Habsburg Ottó: Mária Terézia nagy uralkodó volt • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Habsburg Ottó: Mária Terézia nagy uralkodó volt

A közelmúltban a budapesti Hősök terén méltó helyére került a Szépművészeti Múzeum oszlopcsarnokában Zala György alkotása, a Mária Terézia szobor. A Ratio Educationis 225. évfordulóján határozta el az Oktatási Minisztérium a szobor retusáltatását.

Mária Terézia 1777. augusztus 22-én adta ki a magyarországi oktatásügy első átfogó szabályozását. Ezzel lerakta a polgári tanügyigazgatás állami szervezetének alapjait. (A latin nyelven kiadott Ratio Educationis, a nevelés rendje magyar szakemberek – Ürményi József, Tersztyánszky Dániel és Kollár Ádám – nagyszabású, sokban eredeti alkotása. Az iskolák szervezetével, tantervével, módszereivel, valamint a rendtartásával foglalkozott az elemi iskoláktól az egyetemig. A tanügyi szabályzat először létesített az államtól irányított közoktatási igazgatást és egységes felépítésű iskolarendszert, terjesztette a felvilágosodás pedagógiájának több értékes törekvését, így a közhasznú tantárgyak, gyakorlatiasabb oktatási módszer, testnevelés szorgalmazásával.)

A Görgey Gábor kulturális miniszter jelenlétében zajló szoboravatáson megjelent az utolsó magyar király fia, Habsburg Ottó és unokája, Habsburg György herceg, nagykövet. Habsburg Ottó, a kilencvenéves királyi fenség fedetlen fővel állt az avatáson. Hozzáléptem, s mivel sapka volt rajtam, levettem – már mégse állok sapkában egy fedetlen fővel álló királyi fenség előtt. „Hogy van? Vegye fel a sapkáját, mert megfázik!” – mondta mosolyogva. A kérdésemet is természetesen azzal a megszólítással tettem fel, ahogy a Páneurópai Unió örökös elnöke szereti:

Mit jelent önnek, elnök úr, ez a szoboravatás?

Nagyon örülök, Mária Terézia nagy uralkodó volt, megérdemelte ezt a szobrot. És örülök, hogy rend behozták és méltó helyre került. Mária Terézia, mint felvilágosult abszolutista uralkodó kijelentette: az iskolaügy „politikum”, azaz államhatalmi kérdés, és az oktatást ennek megfelelően is kezelte.

Látom, elnök úr, felvette az EU-munkatempót. Délután Veszprémben fogok találkozni önnel, ott fog előadást tartani.

Örülök, ha eljön. Holnapután viszont már Marokkóban tartok beszédet…

(Mivel mögöttem hosszú sorban várakoztak Habsburg Ottó tisztelői, átadtam nekik is a beszélgetési lehetőséget.)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS