Szépirodalom - vers Archives • Oldal 2 a 263-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 3939

A lehetetlen

Szeress, ha már nem lehet mást,
szeress, ha már nem adhatsz mást,
amikor nem születnek álmok,
amikor kihunynak a lángok,
mikor fáradtan lecsuknád a szemed,

Megbocsátásodért!

Ezt tudom nyújtani, szerelmem, –
egyre kevesebbet;
nem gürcölök, mégis emelkedem…

Húsvéti üzenet

Ne félj,
ha arcodon júdások csókja,
ma gyakran rányálazzák jókra,
nem harminc ezüst, csupán érdek,
bár mosta kezeit a vétek.
Lesz idő, hogy már nem fáj nagyon,

Már soha

felemeli a fejét, 
alulról néz felfelé
szeme fehérje világít
kelő hold felett az éj 
tekintetével kérdez
nem tudom én se

Hazám

Hegyek felett, s a rónán
Hol a Nap vörösben fürdik,
Galagonya, s csipkebokor virágzik,
Ódon templomok csendjében
Olykor mély harang kong.

Húsvétkem

Keresztem a Szerelem
Én magam ácsoltam
Puncius Hiátus alatt
Néha léhán feltámadok
Böjtölök, majd flörtölök
Élveteg pácolt húsokkal

Ősz hajú szirén

…a pillanatba simít a szellő,
érintése puha, elcseni a kendőm,
kíváncsi kertek alja, kirándulás,
kondul a harang, bérmálkozás,
delel a vasárnap, a kisfalú lakta tér

(F)ordítok – 70.

Gulisio Tímea: A kereszt
Annyira meg akartalak
Tartani
Hogy kiszakadtál belőlem

Félálom-mise

                               Kibontott
hajadnak csengőszavára
                térdre esnek a szarvasok
                      az ordas Hold is szelídül

Csalogató napfény

Fentről, a hetedikről csak a
sétára csalogató napfény
látszott, de az erőszakos szél
valamiképpen rejtve maradt.
Csak amikor a lépcsőházból
kiléptem, akkor taszított meg

A király kincses ládikája / Újbánya

Madaras ölén szelíden egyesül
két kis patak vízével a nagy Garam
hol békén él őz, hiúz, sas, vadgalamb,
és a múlt békés emlékké nemesül.
A fekete galamb immár egyedül
csőrében már nem csillog semmi arany,

Mert ugye…

…Lehettem volna tűzoltó
Kalauzt megváltó vasutas
Piromániás parkoló ellenőr
Tökfőzelék tükörtojással
Napfelkelte, idegbeteg eső
Visszaeső tömeggyilkos

Pax dicit: Mea culpa, mea maxima culpa

Mi az, hogy nincs mód magasabbra,
többre, mennyi áru, áll a sor, míg téblábol
a füstölgő szájú, hontalan gondolat, mit
hagyott a polcon, ettől oly nyugtalan,

Istenkeresésben

Átrezeg a csönden a hárs.
Szólaltat: Ostyafelmutatás.
Angyali őrzők szárnya alatt
tenger. Szembeszelek huzatában
kiönt az álmok Nílusa.

Tápászkodik bennem

Érzem, ahogy a mindent
betöltő hajnali csendben
félrever a szívem, így üzen
nekem, ismét morzejelekkel.
Miközben tápászkodik bennem
a lélek, rádöbbenek:



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS