Szépirodalom – vers

Egyesített kettőspont
Méhlepénybe mártott tengerisün
Szingalézpuding
Vonatfüttykrémleves csiperkével
Másnapos pattanások felett az ég
Zugröhejpatika nyitvatartási rend

Fárasztod a tengert, fiam,

álmosítod a kelő Holdat,
fricskázod az Istent talán? –
s ámulnád tenmagad: elmúlanál?

Ma kora reggel
a hajnali varjak
kitartó károgása
ébresztett fel,
még sötét volt az
ég, sehol egy ember.

Mintha szervátültetésen
estem volna át, idegenek
darabos mozdulataim
idegenebb világban
idegenné lett szívem is.

az idő száműzöttnek kis sziget
nem a hang gyenge az aki szót emel
nem ott és nem akkor mindig nagy teher
vereséggel majd a végén szembesül
amikor a verset leejti tisztség
nyelvben egyre kevésbé szabad az elv

Fájó fado dallam

száll a sirály szárnyán,

majd megpihen halkan

mór kémények csúcsán.

…Állítólag a jeles április elseje
De hát én mindig is a bolondod
Voltam-vagyok-leszek, még ha
Kinövöm is vénülő gyerekkorom
A Bolondok Papja leszek, sör ízű
Nyalókával és Rövidnadrágban

Mennybe álmodott Krisztus!
– lefedi a fagy a nyájat.

Szép cicám ma hajnalban ismét úgy
ébresztett, hogy ráutaló magatartás
keretében trambulinnak használta
szegény öreg, megfáradt testemet.
Még aludtam volna

Más odaföntről az kis idelent,
ha termiket játszik felhő-szeszély.
Néha meg-megcibál, mint idegent,
Az álmokon tarka lepkepóráz.