Szépirodalom – vers

Ma hajnalban ablakomon kitekintve
valószerűtlen látvány fogadott:
tejfehér ködben úsztak a fák, és
a szemközti háznak is csak a
körvonalait sejtettem, de látni nem
engedte a mindent beborító köd.

Halmozódtak egymásra századok,
lerogytak a máskor délceg hősök,
szemeket vertek ki már látszatok,
ha agorán fújtak mérges gőzök.
Illúzióktól nem látszódtak árkok,
s hogy ki cézár, ki valódi főnök?

Ijedt s elvakult álmában
Még saját árnyékától is fél
Denevérek vérünket isszák
Lelkünkbe osont a sötétség
Csak a halál vigyora fénylik
Elillant minden ízes pillanat

A szabadság mámora, ami egész
nap a monitorról és a képernyőről
áradt felém, megbabonázott, fogva
tartotta tekintetem. Néztem, ahogy
önfeledten ünnepelt a nép.

Köd szülötte harmatcseppek,
csillogó gyémánt ékkövek
tükrében a felkelő nap
sugarai táncot járnak.

A kora nyári Nap erősen odatűz,
hol folyóba lógatja szakállát a fűz,
kék liliomtól díszes a meder melle,
ciróka-szellő mozgatja szálait fel-le.
A felszínt itt-ott átsebzik mohás kövek,
a part íves hónaljban sásból nőtt köteg

Ülök az ablak mögött,
az utcát figyelem.
Lent sietnek a gyalogosok,
az utca túloldalán látom,
ahogy egy ablak mögött ül Ő,
az utcát figyeli

21 minden felfelé hajlik majd, akár a verdeső szárnyak
20 mennyei béke hömpölyög a lelkekben.
19 ürességre lelünk a magasban.
18 eltörik utolsó tükrünk.
17 énekelni fogunk, könnyű, puha csendben lebegve.

Keresek egy nőt, becseset
Szépet, álmodót s egyedit
Aki párom lenne, nem tudom
Végtelenül, ameddig adatik
S ha jókedvünk van hozzá
Egy-két pajkos pillanatban