Hónap: 2013 május

Kurta Kálmán másnap reggel asztalán találta a nekrológot. Mohó érdeklődéssel fogott az olvasáshoz. Időnként alig hallhatóan hümmögött, majd amikor letette kezéből a papírlapokat, néhány percig eltűnődött. Egy egészen kicsit elégedetlen volt, mert az írást – ellentétben a vártnál – nem találta elég gyerekesnek. Nyilván az a tanító is besegített. Ámbár az is lehet, hogy éppen így olyan gyerekes, mint amilyennek lennie kell. Kurta Kálmán ezt nem tudta határozottan eldönteni.

Amikor a műtétet követően Hapura szeméről levették a kötést, döbbenettel vegyes öröm lett rajta úrrá. Látott! Harmincegy, vakságban eltöltött év után életében először látott. Eleinte csak homályosan derengett valami a szeme előtt, nehezen átlátható sűrű ködfátyol, amely két-három perc alatt eloszlott, mintha heves szél tépné szálaira és sodorná a messzeségbe.

Lepapáztak – Ó, nem először, már igazán megszokhattam volna, bő két évtizedem volt rá. Eleinte, ötven közelében, még nem kaptam föl (a már akkor hófehér) fejemet a megszólításra, gyanún felül állónak gondoltam magam, az ifjúság még friss emlékeivel dagonyázván az észrevétlenül mélyülő középkorúságban.
Tegnap, jó hetvenesként sem a közelgő enyészet üzenetét éreztem ki a „papa” megszólításból, amely a nagy bevásárló csarnok végtelen légterében kóvályogva vett engem célba, hanem a mai neveletlen átlag-magyar bunkóságát.

Sztálin elvtárs elment közülünk, pedig Csoró szerint sose tartozott közénk. Ahogy a Krajcsik Pityu se tartozik igazán közénk, mer ő inkáb a parkba jár le. De Sztálin elvtárs hagyot valamit maga után nem ugy mint a Krajcsik Pityu aki csak a szart hagya. És ő mindig élni fog. A papám is mindig emlegeti. Most is pedig már elhunyózott. Mer mindennap aszongya anyunak: hosztál inni? És anyu mindig hosz neki. Kövi dinkát.