Ez a történet még véletlenül se Magyarországon játszódik. Nem, az alábbiak húsz éve történtek velem, mikor pultosként dolgoztam. Kaliforniában. Egy szép nap odajött hozzám a főnököm és a kezembe nyomott ötven dollár ruhapénzt.
Forgatom a kezemben anyám gyűrűjét. Aranykarikán egy foglalatba szorított kék színű kő. Mindig azt mondta, hogy ez az egyetlen igazi értéke, s úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Idejét se tudom, mióta volt az ujján, azt hiszem, erre szokták mondani, hogy amióta az eszemet tudom. Ha magam elé képzelem Anyám alakját, akár fiatalon, akár idősebb korában, akkor ez a gyűrű mindig az ujján van.
B. Tomos Hajnal: Idén töltötted be nyolcvanegyedik évedet. Olyan kor ez, amikor az ember már kezd visszapillantgatni megtett életútjára: mit és mennyit vitt véghez abból, amit az út kezdetén – valamikor a gyermek- és serdülőkor mezsgyéjén – megálmodott.
Mindazok után, ami tegnap a kora esti órákban történt vele, nem akarta elhinni, hogy ma is egy új nap virradt rá. Még most is sajgott minden porcikája, erősen szédelgett és lábai helyén, mintha csak átázott rongycsomók csüngtek volna.
Az almáskert végignyúlt az egész domboldalon. Szép rendben álltak az almafák, mint köpenybe öltöztetett katonák. A csöndes nyárban szinte érezni lehetett, ahogy egyre érettebbek lettek az almák, egyre nagyobbak és pirosabbak.
Levonva a megfelelő tanulságot elhatároztam, hogy most már nemcsak tervezgetek, hanem de facto elő is készülök a halálra. Ezt a kupán vágást még megúsztam, de akkor is van néhány ügyem, amit még idejében el kell intéznem.
Több mint négy éve (kb. amióta beköszöntött a Covid-okozta hisztéria) hallgatom, tűröm, szenvedem a szomszéd kutyák üvöltözését. (Vajon ezért nem lett belőlem mindmáig kutyagazdi?) Belátom, alapos okuk van a csendháborításhoz.
Mindketten szívműtét utáni rehabilitáción voltak Budakeszin a Korányi kardiológiai osztályán. Szobatársak lettek az ágyak elosztásának szeszélye jóvoltából, és a három hét alatt, amit ott töltöttek, egyfajta sorsközösségből fakadó barátság alakult ki köztük.
Farkas László, az Új Írás főszerkesztője helyt adott a Megkopott remények című novellámnak. Még szép, elég jól sikerült írásom, hanem hogy a következő opusom milyen kritikát kapott a Cinka Panna leveleire, az nem kifejezés.
„Aki a halálról beszél, lehet, hogy mind valótlanságot állít, lehet, hogy mind igazat mond. A halál dolgában mindenki illetékes, mert mindnyájan előtte vagyunk a halálnak, de a meghalás dolgában senki sem illetékes.
Csongvay Dezső. Hinnye, csak nem egy újabb smasszer ápoló képében! Korántsem! Dezső egyik osztálytársam volt valamikor Petrozsényben, akire Varga József Kolozsvárról hívta fel a figyelmem. Rögtön kapcsolatba léptem az öregfiúval, hiszen ismernek, tudják, milyen szívesen levelezek egykori osztálytársaimmal.
November 1., este hat óra az Idősek Otthonában, ahova nemrég engem is befújt a sors szele. Nem ilyen helyen képzeltem ugyan leélni hátralevő éveim, de úgy látszik, nem érdemeltem jobbat a jóistentől. Csend, így vacsora után már egy ápolónő sem rikácsol.
– Nekem most dolgom van, felség!
– Tedd a dolgodat, Dithyrambosz! A dolgok arra valók, hogy megtegyük őket. Egyébként, legföljebb: uram!
– De nekem elmenni való dolgom van, uram!
– Akkor eredj dolgodra, Dithyrambosz!
– De hosszú útra erednék, ha elengedsz, uram!
A négyéves forma gyermek, térdét összeszorítva a bejárati ajtó mellett ült. Sötétkék melegítőt, fűzős, magasszárú cipőt, a fején, hátul szorosra kötött, fehér kiskendőt viselt A félelem magasabb, nagyobb mindennél, és ő félt. Félt az addig átélt életétől, a bizonytalanságtól.
Lassan vége az ősznek, indián nyárnak, közeledik 2022 novembere. A meleg kitart: isten kárpótlása a hazánkat, Európát sújtó energiai válságért. Itt, az otthonban még fűtés nélkül is 22 °C meleg van, napon néha 28. A tervek szerint 18 °C lesz ezentúl a hivatalosan engedélyezett hőmérséklet.