Szépirodalom – próza
A tűz csiholója
– Húzd el a csíkot, és meg ne lássalak többé a pubomban! – lökték ki Ostáblás Szilvesztert egy kora őszi délután a Könnyező krokodilból. – Szia, Béla vagyok – mutatkozott be a dágványban egy borotvált fejű fiatalember.
A kelepce
A gyerekek rúgták a rongylabdát. Lomhán felrepült az ormótlan fekete gömböc, aztán tompa puffanással esett földre. Nyomában szállt a por. – A rongylabda azért jó, mert sose pattan el! – állapította meg a borzas hajú fiú.
Játék
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Anyám egész délután krumplislángost sütött, amikor apámhoz a kártyapartnerei jöttek. Minden második csütörtökön. Apám olyankor a szobába zárkózott a barátaival, s anyám csak annyit mondott, ne zavarjam őt, mert játszanak. És a krumplislángos pedig a játékra van. Apám büszke volt arra, hogy a második legjobb bridzsjátékos a városban, de sosem mondta meg, hogy ki az első.
A mozi bűvkörében
A mozival akkor ismerkedtem meg először, amikor Kajántóról Petrozsény városába költöztünk. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Azóta is a bűvkörében élem napjaimat, még ha nem is akkora intenzitással, mint suttyókoromban.
Ezért
Az én apukám felnőttnek született. Sohasem látszott a szemében a gyerekség. Nem is a gólya hozta, a gólyának túl gyenge a szárnya. Egyetlen gólya sem bírta volna el, hogyan is pottyanthatta volna a nagymama udvarába…
Megruháztak
Ez a történet még véletlenül se Magyarországon játszódik. Nem, az alábbiak húsz éve történtek velem, mikor pultosként dolgoztam. Kaliforniában. Egy szép nap odajött hozzám a főnököm és a kezembe nyomott ötven dollár ruhapénzt.
Kék citrin
Forgatom a kezemben anyám gyűrűjét. Aranykarikán egy foglalatba szorított kék színű kő. Mindig azt mondta, hogy ez az egyetlen igazi értéke, s úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Idejét se tudom, mióta volt az ujján, azt hiszem, erre szokták mondani, hogy amióta az eszemet tudom. Ha magam elé képzelem Anyám alakját, akár fiatalon, akár idősebb korában, akkor ez a gyűrű mindig az ujján van.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/40.
B. Tomos Hajnal: Idén töltötted be nyolcvanegyedik évedet. Olyan kor ez, amikor az ember már kezd visszapillantgatni megtett életútjára: mit és mennyit vitt véghez abból, amit az út kezdetén – valamikor a gyermek- és serdülőkor mezsgyéjén – megálmodott.
Hőscincér
Mindazok után, ami tegnap a kora esti órákban történt vele, nem akarta elhinni, hogy ma is egy új nap virradt rá. Még most is sajgott minden porcikája, erősen szédelgett és lábai helyén, mintha csak átázott rongycsomók csüngtek volna.
Almaország
Az almáskert végignyúlt az egész domboldalon. Szép rendben álltak az almafák, mint köpenybe öltöztetett katonák. A csöndes nyárban szinte érezni lehetett, ahogy egyre érettebbek lettek az almák, egyre nagyobbak és pirosabbak.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/39.
Levonva a megfelelő tanulságot elhatároztam, hogy most már nemcsak tervezgetek, hanem de facto elő is készülök a halálra. Ezt a kupán vágást még megúsztam, de akkor is van néhány ügyem, amit még idejében el kell intéznem.
Lautrec és a kutyavonyítás
Több mint négy éve (kb. amióta beköszöntött a Covid-okozta hisztéria) hallgatom, tűröm, szenvedem a szomszéd kutyák üvöltözését. (Vajon ezért nem lett belőlem mindmáig kutyagazdi?) Belátom, alapos okuk van a csendháborításhoz.
Ilona és a természet fricskája
Mindketten szívműtét utáni rehabilitáción voltak Budakeszin a Korányi kardiológiai osztályán. Szobatársak lettek az ágyak elosztásának szeszélye jóvoltából, és a három hét alatt, amit ott töltöttek, egyfajta sorsközösségből fakadó barátság alakult ki köztük.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/38.
Farkas László, az Új Írás főszerkesztője helyt adott a Megkopott remények című novellámnak. Még szép, elég jól sikerült írásom, hanem hogy a következő opusom milyen kritikát kapott a Cinka Panna leveleire, az nem kifejezés.
A szigetember – VII.
„Aki a halálról beszél, lehet, hogy mind valótlanságot állít, lehet, hogy mind igazat mond. A halál dolgában mindenki illetékes, mert mindnyájan előtte vagyunk a halálnak, de a meghalás dolgában senki sem illetékes.
Partnereink
