Állt a sereg a mohácsi síkon büszkén, mint a napba bámuló turul, s bátran, mint az antik istenek légiója. Nem kellettek ide megfigyelők! Nem kellett szekérsánc, nem kellett a dombok anyamellének szelíd oltalma se. Csak hosszú, széles, egyenes terek, szabadok és elegendők ölükbe venni a nemzet dús virágbokrétáját. Csak a nagy, nyílt, örök róna kellett ide.
Állt a sereg moccanás nélkül. Arccal dél felé fordulva várta a fekete vendéget, testvérfajból kiszörnyedt ellenséget, a törököt. (Lásd Gulácsi Irén: Fekete vőlegények című könyvének 484. oldalán, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1985)
Ludovico Gritti velencei származású, isztambuli kalandor kereskedő, aki, mint a porta beépített embere dolgozott a velenceieknek, a magyaroknak, sőt az osztrákoknak is, a mohácsi csata előtt I. Szulejmán megbízásából járt Magyarországon, hogy kikémlelje a magyarok erejét. Tudomásom szerint azzal tért vissza, hogy a magyar „testvérnemzet” (akkor így hívta a magyarokat) bátor, harcias nemzet, akikkel legjobb lenne szövetkezni és velük együtt meghódítani a világot. Ez a megegyezés az ismert okok miatt akkor nem jött össze.
A 150 éves török hódoltság után, közel háromszáz éve a zentai győzelemnek, mikor Savoyai Jenő herceg tönkreverte a Tiszán átkelő törököket és a folyóba veszett török katonák számát 30 ezerre teszik, köztük odaveszett Elmasz Mehmed nagyvezér, az anatóliai és a boszniai pasa, valamint a janicsár aga is. II. Musztafa szultán csak azért tudott Temesvárra menekülni, mert már átkelt a Tiszán. És most itt vagyok az isztambuli repülőtéren, ahol a magyarokat már nem ellenségként, hanem barátként, „testvérként” fogadják.
Az 1867-es kiegyezés után a Kossuth-emigrációból hazatért Pap János százados Isztambult így jellemzi: Leírhatatlan kép, melynél szebbet város nem nyújt! Mi ehhez hasonlítva a felcicomázott Párizs, melynek nincsen Boszporusza? Micsoda az óriási London, melyet nem lehet sehonnan egyszerre áttekinteni? Ha pedig valahol megvan az áttekintés, s a tájszépség, megvan a tenger, megvannak a szép hegyek, hiányzik az imponáló nagyság, mely itt egyszerre tárul az elkábított néző elé, lelket megragadó egész fenségében. Ameddig a szem ellát, jobbra, balra, előre, hátra, mindenütt csak Konstantinápolyt látja maga előtt, s ennek nemcsak egy részét, hanem, mert hegyeken fekszik, egyszerre az egészet. – Ezen benyomások még mélyebbek lesznek, ha elgondoljuk, hogy az, ami előttünk fekszik – Bizánc. Egy darab világtörténelem, mit e fogalom magában felölel. (Lásd: Fehér Géza: Istambul c. könyve előszavában. Franklin Nyomda, Bp. 1987)
A hatalmas város története messzire nyúlik vissza: a görögországi Megara város lakóinak egy csoportja a mai Szeráj-fok területén, az i. e. 658. évben telepedett le. Ez az év tekinthető tulajdonképpen Bizánc megalakulása időpontjának.
A megarai telepesek főnökének, Büzasznak nevét őrzi a hagyomány szerint, amely császári székhellyé fejlődve, egyben a hatalmas Bizánci Birodalomnak is névadója lett. Görög eredetű az Isztambul városnév is: „eisztén polin”. Ennek bizánci új görög kiejtése: „isz tin bólin” vagy összevonva: „Sztimbólin”. A Büzantion világtörténeti szerepe Kr. u. 330-ban kezdődött el, amikor Nagy Constantinus császár Rómából ide helyezte át székhelyét, először Új-Rómának nevezték, csak később változtatták Constantinapolis-ra. II. Mohamed török szultán 1453 tavaszán hatalmas sereggel elfoglalta a várost és mikor bevonult, már Sztambulnak (Istambulnak) nevezte el az elfoglalt területet.
A legendás múltból a Bizánc érckapuját döngető Botond zömök alakja tűnik elő a magyarok X. századi bizánci hadjárataira emlékeztető krónikák alapján. A VII. (Bíborban született) Konstantin bizánci császár feljegyzéseiből sok mindent megtudunk a honfoglalás előtti magyarok életéről és harcmodoráról. Több Árpád-házi királyunk felesége görög hercegnő volt.
A magyar-török harcok, főként hazánk hódoltsága idején nagyon sok hazánkfia cserélt gazdát az isztambuli rabszolgapiacon és raboskodott a hírhedt Héttoronyban. A leghíresebb rab Török Bálint volt. A törökök kiszorítása után a másik elnyomó fél, a Habsburg-abszolutizmus került előtérbe. Az ellenük küzdők közül először Thököly Imre keresett és kapott menedéket a Magas Portánál. Őt II. Rákóczi Ferenc, majd pedig az 1848-as vesztett szabadságharc hősei követték. Kossuth Lajos számos társával török földön kapott menedéket. Nem mulaszthatjuk el azt sem megemlíteni, hogy a „legnagyobb magyar” fia, gróf Széchényi Ödön, mint a modern török tűzoltóság megteremtője, Isztambulban tevékenykedett pasai rangban. Meg kell említenünk Bartók Béla 1936. évi anatóliai népzenei kutatóútját is. A két nép között kialakult élénk gazdasági kapcsolatok kezdetének a török közlekedés és ipar Kemal Atatürki fejlesztési tervét kell tekintenünk. Ennek kapcsán az 1930 körüli évektől több száz magyar mérnök és több ezer magyar munkás dolgozott Törökországban az építkezések, vasútépítés és az iparfejlesztés terén. Isztambulnak szinte az egész világgal kapcsolatot tartó, jelentős forgalmú repülőtere van, amely a várostól 23 kilométerre Yesilköyben fekszik.
A vámvizsgálaton gyorsan átestünk, a többi magyar turistával együtt. Igaz, semmit nem vittünk Törökországba, inkább innen akartunk hozni, hisz mindenki tudta, hogy Isztambulban milyen olcsó bőrárut lehet kapni. A hotelszobánk nem volt valami elegáns. A hotel egy régi öreg épület volt, talán a század eleji stílusban építve, öreg felvonóval és bútorokkal. Természetesen nyomban elfoglaltuk szobáinkat, hogy tisztálkodhassunk, majd egy törökös ebéden vettünk részt. Délután városnézésre indultunk és első állomásunk az Aja Szófia, a Hagia Sofia volt. Helyén már I. (Nagy) Constantinus császár alatt (325-360 között) bazilika volt, de ez a 404. évi zavargások idején tűz martaléka lett. A székesegyházat 415-ben II. Tehodosius császár építette újjá, de az 532. évi Nika felkelés során ismét tűz pusztította el. E háromhajós bazilika maradványait 1936-ban tárták fel.
Szentiványi Árpád EFIAP, PSA** fotóművész felvétele
Hozzászólások