– Kik a kedvenc íróid?
– Nagyon nehéz kérdést tettél fel. Órákig sorolhatnám, és akkor sem lenne teljes a névsor. Mindig szerettem olvasni, édesapám már négyéves koromban megtanított. Gyermekként azokat a könyveket vettem le a polcról, amelyeket a szüleim gyűjtöttek, és amelyek túlélték a háborús eseményeket.
Az Arcanum felajánlja minden magyarországi település számára, hogy hivatalos lapjait térítésmentesen digitalizálja, kereshető PDF formátumot készít belőlük és ezeket átadja az önkormányzatoknak, valamint laptulajdonosoknak, amennyiben hozzájárulnak ahhoz, hogy a lap felkerülhessen az Arcanum adatbázisába. A program célja összegyűjteni és megőrizni az egyes települések által kiadott újságokat a kezdetektől egészen mostanáig.
Életének 96. évében, hétfőn elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. Lator László 1927. november 19-én született az akkor Csehszlovákiához, ma Ukrajnához tartozó Tiszasásváron. Egészen kicsi gyerekként kezdett verselni, apjától kapta meg Négyesy László Magyar verstanát, ebből tanulta meg, milyen versformák léteznek. Első versei a Prágai Magyar Hírlap gyerekmellékletében, majd különböző diákújságokban, később a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentek meg.
Először érkezik Magyarországra a Hollywood Vampires a rockzene rajongóinak örömére. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen. Örömmel jelentjük be, hogy „Angyalok” is lesznek a vámpírok előtt, ugyanis magyar előzenekar lép fel a Hollywood Vampires koncert előtt. A Decandancer zenekar – tagjai: Ficzkó András, Mátyás Attila, Fűzfa (Pocky) Zoltán és Gerő Balázs –, hosszú zenei múltra és tapasztalatra tekintenek vissza a zeneiparban.
A 2023. évi Fesztivál Akadémia ünnepi nyitánya 2023. július 14-én este hét órakor volt a Zeneakadémián. Először Vitályos Eszter miniszterhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd három karmester vezényelte a Concerto Budapest zenekart. A műsor konferálását az egyik művészeti vezető, Kelemen Barnabás látta el.
Tófalvy Éva magyar és eszperantó nyelvű író, református lelkész, tanár, szerkesztő, könyvtáros. Pécsi otthonában beszélgettünk 2023. májusában. Az interjú harmadik része.
– Hamarosan már egészen mással foglalkoztál: református lelkészként diplomáztál, majd egyházi szolgálatba álltál. Hogyan jött ez a fordulat az életedbe?
Az idei Múzeumok Éjszakája megnyitóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották. Az intézmény azért kapta meg ezt a megtiszteltető szerepet, mert Petőfi születésének kétszázadik évfordulója van. Főigazgató Úr, legyen olyan kedves, és avassa be az olvasóinkat, hogy milyen különlegességekkel készülnek erre a Múzeumok Éjszakájára Petőfi vonatkozásában!
Hol meseszerű, hol elgondolkodtató, hol pedig euforikus, de mindenképpen káprázatos látnivalókat, élményeket tartogatott a 7. Zsolnay Fényfesztivál. Az ország első és egyetlen fényfesztiválja több mint százezer látogatót csábított július 6-9. között Pécsre.
A Magyar Posta kétcímletű, öntapadós alkalmi bélyegsor kibocsátásával köszönti a Szerencsi Csokoládégyár alapításának 100. évfordulóját. A különleges, macskanyelv alakú bélyegek az alapváltozat mellett speciális változatban, csokoládé illatú, hat bélyegképet tartalmazó kisív formátumban is megjelentek.
2023. július 12-én, kedden 17.00 órakor kerül megrendezésre Hosszúhetényben Tüskés Anna Bocz Gyula munkásságát feldolgozó új könyvének bemutatója, a Munkácsy-díjas szobrászművész halálának 20. évfordulója alkalmából tartandó megemlékező program keretében. A kötetet bemutatja: Komlós Attila, a Hetedhéthatár főszerkesztője. A könyv a helyszínen megvásárolható.
A Zsolnay Fényfesztivál július 6-9. között újra beragyogja a pécsi belvárost, ám időnként a fesztivál időszakán kívül is „beszűrődik a fény”, ráadásul a legváratlanabb helyekre. Bravúros videó debütált arról, hogy milyen, ha a Pannon Hőerőmű indusztriális terében a fényművészet veszi át az uralmat. A Pannon Hőerőmű a Zsolnay Fényfesztivál kiemelt támogatója volt 2022-ben és 2023-ban is. Ennek apropóján a fényfesztivál „randevút adott” az erőműben, kiválóan bemutatva, hogy a fényművészet egy kis kreativitással a legszokatlanabb helyszíneket is el tudja varázsolni.
– Mikor kezdtél írni?
– Gyermekkoromban. Verseket, elbeszéléseket írtam. Nagyon boldog voltam, amikor tizenhárom évesen megnyertem egy novella pályázatot. A Dunántúli Naplóban olvastam a pályázati felhívást, a beküldendő írásnak háborúellenesnek kellett lennie. 1960-at írtunk, tizenöt éve ért véget a második világháború. Az én elbeszélésem egy tanárnő belső monológjaként mondja el a történetet.
Életének 72. évében kedden elhunyt Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia egykori zongoratanára, a hazai és nemzetközi koncertélet legendás alakja. Jandó Jenőt kedd hajnalban, budapesti otthonában érte a halál. A zongoraművészt a Zeneakadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Jandó Jenő 1952. február 1-jén született Pécsett. Szülővárosában kezdett zongorát tanulni, majd 1968-ban felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Nemes Katalin és Kadosa Pál növendéke volt.
A Fesztivál Akadémia Budapest július 14. és 23. között több mint 30 klasszikus zenei és fusion-jazz koncerttel, színház-irodalom-kerekasztal beszélgetésekkel várja közönségét. Kelemen Barnabás és Kokas Katalin művészeti vezetők hívó szavára a nemzetközi zenei élet és a hazai művészvilág kiválóságai lépnek fel 10 napon át a magyar fővárosban.
A tavalyihoz hasonlóan idén is 100.000 látogatóra számítunk a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon július 6-9. között Pécsett. Összegyűjtöttük a hasznos információkat, amik megkönnyítik a tervezést, informálódást és fesztiválozást!