Azt kérded, hol van az az 5 kicsi csomag papírzsebkendő, ami a nagy csomagból hiányzik. Pont a fele annak, amit tegnap magadnak vettél, csak úgy, hogy legyen neked, mert télen az ilyesmi nagyon fogy. S akkor én felére kezet teszek, egyetlen szó nélkül.
– Szia, barátnőm! Így nevezlek, pedig nem is ismerlek. De láttam a fényképedet az újságban. Mintha magamat láttam volna, vagy inkább, amilyen én szeretnék lenni. Ott ültél a szép városban, a nagy folyó partján, a vaskorláton. Irtó jól nézel ki, ingerlően rövid a szoknyád.
Német vendégeim vannak, egész jól megértjük egymást. A fiatalasszony szeretné néhány magyar ételkülönlegesség elkészítési módját megtanulni. Örömmel tanítgatom, együtt főzzük az ételeket, nem győzi köszönni, hogy itt gyakorolhat, és eheti a finom magyar ételeket.
Magammal kellene házasodnom. Erre jutottam. Amúgy is divat. Kár, hogy a végtelenbe nyúló finom fehér fátylamat vissza kellett adnom az unokanővéremnek, mert ő meg a lányának tartogatta, aki ugyan nem használta fel… de lett volna mit.
Ármányos Feri három hónapja lépett be ebbe a gyárba, ahol vas szerelvények összeállításával foglalkoztak, nagy tételben. Itt csak hegesztő munka volt, meg anyagmozgatás, garmadában. A szerelvényeket nem is tudta, hol használják majd, az összehegesztés után. Nem is érdekelte, neki a munka volt fontos, meg az érte járó pénz.
Volt egyszer egy Kolozs megyei falu. Laktak benne magyarok, románok s itt-ott egy-két cigány. Akadt hely bőven, össze is fértek volna, ha időnként egymásra nem uszítják őket. Hol a moşier (földesúr), hol a pártok vagy maga a kormány manipulált még itt az isten háta mögött is.
2025-ben egy addig ismeretlen törzset fedeztek fel a Mecsek egyik völgyében, a Jakab hegytől északra. Az első hetekben még egy veszélyes hajléktalan bandáról cikkeztek az újságok, amely kezdetleges fegyverekkel levadássza a Mecsek kisebb-nagyobb vadjait, kirabolja az arra járó turistákat.
Vendégségben vannak nálam V. és az anyja. V-nek szülési fájásai vannak és nálam az én ágyamon gyönyörű kisbabának ad életet. Anyja és a szomszédasszonyom serénykednek a baba és az anyja körül, azt mondják, mentőt sem kell hívni, mert megy minden, mint a karikacsapás.
Egy verőfényes reggel Gölöncsér bácsit az áramszolgáltató kisüzemből elbocsátották. Pedig harminc évig szorgalmasan kerékpározott egyhelyben, bekapcsolt dinamóval. A portás fenéken se billentette a kapuban, csak barátja, Huszár Bandi kapott egy irtózatos nagyot az ülepére.
A lugas keresztléces deszkázatáról fáradtak lógtak le a zöld műanyag levelek. A létra alatt egész kupac gyűlt már össze belőlük. A valódi levelek fonnyadtak voltak, sárgák és a peremük felkunkorodott, az élettelenek, a zsírpapírból kivágottak – holtukban is hibátlanok.
Felsőkövesedre utazok, nyugdíjasként szeretnék tanítani első munkahelyemen a pusztai iskolában. Nagyon megváltozott a település, emeletes házak nőttek a régi fehérre meszelt cselédházak helyén. Az iskola is alaposan megváltozott, egyetlen tantermében modern felszerelések vannak, írásvetítő, modern számítógépek vannak.
Havat seperek a kapum előtt. Tavaly ilyenkor már virágoztak az almafák (ma reggel dobta ki egyéves fotómat a fész), most pedig, március közepén, még mindig havazik. Szemközt Lujzi, a szomszédasszony is seper. Úgy látszik felgyógyult a covidból. Vagy az nem ő volt?
Minden nép történetében vannak olyan események, amelyekről szándékosan, vagy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt nem maradtak fent minden kétséget kizáró írásos emlékek. A valóság pontos megismerése így egyre nehezebbé, sokszor lehetetlenné válik.
Iskolában vagyok. Matek órát tartok, vagyis tartanék, ha a gyerekek figyelnének rám. Hiába szólok rájuk, továbbra is játszadoznak, beszélgetnek, zavartalanul nyomkodják mobiltelefonjaikat, mintha ott sem lennék. Néhány vagányabb fiú kitartóan pimaszul néz rám, reakciómra várva.
A házaspár már nem volt fiatal. Itt laktak a Köves utcában, mindjárt a park mellett. Talán harminc évvel ezelőtt költöztek ide, mint ifjú házasok. Ez a második emeleti kétszobás lakás már annyira hozzájuk nőtt, mint egy kedvelt felöltő az emberhez. Vitéz Sándor, a férj, ötvennyolc éves és egy szállítási cégnél dolgozik, mint rakodó.