Szépirodalom – vers
Ajtó
René Magritte: La victoire című festményéről
Szerdán azt mondtad,
amikor legközelebb megérkezel, az ajtó előtt állsz majd és kopogtatsz.
Zörgetsz, így mondtad. És hogy az ajtót nekem kell megnyitnom.
Búcsú a fenyőtől
A kerítés mellett föl a magasba
nyújtogatta ágát a tűlevelű fa
a zöld fenyő.
Ha az égi kék fagyot hirdetett
a magány lombjai közé költözött
Az értékes idő
Reggel még fölgyúltam,
estére elfogytam, mint
gyertyaláng csordul
a templomi csöndben,
Lassan távozik
Ahogy mostanában sétálok az utcán,
a dermesztő félelem, és szorongás
hónapjai után, végre valami remény
Csillagledek mögött
A földi létnek másutt párja nincsen.
Lehet, szférák zenéje volt a kotta,
amikor szeretetből megalkotta,
de nem játszotta meg az embert Isten.
Karantén-víziók
Vendég vagyok, vagy megtűrt idegen?
Karantén rabja, vagy egy szigeten
raboskodom, vagy tán’ szabadon élek
a maszk mögött, mint kósza lélek
„Tekintsenek önmagukra hölgyeim és uraim!”
Aztán a „felvonásokra” és szereplőikre.
Na rajta!
Sajnos innen is látszik
hogy rossz helyre építették
„hulladékból, morzsalékból, törmelékből”
Pygmalion-ciklus
A szobor elégedetlen Pygmalionnal,
hangot ad Huf Nágel István iránti titkos vágyódásának
Hát, nem tudom, mire gondoltál, amikor megalkottál engem.
Úgy szeretsz, ahogy vagyok, meg minden,
A Madarakért
Nem értem ezt a világot,
hogy éljek holnap Vele,
ha zaklat a képtelenség,
még utolérhet a veszte.
Éhség
Elnézem magunkat, ahogy ott állunk a
kifőzde előtt, a járdán várakozó sorban.
Napra-nap, pár perc várakozás csupán,
kis izgalom, mégis lassanként mintha
ismerősként üdvözölnénk egymást.
Igazi nyár
Odafentről igazi hőség árad,
hűsére csábít a selymes árnyék.
A reggeli gond is magába fárad,
csak röpke sóhajt piheg a szándék.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások