A Pécsi Mecsek Kórus tagjaként néhány hete Toscanában járhattam; Volterra város „Puccini” vegyeskara hívott meg egy fesztiválra bennünket. Bár jómagam már jártam e vidéken, mégis izgalommal vártam az újabb „találkozást”, hiszen egészen más turistaként néhány órát egy városban tölteni, mint a falai között lakni napokig. Firenzétől délre, a csodálatosan változatos toszkán dombok és hegyek között autózva, San Gimignanóban töltött rövid idő – s a helyi borok első csókjainak élvezete – után bukkant elénk a több mint 500 méter magasságban mintegy három évezrede épült település. (Nem hessegethetem el a gondolatot; ha nem jönnek kétezer éve a Mecsek aljára a rövid lábú rómaiak, lehet, hogy most a Jakab-hegy vaskori föld sáncai közelében élnénk.) Egy fontos ókori útvonal mentén – a Toscana belső területei és a partvidéki síkságok közötti ősi határon – alakult ki Volterra eredetileg. Az etruszk civilizáció egyik fellegvára jött létre az ún. Ércdombságon (Colline Metallifere). A szinte vad, kietlen tájat meghatározzák a múltbéli gazdagság forrását jelentő ásványércek színei, valamint a geotermikus erőművek, amelyek a bórsavas kigőzölgések szokatlan természeti adottságait használják ki.
Volterra az Ércdombság északi részén uralja a Cécina és Era folyók völgyeit, alig több mint 30 kilométerre a Tirrén-tenger partjától. A történelem egészen a reneszánsz korig folyamatosan nyomot hagyott a városban, az etruszk és a középkori kultúra gyöngyszemén. Ókori fénykorát a Kr. e. V.-IV. században élte, ásványkincsei kiaknázásának köszönhetően. (Meghökkentő, hogy a ma 12 ezer lakosú város falai között 2500 évvel ezelőtt kétszer ennyien éltek. Ekkor a 12 etruszk jogszolgáltató közösség egyike volt Volterra.) A római municipiumból püspöki székhely lett; majd 1193-ban szabad városállam. Az 1200-as években emelték a főbb városi épületeket, és a korabeli városrendezési tervnek köszönhetően az egyik legépebb állapotban fennmaradt és legjobban áttekinthető itáliai város jött létre. (Szállásunk a Szent András püspöki szeminárium barokk épületében volt, amely a történelmi városfalon kívül áll; az egyik legrangosabb szobában lakva, szinte az ágyamból láttam a várost és a környező vidéket a nap legkülönbözőbb időszakában; esti fényekben, reggeli ködökbe burkolózva.)
Mintegy 300 év után szűnt meg Volterra függetlensége; Machiavelli írta 1472. június 18-án, a firenzei megszállás napján: „Sem a nőknek, sem a kegyhelyeknek nem kegyelmeztek, s a katonák, úgy azok, akik rosszul védelmezték, mint azok, akik ostromolták, végül mindenéből kifosztották.” (Ez azonban nem járt együtt az épített környezet pusztulásával!) A plató legmagasabb szakaszát egy erőd uralja; 1343-ból származik a magja, ezt a firenzei uralom idején bővítették ki; hogy mennyire időt állóan, azt jelzi, hogy jelenleg szuperbiztos fegyháznak használják. (Az olasz mentalitásra jellemző, hogy az elítéltekből álló neves színtársulata „Compagnia della Fortezza” néven sikeres résztvevője minden évben a Volterra Teatro nemzetközi színházi fesztiválnak. (Belegondolok; 1-2 évre ítélt zsebtolvajok csak statiszta szerepre számíthatnak, igazi karriert csak a „nehéz fiúk” futhatnak be több év kitartó munkájával.)
2.
