Káplár László
Két éve ment el, alig ötvenévesen Káplár László újságíró – hosszú hónapokon át küzdve a betegséggel. Még megérte, míg kisebbik fia, Fülöp 10 éves lett, s rá két nappal, március 18-án eltávozott. Arra már nem volt ideje-ereje, hogy unokáját is megvárja, aki nagyobbik fia, Zoltán és felesége, Edina gyermekeként pár hét múlva megszületett. Felesége, gyermekei, édesanyja, édesapja, testvére és minden rokona, valamint a barátok és kollégák megrendülése leírhatatlan volt. Olyan ember távozott közülünk, akiről csak jót lehetett mondani, hallani. Szakmai tudása tiszteletet ébresztett. Ha pedagógus maradt volna, végzettségének megfelelően, azon a pályán is maximálist nyújtott volna – bármibe kezdett, mindent magas szinten végzett. Embersége, önzetlen segítőkészsége miatt általános szeretet övezte.
Amikor felesége értesített, hogy „Laci elment”, a fájdalom egy gondolatot ébresztett: Káplár László MTI-sként – a szakma szabályai szerint – „névtelen” volt, arra kell törekedni, hogy a neve fennmaradjon. Mert meg kell őrizni azt a tisztaságot, azt az emberséget, amellyel igen is érdemes élni, akármennyire másról szól a XX-XXI. század. Ha nem lennének ilyen típusú emberek, ki adna erőt a folytatáshoz, a napi küzdelmekhez? Ezeket az embereket meg kell keresni, és meg kell mutatni. Ezért – megvárva a gyászév leteltét – Káplár László születésnapján, elmúlt év december 8-án bejelentettem, hogy létre hozok egy alapítványt, amely „jó ember díjat” fog kiadni. Az alapítvány mellé álltak a volt kaposvári gimnáziumi osztálytársak, a sajtós kollégák, Pécs város és Baranya megye vezetői, cégvezetők. Az első díjátadás idén december 8-án lesz. Nyáron – a sajtó segítségével – megkezdődik a díjazásra méltó személy keresése az ország területén.
A jó emberek fogalmát nehéz meghatározni: teszik a dolgukat, önzetlenül, közben kéretlenül is segítő kezet és lelket nyújtanak a környezetükben lévőknek, nem várva ezért köszönetet. Merthogy számukra ez a természetes. Mindegy, hogy milyen szakmát művelnek, mi a hivatásuk – egyesítenek minden kultúrát. A világot a maga teljességében élik meg, tudják, hol a helyük: alázattal fordulnak a növények, az állatok felé is – nem emberi fölénnyel. Aznap, amikor Káplár László eltávozott közülünk, Fülöp fia ezt mondta nekem: „Az én édesapám olyan volt, hogy még a legyet is kiengedte az ablakon, nem ütötte agyon.” A 10 éves kisfiú tisztában volt azzal, hogy kit vesztett el. Mint ahogy mi, akik ismertük, szintén tudtuk, hogy ki ő: egy tiszta ember.
Az alapítványhoz bárki csatlakozhat.
Hozzászólások