1.
Ahogyan olvasóim már évek óta megszokhatták, a nyár közeledtével az utazás(ok)ra készülődőknek igyekszem egyedülálló úti célokat bemutatni – elsősorban olyan térségeket, amelyekről nehéz részletes leírásokat találni. Most Kelet-Szlovéniában a Krka folyó mentén barangolunk.
Ezekben az években markáns határon lépünk át, amikor Horvátországból Szlovéniába tartunk – egy ideig itt (is) húzódik az Európai Unió keleti pereme. A történelmi múltban is határozott választóvonal volt itt évszázadokon keresztül, hiszen a horvát-magyar királyság, illetve a Habsburg kézben lévő tartományok érintkeztek ezen a vidéken a középkorban; persze az akkori viszonyok között a nagyhatalmú főurak érdekeltek voltak a szomszéd tartományok belső viszonyaiban is.
Díszterem
Zágrábtól a Száva medencéjében haladunk észak-nyugat felé, majd Samobor városa közelében átjutva a szlovén határon rövidesen Brezice városát érjük el. A Száva és a Krka összefolyásánál egy nagyméretű, reneszánsz várkastély tartóztatta fel az erre haladókat. (Ma utazás közbeni pihenésül érdemes belépnünk az épületbe – ha a múzeumi kiállításba nem is kívánkozunk, a kastély belső udvarának építészeti méretei és szépsége önmagában jelzi azt az erőt és gazdagságot, amivel az itteni földesurak rendelkeztek egykoron.) Az emeleti loggiára elegáns lépcsőház vezet fel; az innen nyíló termekben a környék régészeti leleteiből, néprajzi tárgyaiból, bútorkultúrájából kapunk ízelítőt; illetve a XX. század első felének helytörténetéből. A legszebb élményt azonban a kastély 18. század végi díszterme nyújtja; a közép-európai barokk világi falfestészet remekeivel borított falak 35 x 8 méteres teret öveznek. Jelenleg hangversenyeket és esküvői szertartásokat szerveznek itt. A reneszánsz vár után a városka főutcája is érdemes egy sétára.
Brezice után már a Krka völgyében folytatjuk utunkat; balról barátságos léptékű dombok és hegyek zárják le a tájat Horvátország felé, jobbra egyelőre sík lapály követ bennünket. Érdekességként említem, hogy a Krka vízén próbálta ki először a régióban Josip Reselj, cseh földről ideköltöző erdőmérnök a gőzhajózáshoz szükséges propellert. (Hazánkban 1817-ben egy sellyei illetőségű polgárnak köszönhető az első dunai gőzhajó, a Carolina megalkotása.) A Pleterjében dolgozó mérnök készítette az első térképet a környék erdőségeiről, amelynek jelentős része ma védett terület; néhány tölgy életkora meghaladja a 300 évet, magasságuk pedig a 40 métert.
Rövidesen egy „gyöngyszemhez” érünk; Szlovénia legkisebb városa, Kostanjevica a Krka egyik szigetén jött létre – minden bizonnyal egy fontos átkelőhelyet ellenőrizve a folyón. A település lakossága néhány éve ünnepelte alapításának 750. évfordulóját. A Spanheim család egykori hatalmas birtokait védő határerődítmény közelében épült városkába fahídon át juthatunk be minden irányból. Mindössze két – laza beépítésű – párhuzamos utca szeli át a szigetet, ezeket egykor gazdag épületek övezik. Minden telek végében ott a folyó vize; a gyakori áradások miatt nem véletlenül „Dolejnska Velencéjének”. A 13. század második felében már tanács igazgatta a lakók életét s pénzverde is működött a csöppnyi településen. Mindez a gyarapodás Karintia grófjainak, a Spanheimeknek volt köszönhető, azonban e család rövidesen kihalt, s birtokaik II. Ottokár cseh király kezére kerültek. Őket a Cillei grófok és a Habsburgok követték a birtoklásban. A török veszély növekedésével fontos ellátási és védelmi központtá vált; majd annak csökkenésével hanyatlani kezdett. Említést érdemel Ivan Lenkovics hatalmas győzelme 1563-ban a török sereg felett. Az 1573-ban kitört parasztfelkelés idején Thurn báró itt gyűjtötte össze a királyi és renegát hadakat, majd Krsko környékén megfutamította a lázadókat. A másik tragikus esemény 1943. október 21-én történt, amikor a nácik elhurcolták a város férfilakosságát s a Raka felé vezető úton lemészárolták őket, az özvegyek településévé változtatva Kostanjevicát.
