Látogatói csúcs volt a „Szigeten” • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Látogatói csúcs volt a „Szigeten”

Az idei Sziget fesztiválon a közzé tett adatok szerint 16 ezerrel több látogató volt, mint az eddigi rekord. Az idei rendezvényre több mint 385 ezren váltottak jegyet egy hét alatt.
A Sziget utolsóelőtti napján a rendezvény ügyvezető igazgatójával, Gerendai Károllyal beszélgettünk a sajtóközpont kertjében. Két tv-stábot és egy külföldi újságírót kellett végig várnom.

Igazgató Úr! Miben különbözött az idei fesztivál a tavalyitól?

Nagyon nagy különbség nincs. Néhány apróbb dolog. Ne felejtse el, ez már a 13. Kialakult a rendje. Az idei rendezvényre több mint 170 külföldi fellépő érkezett csaknem ötven országból. Hatvankét helyszínen kétszáz programon vehetnek részt, akik kijönnek hozzánk. A szórakoztatásukról 450 hazai zenekar és DJ gondoskodik az egy hét alatt. Amin változtattunk: a nagyszínpad előtti tér, ezt megnöveltük tízezer fővel. Erre szükség is volt, az Illés búcsúkoncert miatt. Telt ház volt. A másik: a szigetlakók élelmiszerrel ellátására öt nagyobb centrumot hoztunk létre, ezekben 15-20 vendéglátóegység dolgozott. A szigeten 74 pub, 27 melegkonyhás büfé, két reformkonyha, hét kisbüfé, hat édességárus, három főtt kukoricás, 80 iparművész és ajándéktárgyárus volt jelen. A tavalyihoz képest 10%-kal bővült vécék, tusolók száma. Ezenkívül 3 Tesco-üzlet is árult, nem értem miért mentek mégis a közeli Auchanba.

Ezzel a piros VIP karszalaggal nem sokra mentem, tavaly legalább ásványvizet kapott a média, idén az is elmaradt. Bizonyára nehezedett a gazdasági helyzet.

Ezt nem mondanám. Sajnálom, jövőre erre is odafigyelek.

Igaz, hogy nincsenek sokan, kényelmes székek vannak, de magyar újságíróknak ezek méregdrága árak. Szeretnek ide járni a politikusok. Mi erről az Ön véleménye? Miért vonult ki a VIP-sátorból az Illés zenekar?

Mi szívesen látunk mindenkit, így azokat a minisztereket is, akik kapcsolatban vannak az oktatással, a kultúrával. Ez bármilyen kormányra egyformán igaz. Voltak a Szigeten az ellenzéki pártokból, csak nekik nem volt sajtónyilvánosságuk. Ami Bozóki miniszter úr találkozását illeti az Illés zenekarral, azt a sajtó felfújta. A kivonulás után az együttes beszélt vele. A miniszter elnézést kért, az apparátusa adminisztratív hibát vétett. Ő külföldön volt Pásztory Zoltán temetésekor.

Amit most kérdezek meg fogom kérdezni Bozóki miniszter úrtól is. Hogyan lehetséges, hogy az Önök rendezvényét még nem koppintották le?

Azt nem tudom, hogy a miniszter úr mit fog válaszolni, de az én válaszom a következő. Van sok hasonló fesztivál a világon, ezek főleg zenei programra épülnek. A miénkben a kultúra szinte minden ága képviselve van, ez viszi a pénzt, nem hozza. Ha viszont nem lennének, nem olyan lenne a Sziget, mint amilyen. 13 év nagy idő, sok tapasztalat gyűlt össze. Ha valaki most kezdi, sokára fog idejutni. Én nem félek, hogy ellopják az ötletünket.

*

Bozóki András minisztert a fesztivál zárása után kérdeztem:

Miniszter Úr! Kérem, értékelje a Sziget fesztivált, ha jól tudom, kétszer is kint volt. Mi vonzotta?

Nem jól tudja. Háromszor voltam. A nulladik napon, az Illés koncerten, az első napon és az utolsón. Ma már elmondhatjuk, nemcsak Közép-Európa, hanem Európa egyik legjelentősebb fiatalokat vonzó eseménye. Ezt igazolja a látogatói csúcs. Különböző zenei ágak képviselik magukat nagyon sokszínűen. Én szeretem a zenét, ez a sokszínűség nemcsak a zenére, hanem a kultúra egyéb ágaira is vonatkozik.

Mi lehet az oka, hogy más országban nincs ilyen?

Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi jó helyen, jó időben voltak. Pont jókor indítottak, most már beérett a gyümölcs. Ha valakik utánoznák, időhátrányba kerülnének.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS