purgatórium
Egy ideje fekete-fehérben látok mindent. Olyan ez, mint a régi tévék képei vagy a napilapok fotói. Bármerre is járok, bármi vesz körül: burjánzó tavasz vagy színpompás ősz, én mindezt csak a szürke sok-sok árnyalataiban látom. Meg lehet szokni, bár kicsit furcsa.
Ház patinás lépcsősorral
Még ma is azzal áltatom magam néha, hogy egy rossz álom volt, holott tudom, korántsem ez a helyzet. Amikor megvettem a házamat a város keleti részén, az eladó külön felhívta a figyelmem az udvari lépcsőmre, ami az utcaszintről vezet le a bejárati ajtómig.
Az önvezetők
Az úgy volt, hogy az önvezető autóm egyszer csak felkapta a hűtővizet, mert egy másik önvezető autó nem adta meg neki a jobbkéz-szabályt, vagy micsodát, erre utána eredt, hogy majd jól beolvas neki, hiába mondtam, hogy talán nem kellene balhézni, inkább menjünk haza.
Jól megmutattuk
Sopianae. Így hívták azt a porfészket, ahol véget ért a karrierünk. Semmi különös: egy mocsárba fulladt városka valahol a Limes mentén, melyet jobbára katonák laktak. Szóval nem egy nagy durranás egy olyan pályafutás végéhez, mint amilyen a gallé volt, és amilyen az enyém.
Partnereink
