Repülőnap Pécsett

Pogány 2007. június 30-július 1.

Az első légijármű pécsi bemutatkozásának százéves évfordulója alkalmából 2007. június 30. és július 1. között a Pogányi Repülőtér légibemutatókkal, közönségprogramokkal várta a repülés iránt érdeklődő felnőttek és gyerekek sokaságát. A közönség láthatott repülőgép- és helikopter-bemutatókat, világhíres műrepülők produkcióit, ejtőernyős ugrókat. A vállalkozókedvűek sétarepülésen is részt vehettek. A repülőtéri terminál épületében modellkiállítás, repülőszimulátor, rajzkiállítás várta az érdeklődőket. Az itt látható fényképes tudósítást lapunk munkatársa, Komlós Attila készítette a rendezvény első napjának délelőttjén.

Mezőgazdasági gép bemutató
A lomha mozgású AN-2-es repülőgép műrepülő produkciót hajt végre
A repülőgépet a gyerekek belülről is megtekinthették. Sorbanállás
A sörpadok gyorsan megteltek vendégekkel
Nagy érdeklődés kísérte a benti programokat: szimulátor, gyerekrajz- és repülőmodell kiállítás
Repülőmodellek a vitrinben
Repülőmodellek a vitrinben
A repülést nem lehet elég korán kezdeni
A rajzverseny egyik alkotása
Biciklivel is lehet repülni
A könnyű FK-12 Comet műrepülőgép bravúros produkciót mutatott be
Célba ért az ejtőernyős
Csúcsforgalom a kifutópályán
Felszálláshoz készülődik a Scheibe SF-25B motoros vitorlázógép
Sokan voltak kíváncsiak a mentőhelikopterre
A mentőhelikopter műszerfala
Földet ért a Morane Saulnier-gép a sétarepülésen résztvett utasaival
Cessna 172M Skyhawk érkezés után
Egy Cessna 152-es immár teli üzemanyagtartállyal indul következő útjára
A közönség a következő műsorszámra vár

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.