Álmodsz

Csóktükör a vállad.
Újjászülettem a kád
magzatvizében
s most mégis
sóhajokkal telve
heverek az ágyon

Madárvilág

Mintha csak madárvilág volna,
olyan nagy az emberi csend ma.
Hazafelé nem hallok más hangot,
csupáncsak madáréneket

Beláttam már…

Minek nekem a nyomtatott betű?
A költő sorsa röpke életű,
tiszavirág szerelméhez hasonló.
Késő dicsőség nem vigasztaló!
A mű tovább él, vagy nem él tovább?
Kétségek közt vívódni ostobább,

Nyíló pünkösdi rózsa

Pünkösdre nyíló kis rózsa,
te vagy évezredek óta
a tavaszba ringó élet,
a remény is veled éled.
Régi ünnepből áradó
örök lángnyelv, hitet adó,

Panta rhei

Minden mozog
De főleg a Minden
Kotor leginkább
A rozoga is kocog
A koca persze makog
Makk hetessel

(F)ordítok – 43.

Rejtő Jenő: Sír (a) felirat

Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott

Egyszer

Eljöttem tőled, magányt játszani,
alig hajtásomban próbáltam látszani,
tört fehér éjszakán, lehajtott fejjel,
kopott küszöbünket némán átléptem,

Ő a ház kincse. Nagy üdv!

Bőröd arany eső virága,
hajad bondor szála
záporozik szájam
termékeny talajára.

Végérvényesen tavasz

Ablakom négyszögében helikopterek
szállnak kötelékben, furcsa a hang,
mióta nem járnak a repülők,
elszoktam tőle. Pedig itt lehet
valami légi folyosó,

Aranyló napfonat

szeretnélek simogatni napsugár
de csak te tudsz engem én ezt jól tudom
köztünk ott az univerzum a nagy futár
csak révedezni tudok aranyló fényúton

Felhőkön túl…

Már majdnem éjfél és megállapítom,
hogy ma sem mentem megint semmire.
Ilyenkor mégis ébred a remény,
hogy holnap reggel,
igen, holnap reggel…
új nappal, új erővel ébredek.

Vérszomj

Tengerbe fagyott halak
Túró Rudiba oltott cián
Lázmérővel a hónom alatt
Siklom a lejtős Óperencián
Olvadt sikolyba mártott penge

Anyák napi csokor

Ránéztél a virágra
és szemed könnyezett.
Tudom, arra gondoltál
mikor már nem leszek.
Örüljünk a mának,
a szegfűcsodáknak,

A Holnapnak

Bánat fészkel a lélek bugyrában,
és bús hangján siratja baját,
míg odakünn jár-kel már az élet,
s tollászkodva kelleti magát.
Ó, te komisz, betyár idő, nézz rám!
Szeretsz-e még játszani velem?

Nők örökében a szó

A nők attól nők, hogy virágok.
Ha szőlőhegy felé zihálok – pipacsok,
ha kerti útra állok – tulipánok.