Jocó volt az idősebb, de a tapasztalatok alapján Dezső lett észrevétlenül a parancsnok. Ki is tűzte az akció napját, amely e hó tizennyolcadika. Azért ez a nap, mert eszébe jutott, hogy a szomszéd asszony a következő napon szokott bemenni a takarékszövetkezetbe, mert itt veszi fel a nyugdíját. Tehát nyugdíjfizetési nap, ilyenkor feltehetően előző nap már több millió forint van a kasszában.
Molyirtót kerestem, nagyon elszemtelenedtek az idén! Kotorásztam a festett, szép faládában, amelyikben még sose találtam meg semmit. Most a molyirtót nem, pedig éreztem a szagát, azt a szúrós, orrfacsaró bűzét. Beleszimatoltam a festett, szép faládába.
Nyarat idéző fülledt meleg volt a tavaszi városban. Dél felől érkező szelek hozták, a levegőben némi sivatagi homokkal. A posta frissen festett épületét még állványok védték. Az utca végén, a facölöpök szegélyezte, jázminnal és csillagvirággal tele ültetett, kör alakú terénél Hanna egy pillanatra megállt.
Amália királylány sikolyától visszhangzott a kastély. Ült a lakosztálya közepén, körülötte címeres ajándékdobozok hevertek és nyelte a könnyeit. Kapott tíz kenyérpirítót, egy örökös tagsági kártyát a Szenior Örömtánc Csoportba, három csúszásgátló meleg zoknit és még számtalan hasznavehetetlen holmit.
Felső szomszédunk, becsületes nevén Klesch János, aki Baranya leghíresebb, legkeresettebb asztalosa volt, rengeteget dolgozott, voltak inasai is, akik kitanulván a mesterséget tovább is álltak.
Ahogy ott ült a három srác a ligeti padon, a szótlanságuk lehangoló volt. Csak ültek és bámultak a semmibe. Jocó törte meg a csendet.
– Csinálhatnánk valamit!
– Mit?
– Még nem tudom, de így nagyon unalmas! Dezső szólt közbe.
Eltelt öt év. Az 1990–1995 között végbement társadalmi folyamatok rendkívül hullámzóak, pozitív és negatív irányzatok keresztezik egymást. Megvalósul a filozófiai, gazdasági, ideológiai, kulturális és vallási pluralizmus. Privatizálják az állami szektor nagy részét.
24 éves lehettem, férjnél vagyok, van egy gyönyörűséges okos kisfiam. Házasságom válságba került, visszamentem a szülői házba éktelen megbántottságomban, haragomban, bár hiányzott a férjem kisfiamnak és nekem is, de büszkeségem, kimondott szavam maradásra bírt, nem akartam többé menyecske lenni egy másik, kimért és ridegebb világban.
Ez a Tatabánya melletti városka lett volna a harmadik befogadó állomás, ahova általában azok kerültek, akik menekült vagy oltalmazási státuszt kaptak az államtól. Itt ellakhattak volna akár egy évig is, nagyjából ugyanolyan körülmények közt, mint a cívisvárosban.
A kollégium könyvtára még mindig elbűvölte Marcit, pedig már hatodik hónapja élt az ódon falak között. Nagyobbacska bakonyi faluból érkezett a híres iskolába. Hálával gondolt Géza atyára, aki a püspök úr támogatását is megnyerte tanulásához. Tízéves fiúcska volt.
„Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt.” (Wass Albert)
Még a nyár folyamán történt, hogy a városatyák úgy döntöttek, sétányt alakítanak ki a helység központjában. Hát mit mondjak?
A szilvafáról fűrészeltem le az elszáradt gallyakat, egy kis ápolás mindenkire ráfér. Törik és döf a szilvaág, ki hitte volna róla. Morgolódtam vele valamelyest, aztán a fa tövénél halomba raktam a széjjelhullott gallyakat. A két nagy ág villájában vettem észre valamit, úgy szemmagasságban.
Időközben eltelt öt év, befejeztem az első gimnáziumi évet, minden nyáron napszámba jártam, főleg a híres vaszari erdészetbe csemetét lapátolni, vagy utakat tisztítani, mindig reggel adták ki a napi feladatot a 8-10 fős brigádnak. Szerettem az erdőt, az erdő hangjait, a munkámat, sztahanovista módon tudtam haladni, ettől gyötrődtek a többiek is. Egy júliusi meleg napon délután 5 körül vetődtem haza fáradtan, izzadtan, piszkosan, éhesen a napszámból.
Debrecen. Négy óra alatt ott voltak, s még aznap este új táborban hunyták álomra a szemüket. Táborban? Inkább panzióban, szociális otthonban, miután itt nem éktelenkedett már semmiféle égig érő fal, kerítés. A szobák hat-tízágyasak, mindenütt rend, tisztaság.
Korán világosodott. Az utcák, a sikátorok két oldalán magasodó házak tapasztott, hol vörös, hol homokszínű falai mentén sokasodni kezdtek a mezítlábas saruk, a színes leplekbe burkolózott, elgyötört arcú emberek. Voltak, akik ismeretlenül is megfogták egymás kezét.