2.
Kostanjevica jelenlegi vonzását egy kulturális fesztivál – jelentős modern művészeti tevékenységgel -, a barlangászok által látogathatóvá tett 722 méter hosszú barlang és a nemrég felfedezett termálvíz biztosítja. A Krka ideális horgászhely és csónakot, kajakot is bérelhetnek az aktív pihenésre vágyók.
A kolostor főbejárata
Mindössze egy kilométerre a várostól, az Opatova hegy lábánál 1234-ben alapították a ciszterek kolostorukat, amely folyamatosan működött a török veszély ellenére is II. József uralkodásáig. A hatalmas épületegyüttesből közigazgatási központ – jogi-, adó- és földnyilvántartási részleggel – vált. A II. világháború idején, 1942-ben súlyos károkat szenvedett épület helyreállítását már 1945-ben megkezdték, ez mindmáig tart, ami nem csoda, hiszen Európa legnagyobb – mind alapterületében, mind háromszintes magasságával – méretű kolostor kerengője található itt! De templomába lépve is, az értő szem rögtön érzékeli a háromhajós késő-román, kora-gótikus arányok és formák színvonalát – ez az eldugott hely vetekszik bármely német, olasz vagy francia földön található kolostorral!
1974 óta modern művészeti galéria működik e falak között; Bozsidar Jakac alapozta meg ezt saját műveinek ideajándékozásával, majd őt követte a többi művész – mára mintegy 4000 alkotásból áll e gyűjtemény. Ez kiegészül az 1961 és 1988 között szervezett képzőművészeti szimpózium (Forma Viva) résztvevőinek alkotásaival, amelyek fából készültek, s a kolostor épületének környezetében helyezték el őket, illetve a közeli városka tereit gazdagítják.
Egy másik fontos gyűjtemény a közeli Pleterje karthauzi kolostorának tulajdonában volt – főleg 18. századi európai mesterek anyagából álló – műalkotásokat vonultatja fel.
A kolostor kerengője
(Ennek az anyagnak a megtekintése is ösztönözhet bennünket e néhány kilométerre lévő kolostor megközelítésére.) Végül az érdeklődők figyelmébe ajánlom a gyönyörűséges középkori kőfaragványokat, oszlopfőket stb., amelyek a romok alól kerültek felszínre.
Aki szívesen autózik a rejtett szépségek között, annak nem szabad visszamenni a Krka völgyébe ahhoz, hogy sík úton jusson Pleterjébe, inkább válassza a dombok oldalában; szétszórtan emelt házak, tanyák, szőlők és gyümölcsösök között vezető, kissé kanyargós utat – már csak azért is, mert erről szépséges látványban lehet része Pleterje felett. Mintha légi felvételen látná a kolostor együttesét, ami azért előnyös, mert a karthauziak szigorú regulája miatt nem léphetünk be a kolostor belső tereibe. De mindenképpen érdemes idelátogatni, mert az eredeti, gótikus templomba bejutva újra egyedülálló élményben lehet részünk, nem csupán annak Közép-Európában szokatlan, angol hagyományokra visszanyúló építészeti tagolása miatt, hanem azért is, mert egy 20 perces diaporáma vetítés révén hangulatos és elmélyülésre ösztönző bepillantást nyerhetünk a rend történetébe, szerzeteseinek lelki és gyakorlati tevékenységébe és a közeli területeken működő más kolostorok történetébe. Mindez 9 darab diavetítővel történik, párhuzamosan három képsor váltakozik előttünk, figyelmünket végig lekötve.
