Szépirodalom – vers
Szeretni ezt a tájat
Nagybánya és környéke tiszteletére – Szonett-koszorú
Fűszál, fények ragyogtak,
Színes harmatcsepp gyöngyök,
Párából szőtt göröngyök
Rejtett kincseim voltak.
Két négysoros*
amott a fán barázda lép
pőre ágon ránc az alma
madárhalál az őszi ég
talpamon holt tócsa karca
szerelem
szerelmes szavak,
mélyben úszó halak,
magasan repülő madarak,
ölre menő hadak,
titkos áramvonalak
A remény
A folyó úszik, a kő marad
Az idő múlik, ám te maradsz
Ki mindig voltál
A Kies Örökkévalóság
Kopár szigetén
Múlik csendben
Halottaim között hányan is vagytok,
kikért szívem szakadhatott volna?
Anyám, apám, ha nem volt, rég volt,
már nem ér utol bennük a fájdalom
Élményvers XI.
A szemgolyó értéke abban rejlik:
lemerül tárnamélybe, tengerkékbe,
a magas égboltozatot is látja,
és az embereknek van belátása.
A fák halhatatlanok
A sétányon halálra ítélt, és kivágott nyárfák
torzói kivétel nélkül mind kihajtottak.
Méternyi magas bokrokká varázsolta őket
Őszi nyolcsoros
Hiába csábítod magadhoz,
bárhogy is ragaszkodsz, ravaszkodsz,
mint a fog, kihull, ami kinő:
az örökbe fogadott idő!
Bús gitár
A félhomály ölén
Bús gitár dala száll,
Szellő kavargásában
Keringőt játszik
Az árnyékvilág.
Őszi harmat előtt*
Költöző nyár helyén ősz battyog nincs remény,
begombolom ablakom.
Fák karja kéreget, szél dúdol szépeket,
Erdőkerülők
Míg gyökereink a mélyben
Ágaink az égben – Összeérnek
Törzseink, mint két konok bolond
Egy Jegenyelegény
Virtuóz variációk Istenre és Emberre
Valahol, mindentől távol
még végtelen csend volt.
Lent dúlt és harcolt,
pusztított a fémszerű lét,
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások