Szépirodalom – vers
Vergődések
Kínlódom,
szenvedek, hogy ezt megértem,
Tiborcot igazán most értem,
s ha dalra fakadok keservemben,
ez a legvígabb énekem:
„Nekünk a legszebbik estét
fekete gyászra festették.”
Siralomhölgy
Mézes lépedre érve
Szerelembe ragadtan
Illatod mind felfaltam
Dalolva verdestek
Hervadt szárnyaim
Nász a végítéletig
Szív: Holdárnyékban
Meggyökereztem tétova fának,
a temetőföldi sudár nyárnak…
kiben lángoltam visszfény-talánynak:
másoknak öröm, nekem bánat.
Hajnali üzenet
Kora hajnalban arra ébredtem, hogy a
szívem valamit nagyon üzenni akar nekem,
hol felgyorsult, hol lelassult, rendetlen
dobbanásai az ágyból kiűztek, nyugtalanságot
keltettek bennem.
Édesanyám
– Te voltál az eszmélésem,
simogattál, hogyha féltem,
ha tehetném, visszakérem
szegény sorsú gyermek-éltem.
– Te voltál a friss hajnalom,
minden csodára ébredés,
Bárányos
Itt vagy, Uram?
Nézd,
ezt a szép kék levélpapírt készítettem elő,
ezt, amin a vízjel van. Valami madár…
Neked írok.
Sorsíró
Amikor álmodból
Születik a gondolat
S gondolat eléri a tolladat
A világon valami változott
Írásod isten szemében
Örökre megmarad –
Tájidegen állapot
Ha majd az ércet ontó hegyek
elfogynak mind, és az összes
fegyver elkopik lassan a harci
vágyban, és a Föld már kihalt
lesz, mint Atacama sivataga,
s lyukak bújnak csak alatta,
Drágakő lelkem
Igen, bevallom, a kép régi, 2016 tavaszán
készült rólam, még a könyvtárban, mert
javában dolgoztam. Az utolsó év volt,
amikor még önfeledten kövér lehettem,
Altatódal
Álmodd azt, hogy
Az álmod én vagyok
Szorosan ölelem vágyaid
Kusza s buja bájait
Kebleid ahol érem
– Volt régen
(F)ordítok – 58.
József Attila: Kultúra
A virág elfáradt már szagosodni.
Unta,
hogy mifenének tettük asztalunkra.
Szöges drótok között
Belém kócol egy régi hang,
s élesztget a derengő világra.
A hajnal még ott remeg
a szemhéjamon, űzött álmok
menekülnek ólomsúlyuk alatt,
Partnereink