3.
Röviden érdemes áttekinteni a karthauzi rend kialakulásának folyamatát: Az 1. században különböző cönobita- és remetetípusú monasztikus reformmozgalmak indultak. A cönobiták közé tartoznak elsősorban a ciszterciek, akik már igen korán a mai Szlovénia (egykori Krajna, illetve Karintia) területén is megtelepedtek néhány helyen (például Sticna). Számos új és szokatlan próbálkozás történt arra, hogy a keleti remeteéletet nyugaton megújítsák és a körülményekhez igazítsák. Ezek közül az alapítások közül kevés állta ki az idő próbáját; ezek közé tartozik a karthauzi rend, melyet kölni Szt. Bruno (1030-1101) alapított. 1084-ben hat társával telepedett meg Chartreuse hegyvidékén – innen a ’karthauzi’ megnevezés – és grenoble-i Szt. Hugo püspök támogatásával új életformába kezdett. Ez az életforma ahhoz a szellemi áramlathoz tartozik, mely az egyiptomi sivatagi atyáktól indult ki és Joannes Cassianus közvetítésével jutott el nyugatra. Bruno és követői egyesítették az ősi remetehagyományt a közösségi élettel, mindamellett a hangsúly inkább a magányon és a hallgatáson van. A rend célja mind a mai napig változatlan: Istent és a világot a közösségi liturgián, a cellában végzett magányos elmélkedésen és szellemi-testi munkán keresztül szolgálni. Már a 12. században elterjedt a rend szlovén földön is, és négy alapítás történt; Zice 1160, Jurkloster 1169, Bistra 1255 és Pleterje 1403. Pleterjét az akkoriban politikai és kulturális szempontból nagy befolyással rendelkező II. (Cillei) Hermann gróf alapította.
Karthauzi szerzetes az imakóruson
A kolostor építését a későbbi prior, az angol születésű Hartmann irányította. Az első szerzetesek a seitz-i (Zice) karthauzból érkeztek. A pleterjei karthauzi kolostort, amely a török betörések és a reformáció következtében meggyengül, a rend már 1595-ben feladta és átengedte a laibachi (Ljubljana) jezsuitáknak. Később az épületegyüttes magántulajdonba került, s csupán 1899-ben vásárolta vissza a rend.
A középkori kolostorból a gótikus templom és a környező épületek maradtak fenn. A szép, harmonikus felépítésű templom hűen követi a rend sajátos stílusát annak regulája alapján: három helyett csupán egyhajós tér, kelet-nyugati irányban három részre tagoltan: az oltártér, a páter-kórus és a barátkórus; ez utóbbit egy monumentális fal választja le a többi tértől, így lektóriumként szolgált. (Amikor az oxfordi egyetemen dolgoztam vendégoktatóként, ott láthattam a kollégiumi kápolnák jó részében hasonló építészeti szerkezetet. Meglepő volt hasonlóra találni Pécstől nem is olyan messzire…)
Jean-Francois Pichat (1843-1914) francia építész irányításával új karthauz épült, melyet a Nancy mellett felszámolásra került kolostor, Bosserville szerzetesei népesítettek be. A francia szerzetesek csaknem az egész felszerelést magukkal hozták hazájukból: a stallumokat, az oltárokat, a könyvtárat, az archívumot és körülbelül 100 festményt, melyek közül egy régi mesterek műveiből készült válogatás a már ismertetett ciszter kolostorban, Kostanjevicában. A karthauz százéves fennállása alatt szellemileg, kulturális és gazdasági szempontból is beilleszkedett a közép-európai térségbe, és közvetítőszerepet játszik a régió válságoktól és polgárháborúktól újra és újra megrendített részén.
Örömmel töltene el, ha soraim alapján többen kapnának kedvet e vidék személyes felkeresésére!
(Megjelenés: 2005. június-júliusban, 3 részben)
Hozzászólások