József Attilának
Kushad a náthás kór, menedéket a bőrkanapé ád,
elmenekült ugyanonnan a könny, elapadt, kacarászik.
Kussban az éj, araszolva belé kanyarul s belefárad.
Ha a szerelem tenger volna
Én hullám lennék benne
Szaladnék naptól az éjbe
Partról a szikrázó égbe
Halak táncolnának hátamon
Hajókat vinnék a mélybe
Szervátiuszokra emlékezve
Sokan látták, elalszanak ott a fák.
Ők azt gondolták, talán csak tettetik,
mindegyik utolsó érintésre vár,
s látó kezekre az élet telein.
Mikor a látomás kelleti magát,
Előre vitte az útja,
a holtak völgyébe zárta,
száll a síri csend felette,
itt-ott felhangzik éneke
Reggel hét óra, és olyan sötét van, hogy
azt hiszem, még javában az éjszaka
mélyén járunk, kelekótya kismacskám
ébreszt, jelzi nekem, hogy ő bizony már
éhes!
Állok a hajnalok partján
a felkelő Napra várva,
hol talmi csillagok tartják
a tegnapot mára zárva.
Zaklatott idő, furcsa csend,
magába fogad a jelen,
Vajon meghal-e
A folyó, mikor
A tengerbe zúg?
Vajon kerge létem
Elfogy-e, mikor
Az öledbe fúl?
Hányszor indul el a szó fölfelé
megnyugodni értelmük zajában,
érzést látni szűzen kiterült lapokra,
csendek zajában fogadásra várva.
Ketten vagyunk, a kétkedő és a biztos,
szerelmünk örök és szenvedélyes,
Atyám, égi honom hatalmas szálláscsinálója,
add, hogy méltó legyek, legalább önmagamhoz.
Álmot láttam az éjjel: kórházban
voltam, elbocsátottak éppen, s én
az ágyam szélén ülve vártam, hogy
valaki jöjjön értem. Csomagjaim
összekészítve mellettem.
Valahol mindig nyílik virág,
erről nem szólnak próféciák.
Ahol ma fagy és felhő havaz,
ősi törvény, hogy lesz tavasz.
Ehhez négy dimenzió kevés,
s ettől különös a létezés.
Az Angyalok sohasem alszanak.
Egyszerűen nincs szükségük erre.
Nem ismerik az unatkozást sem, lételemük az őrködés.
Úgy képzelem,
éjszakánként rólunk beszélgetnek.
Olyan helyekre menjünk együtt el,
ahol még madár is ritkán röppen fel,
zizzenve surrannak frissítő vizek,
virágkelyhek bő fényben fürdenek,
Álmokhoz áldott szárnyat
Vágyakhoz puha ágyat
Adj nékem, Istenem!
Hidd el, hogy hiszel bennem
Repülni az életben szép
Nem a súlytalan Mennyben