Szépirodalom – vers
Őszülő
Világok csukódnak, sátoros álom,
a szív körül göröngyök gyötörnek
az ágyon, az éj nyújtózik remegő velem,
árnyként terül rám, mint szaggatott köpeny,
lelkemen átnéz, aztán váratlan belém ég,
Barackok emlékeimben
Mai sétámon néhány szem öklömnyi
őszibarackot vettem, azt a fajtát, amire
azt mondják: magvaváló, puha és édes,
pont, mint az emlékek, amelyek felélednek
és életre kelnek bennem
Illékony idő
Kérgessé vált tegnap gyűrűsül a mával
figyelve kacérkodó percrovarokat
mély sebeit nyaldossa friss mézganyállal
arannyá színezi tétova fényfonat
Mintha film
egy halrajjal élt
a város utcáinak kövén
kopogtak lábaik
feleség és férj
majd maszkok meg ostorok
tevék teknősök alligátorok
Szavak
Belőlem fakadna szó rengeteg.
Szórnám fehér lapokra, hogy meg ne vesszek.
Más értéke a szónak alig van ma már.
Össze-vissza kereng laza szókavalkád.
Teliholdkór
Nézem a sötét éji eget
Alusznak a csillagok
Ám egy kecses fény integet
A Hold néz le rám jókor
Azt üzeni, látom a szemed
Amit egymásra vetettünk
Utóiratként
Keretbe foglalt gyöngéd, szép napok,
Féltem bennetek azt az illatot,
Ami óvja szívem jó melegét,
Romlástól véd, meg puhán meseszép.
Ilyenkor pihen a szótlan idő,
Ritka krajcár, gurul a délidő,
Merre futnak
Merre futnak ösvényeink,
a sok kanyar hova vezet?
Fényben vérző esti utcán
összefutnak idegenek.
Ösvényeink: ezer hurok,
hajnalonként el-eltűnnek,
Hitbéli számvetés
Katolikus vagyok,
tehát a helytartó egyház tagja,
az, ki mégis elvesztette nagyszülői házát.
Csigaház szépsége
Előttem a járdán csiga araszol éppen,
fényes csíkot húz teste maga után
végig a járdaszegélyen. Már lépés közben
is figyelem, megcsodálom a csigaház színét,
szabályos szépségét.
Rendületlenül
Mit ér a szó, ha benne a félsz:
beszélsz, de szíved meg se rezdül,
napról napra csak magadnak élsz,
s nem hazádnak – rendületlenül.
Mit ér a vallomás – ha van is –,
hogy itt születtél, tudod belül
Gazella mese
A réten láttam meg
Gyönyörű tomporát
Szárnyaló álmait
A szépséget legelte
S a napfényt itta
Ám ő is megpillantott
(F)ordítok – 68.
Kamarás Klára: Egy visszatérő álom
Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé,
és visszacsúszom mindig… újra…
Megtartó felejtés
Csak annyira emlékszem, amennyit
meghagytak a szaporodó évek.
Amennyire szüksége van a túléléshez
a vihar vert, sokat költöző madárnak,
ki maradni kényszerül
Jössz te még az én utcámba!
Nyert? Nem nyert? De nyelt sokat.
A szerencse pártos.
A győztesek táborát gyarapítaná inkább,
ne játsszon itt apátiásdit.
Partnereink