Volterra műemléki nevezetességeit csak röviden sorolom fel, mert más helyi érdekességről szeretnék írni; természetesen több utcája etruszk kori nyomvonalat követ, a későbbi városfalakat vaskori kapuk boltozatai tagolják. Érdemes végigsétálni az ódon falak mentén; a panoráma és a természet szépségei mellett rátalálunk a római színház maradványaira, s a tájban kiválóan elhelyezett templomokra is. A Balze nevű agyagos domboldalon – itt sorozatos földcsuszamlások hozzák felszínre az etruszk temető részleteit. A Mario Guarnacci Etruszk Múzeum gyűjteményének meghatározó részét a mintegy 600 – kőből és agyagból készített – halotti urna alkotja, amelyek tipizálása és bemutatása külön cikket érdemelne. A fémszobrok egyik legkiválóbb darabja „Az est árnya” (Ombra della sera) a XX. századi modern szobrász, Giacometti ihletője volt.
A város központi terét (Piazza dei Priori) komor épületek övezik; az elöljárók palotája Toscana legrégebbi megmaradt középülete az 1208-54 közötti évekből. (Egy vasárnap délelőtt íjászversenyt tartottak a téren mise után a helybeli ráérő férfiak.) A szemben található Palazzo Pretoriot már annál többször alakították át; jobb oldalán emelkedik a Torre del Porcellino (Kismalac-torony), amelyet a homlokzat felső részén látható, valójában vaddisznót ábrázoló szobor miatt hívnak így. (Erről jut eszembe a toszkán gasztronómia egyik fontos eleme a salsiccia di chingiale, a vaddisznókolbász.) A főtér délnyugati oldalán álló méretes épületet gabonaraktárnak építették, majd alapos korszerűsítés után megfelelt püspöki palota céljaira. E térről egy kis ajtón keresztül a Dóm kereszthajójába léphetünk; a háromhajós román templomtér főbejárata a keresztelőkápolnára néz egy másik, sokkal jelentéktelenebb téren. (Számomra, mint történésznek a templombelső gyönyörű térélménye, műalkotásai – a XIII. századi szobrokból évszázadokkal később újra összeállított szószék, az 1200-as években festett fából készített „Krisztus levétele a keresztről” szoborcsoport – mellett életre szóló benyomást nyújtott a vasárnapi misén énekelni a Mecsek Kórussal, ráadásul a helyi híveken túl Assisiből érkezett zarándokok számára. A város ódon, mégis igen rangos épületekkel övezett utcáit járva a legtöbb üzlet egy sajátos és Európában nem túl sok helyen fellelhető anyagból készített, igen változatos tárgyak sorát kínálja.
Szép, mint a márvány, áttetsző, mint a legfinomabb opálüveg, átlátszó, mint a csiszolt üveg, könnyen formálható, mint a fa vagy az agyag, színes, mint a műanyag. Legyen az réteges (Scaglione), fehér (Agata), hamuszürke erezetű (Cenerino), kékesszürke erezetű (Bardiglio), vagy sárga, márványszerű (Pietra Gialla); az alabástromot, ezt a kemény és egyszersmind törékeny kőzetet igen nehéz fellelni és kitermelni. Megmunkálása szigorú szabályok szerint történik, és olyan hozzáértést igényel, amely évszázadok óta öröklődik apáról fiúra a kézművesek között. Az alabástromnak igen komoly jelentősége volt Volterra gazdasági életében; a város XVIII. századi újjáéledése is ennek köszönhető. (A kissé távolabbi, szerényebb utcákba térve bepillantást nyerhetünk egy-egy műhely karakterébe is.) Az egyszerűbb kerek formák (gömbök, tojások, tálak, kancsók stb.) mellett, szögletes modern alakzatok vagy állatalakok (például ló, madár) is készülnek, s persze használati tárgyak is a konyhai vágólaptól a hangulatlámpáig alabástromból. (Én ajándékképpen egy fehér vagy hamuszürke erezetű tojást hoztam Zengővárkonyba, hogy gyarapíthassam Nienhaus Rózsa Hímes Tojás Gyűjteményét.)
Ha valaki Toscanát választja nyaralása úticéljául, Firenze, Pisa és Siena mellett ne sajnáljon néhány órát az alabástrom varázslatos világában tölteni.
(Megjelent: 2005. november-decemberben)
Hozzászólások