Szépirodalom - próza Archives • Oldal 7 a 185-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2766

Viktor és Viktória – 2. rész

Eltelt egy hét. Idő: 1989. december 15., 12 óra körül. A Timotei Cipariu utcában, itt lakott Tőkés László tiszteletes, mintegy 200 főnyi tömeg tolongott. A lelkész lakását, illetve templomot rendőrkordon védte a tömegtől, a házon belül a hívők, akik meg beljebb nem eresztettek senkit sem.

A szalamandrák

Noé ideje óta nem volt akkora vízözön. Gőzölögtek a földek, és füstölögtek a hegyek. Az erdő nagy csöndességben állt és egyre zöldebb lett. Egyre tisztább. Mi, városiak, szólni alig mertünk, amikor hallottuk, milyen néma az erdő, és amikor láttuk, milyen tiszta a világ.

Scriptor ex machina[1]

Gyakori írói fogás valós személyekről mintázni szereplőket, mely személyek akár magukra is ismerhetnek aztán egy-egy adott könyvben. Ennek a fordítottjára viszont aligha akad példa; nevezetesen, hogy az író a képzelete által teremtett személyek közül akár csak egyet is viszontlásson a valóságban.

Viktor és Viktória – 1. rész

Chiş százados kimerülten, porosan roskadt estefelé az asztalhoz. Lánya, Viktória sajnálkozva nézett szálas, pakombartos apjára.
– Elfáradtál?
– Zűrös napom volt – válaszolta a férfi anyanyelvén, románul.

Ház patinás lépcsősorral

Még ma is azzal áltatom magam néha, hogy egy rossz álom volt, holott tudom, korántsem ez a helyzet. Amikor megvettem a házamat a város keleti részén, az eladó külön felhívta a figyelmem az udvari lépcsőmre, ami az utcaszintről vezet le a bejárati ajtómig.

Az alku

Hiába bujkált előlem, tudtam, hol fogom megtalálni. Csak ki kellett várnom a harmadik holdtölte napját. Akkor hetekre felköltözik a présházba, oda vonul el egyfajta számkivetettségbe, lelki megtisztulásra. Akárcsak én egykoron. Kissé kimelegedtem a kora tavaszi napsütésben.

Létmorzsák (részletek)

Elég furcsán fest a XXI. században, hogy egy korombeli nő ennyi mindent kihagyhatott, elmulasztott, vagy mániákusan kitagadott az életéből. Ezeket hajtogatom, a tehetetlenségeimen csodálkoznak barátaim meg az ismerőseim; hogy biztosan nem ide, ebbe a korba készülhettem, csak elvétette dolgát az Isten, és a Ratkó-korszakba dobott, hagyott, felejtett, innen vágyódhattam vissza a könyvekből, filmekből sejtett, felületesen megismert múlt korokba, ahol nem vesz körül ennyi idegen kütyü, gép, kihívás, – bár elképzelhető, hogy nyugtalan, kíváncsi vénám azokból is elvágyódásra késztetne.

Csak így tovább…

A nagy kék eget elcsúfítja az a halvány, pimasz kis felhő. A több hektáros park virágoskertjében elhervadt vagy három rózsa, és mintha ma reggelre a madarak is berekedtek volna. Meghalt az ismeretlenség burkába rejtőző világhírű sztár, elcsavargott egy tucat cica.

Dióskalács mazsolával

Megigazította feje alatt a vízzel telt kólás palackot és megszólalt:
– Úgy megkívántam egy finom, foszlós kalácsot…
– Akkor vegyél magadnak – így a társa.
– De én diósat akarok, jó kétujjnyi töltelékkel.

Kedvcsináló kecskesajt

– Madzag! – Blöki! A két férfi rárohant egymásra, fejüket a másik vállgödrébe mélyítették, tenyerükkel egymás hátát püfölték, talán még borostás képüket is összefenték. Eltartották maguktól a másikat, aztán újra keblükre vonták a rég látottat.

A sors

Bús zene töltötte be a kertet, az emberiség szívbe markoló keserű dallama. Mindenki úgy tett, mintha nem hallaná. Az élő szélben, a tejóceán morajlásában bíztak, hátha elnyomja a fáradhatatlanul átszivárgó hangokat. Mindenki halkan tette a dolgát.

Titok

Kedves Barátom! Bizalommal kereslek, tudom, számíthatok Rád! Lesz ez az évforduló, tudod, amiről az imént telefonon beszéltünk! Nem részletezem. Tisztelettel kérlek, írj nekünk két flekknyi értekezést e témáról szeretett lapunk, a Titok számára!

Az önvezetők

Az úgy volt, hogy az önvezető autóm egyszer csak felkapta a hűtővizet, mert egy másik önvezető autó nem adta meg neki a jobbkéz-szabályt, vagy micsodát, erre utána eredt, hogy majd jól beolvas neki, hiába mondtam, hogy talán nem kellene balhézni, inkább menjünk haza.

Olvadáspontig hevítve – 2.

Mecseki a művezető irodájából jött. Messziről lehetett látni az arcán, történt valami. Széles mosollyal sétált végig a műhelyen. Balogh vette észre először. – Mi újság, pajtás? – kérdezte kíváncsi arccal. – Most mondta a főnök, megyek hegesztő tanfolyamra! – Micsoda? – Hegeszteni! – egy kis szünetet tartott, majd folytatta: – A tanfolyam a jövő héten indul!

Variációk egy témára

Valaki azt mondotta: a tükröt azért találták ki, hogy ne csak másokon nevessünk. De mi van akkor, ha ezt a bizonyos tükröt azok a mások tartják az arcunk elé? Az iskolaigazgató – tanári szemmel. Arcvonásai energikusak, egész lényéből fölény és méltóság árad.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS