Szépirodalom – próza

Rózsika konyhája – A kilencvenes években családgondozóként dolgoztam, amit akkor még bármilyen humán diplomával el lehetett látni. Ha az ember kellő affinitást érzett hozzá, és persze korábban tanult némi pedagógiát, pszichológiát.

Az öreg bükkfa oldalán, ahová sem a nap nem süt le, sem a szél nem fúj be, ott feketéllett az a hosszúkás forma hasadék, amelyben a Zúgóerdő legöregebb bagolycsaládja lakott. Zord apó és Mord anyó igencsak öreg bagoly pár volt.

Fekete rózsa – Ügyetlen és többnyire sikertelen társkeresési próbálkozásaim egyike volt Fekete Rózsa. Egy olyan társkereső oldalon regisztráltam, ahol a férfiak és nők nem a saját nevükön szerepeltek, hanem álnevet választottak maguknak.

Már nagyon régóta barangolt. Pontosabban azóta, hogy a hordáját kiirtotta egy barlangot kereső óriásmedve. Az egész váratlanul és villámgyorsan zajlott le egy kora nyári délután. A támadó irtózatos erejű, két méter magas állat volt.

Ellököm magam a talajtól, a hajamba belekap a szél. Szinte repülök, egyre magasabbra, a nevetésemtől visszhangzik az udvar. A ragyogó kék eget figyelem, a madarakat, én is egy vagyok közülük, a végtelenbe repülök.

Kovács Géza raktári betanított munkás egy különösen fárasztó nap után kényelmesen kinyújtózott az ágyában. Fekvőhelye régi, kárpitozott heverő volt, amely a legapróbb mozdulatra is nyekkent és nyikorgott, ám ez Kovácsot nem zavarta az alvásban.

Az első világpolitikai emlékem a Tienanmen téri vérengzéshez kötődik. Gyerek voltam még, de elkaptam néhány pillanatot a híradóból. Tüntetők, táblák, tankok. Eltaposott emberek. Rémálmaim is lettek miatta, mert azt hittem a bezsákozott holttestekről, hogy ilyen, amikor egy lánctalpas gázol át valakin.

– Perecet tessék! Sós, ropogós a perec! – nyakába kötve viselte tálcáját a perecárus, a gyerekek körülszaladgálták, tenyerüket, pénzüket nyújtogatták feléje. Hancúr, az apró barnamedve bocs vágyakozva nézett ki ketrecéből.

Már 1956-ban kiszökött, helyesebben kimenekült Bécsbe, onnan Bernbe, de körülnézett itt-ott az Egyesült Államokban is. Na nem kíváncsiságból, sem kalandvágyból, hanem egyszerűen szükségből, nehogy úgy járjon, mint a bátyja, Sanyika.

– Annyi év után most már elmondhatom, hogyan ismertelek meg. Ott álltál fogvacogva egy lámpavas alatt, kezedben már teljesen elázott a fehér szegfűcsokor, mert én késtem. Első találkám előtt arra tanítottak a nagyobb lányok, hogy ne lássék rajtam az igyekezet.