Szépirodalom – vers

Ne búsulj, ha elhagyott a Nagy Ő
Csak dobd ki az ágyad s az agyad
Ne gondolj rá, csupán minden nap
Fald fel a bugyiját, vagy húzd veszetten

Amikor reggel arra ébredek,
hogy szép cicám a gravitációt
meghazudtolva, önnön testét
ívbe hajlítva szinte száll, mintegy
átrepül a szobán,

Kavicsnagyságú bolygón
íródik sorsom –
tányértörés-lázadásoknál
csendes káromkodásoknál többre
nem futja rebelliómból.

Pihegve a hintaágyon,
bennem a reggeli álom,
pihenni indokot keres,
míg pisla szemem körbeles.
Látom a szomszéd háztetőt,
tobozokat a vén fenyőn.

Suhanva bandukolok, keresgélek
A franc essen belé már minek
Kétség vermébe lezuhantam
Lovagi gúnyám otthagytam
Elveszett kardom célt nem talált

– Scarlettnek –
Fenn a messzi Északon,
hol hótól fehérlett a táj,
akkoriban rénszarvasok
kutattak élelem után.

Lépegető utcák, suhanó lábak,
tánc ritmusra peregnek tova.
Lágy fény pettyezi a fákat,
az est csendesen gyűl sötét sorokba.
Vígan írom az életem,

Egy lom remény, fény
A bánatos éjszakában
Hulló csapodár csillagok
Jövendőnk pajzán emlékei
Keringenek lázas elmédben

Tegnap éjfél előtt, a finom puha
éjszakai csendben, már lámpaoltás
után megéreztem, hogy valami
érkezik. Nem tudhattam, vers, vagy
próza lesz-e, de valaminek a kezdő
sorai ott zengtek a lelkemben.

Ígéretei közt ring a nyári ág,
csonthéjába zárva vár féltett titka,
rothadó idő keresi a nyitját,
ha van is tökéletes, miért ritka?