Világok csukódnak, sátoros álom,
a szív körül göröngyök gyötörnek
az ágyon, az éj nyújtózik remegő velem,
árnyként terül rám, mint szaggatott köpeny,
lelkemen átnéz, aztán váratlan belém ég,
Mai sétámon néhány szem öklömnyi
őszibarackot vettem, azt a fajtát, amire
azt mondják: magvaváló, puha és édes,
pont, mint az emlékek, amelyek felélednek
és életre kelnek bennem
Kérgessé vált tegnap gyűrűsül a mával
figyelve kacérkodó percrovarokat
mély sebeit nyaldossa friss mézganyállal
arannyá színezi tétova fényfonat
egy halrajjal élt
a város utcáinak kövén
kopogtak lábaik
feleség és férj
majd maszkok meg ostorok
tevék teknősök alligátorok
Belőlem fakadna szó rengeteg.
Szórnám fehér lapokra, hogy meg ne vesszek.
Más értéke a szónak alig van ma már.
Össze-vissza kereng laza szókavalkád.
Nézem a sötét éji eget
Alusznak a csillagok
Ám egy kecses fény integet
A Hold néz le rám jókor
Azt üzeni, látom a szemed
Amit egymásra vetettünk
Keretbe foglalt gyöngéd, szép napok,
Féltem bennetek azt az illatot,
Ami óvja szívem jó melegét,
Romlástól véd, meg puhán meseszép.
Ilyenkor pihen a szótlan idő,
Ritka krajcár, gurul a délidő,
Merre futnak ösvényeink,
a sok kanyar hova vezet?
Fényben vérző esti utcán
összefutnak idegenek.
Ösvényeink: ezer hurok,
hajnalonként el-eltűnnek,
Katolikus vagyok,
tehát a helytartó egyház tagja,
az, ki mégis elvesztette nagyszülői házát.
Előttem a járdán csiga araszol éppen,
fényes csíkot húz teste maga után
végig a járdaszegélyen. Már lépés közben
is figyelem, megcsodálom a csigaház színét,
szabályos szépségét.
Mit ér a szó, ha benne a félsz:
beszélsz, de szíved meg se rezdül,
napról napra csak magadnak élsz,
s nem hazádnak – rendületlenül.
Mit ér a vallomás – ha van is –,
hogy itt születtél, tudod belül
A réten láttam meg
Gyönyörű tomporát
Szárnyaló álmait
A szépséget legelte
S a napfényt itta
Ám ő is megpillantott
Kamarás Klára: Egy visszatérő álom
Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé,
és visszacsúszom mindig… újra…
Csak annyira emlékszem, amennyit
meghagytak a szaporodó évek.
Amennyire szüksége van a túléléshez
a vihar vert, sokat költöző madárnak,
ki maradni kényszerül
Nyert? Nem nyert? De nyelt sokat.
A szerencse pártos.
A győztesek táborát gyarapítaná inkább,
ne játsszon itt apátiásdit.