Szépirodalom - vers Archives • Oldal 5 a 223-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 3333

Vacsorakávé

Nem jön ki a szörny.
Nekem kéne leszállni érte?
Kés-villa kezemben… Nézek
a tükörbe, s nem jön a szörny.

A csend arcai

Hányféle is tud lenni a csend! Áldott,
gyógyító, simogató, békességet hordozó.
De lehet félelmetes, nyomasztó, rossz
előérzetet sugalló. A csend arcai olyan
sokfélék, mint a hangoké

Árvacsalán

Anyám emlékére
Szép tulipán, orgona,
múló idő mostoha,
elviszi az illatot,
vissza sosem hozhatod.
Kis, fehér árvacsalán,
mit üzent édesanyám?

A tárgyak is emberek

Senkit sem ismerek
Senki sem ismer egemet
A tablóm belülről is idegen
De minden tárgyról tudom
Hogy honnan, kitől
S miért repült hozzám

Levél

Levelet kaptam kézbesítetlenül,
nem lepett meg, nem ért váratlanul,
ha bántottál, a bántalom visszahull,
s az élet megleckéztet kegyetlenül.

Az állandó manifesztuma

A még lélegzőktől
szív ezer fuldokló,
és velük táncolnak
ördöngős démonok,
rút csóktól Szív hal el,
s vele a csepp világ,

A demokrácia szentségtelenít

Élményre méretezett ablak.
A hercegnő modora rózsa,
ruháit bánat szaggatja, –
s Ő egyre tüskékkel provokálja
a teremtő enyészetet.

Szép csendben

Itt, a magas házak között
visszaverődik a falakról
a csend. Pedig különben
jóba’ vagyok a csenddel,
ám van, amikor súlyosnak,
nyomasztónak,

(F)ordítok – 40.

Csukás István: Ülj ide mellém
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Felvétel indul

Üljön a nő a nagy kupacra!
Mindegy, miből van,
a szoknya takarja…
Kecsesen drágám, ha viszket bármi,
azt nem kell rajtad a nézőknek látni.

Tempus fugit

(György napi gondolatok)
Kezdetben csak tejfehér a világ
nincs az agyban még emlékezet
csak sírás hol a szónak nincs ragja
később kerül rá az ékezet
csak kapaszkodik a kéz fény után

Éber álom

Az Álmaimban élek
Az Álmaimban félek
De az Álmaimban
Legalább! – Legalább?
– Van némi Lélek

Szirmok

Míg az este dús habokba szenderült,
s narancs-vörösben úszott a napkaréj,
leborult testem minden íze,
hogy hozzám érjen föld s az ég.
Hadd karoljon teljesen,
káprázatholdfény

Kádár-korszak

Minden emberben két szív él,
de csak az egyik dobog.

Szélviharban

Száraz falevélként lódított odébb
a forgószél ma a járdán, vitte
magával a gondosan összehordott,
és otthagyott avart, vele együtt
engem is csaknem elsodort.



Archívum

Hozzászólások

DISQUS