Banánhéj

2014. augusztus 31., vasárnap T. Ágoston László 0

– Hú, micsoda éjszakám volt! – mondta Paticsné a porszívó csövét igazgató Nagy Pirosnak. Kissé elharapta a szó végét, mintha már meg is bánta volna, hogy egyáltalán szóba hozta a dolgot. No, meg azért is, hadd pukkadjon meg az irigységtől ez a lassacskán kóróvá vénülő… mi is? Ja, vászoncseléd. A rendészek becézik így, mert úgy fönnhordja az orrát, mintha valami igazgatói belső szaktanácsadó lenne, nem egy koszos takarítónő.

Azok a régi szép idők… – 150. rész

2014. augusztus 30., szombat Trebbin Ágost 0

A bécsi döntések révén, 1938-ban és 1940-ben Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében elvesztett területeinek egyes részeit visszakapta Csehszlovákiától, illetve Romániától. Ennek nyomán 1940. szeptember 18-án a magyar honvédek bevonultak Észak-Erdélybe. Életem során nagyon sok idős pécsivel volt alkalmam beszélgetni erről az „ország gyarapításról.” Afféle vidám piknik jellege volt az egésznek. Lelkesen ünneplő tömeg, virágeső, széplányok. Románok részéről komolyabb ellenállás nem volt. Hát ilyen a háború? – gondolták nagyon sokan. Pedig itt lett volna az ideje elgondolkozni, milyen gyenge a magyar honvédség hadifelszerelése és milyen nagy a felkészületlenség, szervezetlenség…

Szócikkek a Nemlétező Emberek Életrajzi Lexikonából – 3.

2014. augusztus 28., csütörtök Hegedüs András 0

Szattyán Bendegúz, Alsó- és Felső-Vidorvári (Felső-Vidorvár, Sáros vm. (ma: Szlovákia), 1898. jan. 6. – Castle Rock, Maine, USA, 1959. ápr. 1.): agrártörténész, író, szakíró. Régi Sáros megyei nemesi család sarja. Apja, Felső-Vidorvári Szattyán Tihamér egyesítette a két uradalmat, az alsó-vidorvári ág kihalása után.

A Világ nephrológia-fővárosa lesz augusztus végén Budapest

2014. augusztus 25., hétfő Szarvas István 0

Augusztus 26-31. között a SE Transzplantációs Klinika tantermében rendezik a világhírű Budapest Nephrology School (BNS) 21. összejövetelét, melyre minden érdeklődő kollégát szeretettel várnak. Miért érdemes/kell a 21. BNS-re eljönni? Világhírű előadók lesznek jelen: a 21. BNS alkalmával előadó lesz többek között Andrzej Wiecek, az ERA-EDTA jelenlegi elnöke, Francesco Locatelli, az ERA-EDTA korábbi elnöke, Giuseppe Remuzzi, az ISN elnöke, és Eberhard Ritz az ISN korábbi elnöke.

Zmeskál Zoltán Tamás: Tárgyalóteremben

2014. augusztus 25., hétfő Szarvas István 0

A „Tárgyalóteremben” riportkötet írója 1991. május 2-án kezdte meg ülnöki munkáját a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Már a második héten kezdték tárgyalni a Szent Korona-pert, ahol vádlotti oldalról regáti román származással és elfogultsággal vádolták teljesen alaptalanul. Azt a pert emiatt felfüggesztették, majd másik büntetőtanácsnak adták át, szerzőnk ülnöki munkáját azonban ez nem befolyásolta.

No Image

Vég nélküli történetek – 6.

2014. augusztus 25., hétfő Bandi András 0

– Látom, tetszik magának, szép is ez a mély tónusú kép. Egy alföldi kis falu utcáját ábrázolja. Harmincas évek. Sárban dagonyázó gyerekek és kutyák. Mindjárt láttam, amint belépett, hogy megfogta a tekintetét. A férjem kedvenc festménye.

No Image

A cseresznyefa

2014. augusztus 24., vasárnap Smelka Sándor 5

Bárhogy is tologatták a számlákat az asztalon, kombináltak, számolgattak, mindig odajutottak, hogy pusztán gázzal nem fűthetik át a telet. Fát kéne szereznünk, mondta harmadik Lajos az apjának, második Lajosnak (a családban fiúról fiúra öröklődik e név, immár három generáción át), jó pár köbmétert, amivel egy darabig ellennénk. Pontosabban január végéig, akkor jár le a mosógép utolsó részlete, onnantól nagyobb lesz mozgásterünk.

No Image

Kincsem film – vágta a megvalósulás felé

2014. augusztus 24., vasárnap Hetedhéthatár 0

A tervek szerint komoly költségvetéssel készítenek filmet nemzetközi koprodukcióban Kincsemről, a csodalóról. A forgatókönyvet Bereményi Géza eredeti könyve alapján Fonyódi Tibor írta, a dramaturg Szőcs Géza költő lesz, a miniszterelnök főtanácsadója, rendezőnek pedig egy Oscar-díjas alkotót, Roger Christiant kérték fel a film producerei – hangzott el egy csütörtöki sajtótájékoztatón.