– Meghalt a Dózis! – fogadtak a lányok a strandon idén, nyár elején.
Dózis becsületes neve Kovács János volt. Valamikor, a kilencvenes évek elején nyáron arra a szenzációra érkeztünk szokott balatoni nyaralóhelyünkre, hogy a strandon, a pénztárnál is, a fali irányító táblán is nyíl mutatta: MASSAGE.
Hm… felvitte az Isten a nyaralók dolgát, ha ilyen puccos, új szolgáltatás is van már!
– Isteni keze van, és nagyon népszerű! – mondta Ica, pavilonos barátnőnk.
– Ja! A dagadt német csajok szinte sorban állnak nála! – vihogott Vera, a pultos.
A strand felső kabinsorának végén takaros, függönyökkel komfortosított, mégis szellős helyiségben dolgozott. Tényleg órákig, megszakítás nélkül. Ebéd nélkül, csendesen beszélgetve vendégeivel magyarul is, németül is.
– Ügyes fiú maga, Janikám! – kacarászott a dundi özvegy, és minden másnap tizenegykor megjelent a masszázsszalonban.
– Nem panaszkodom, nagyságos asszony! – mondta halkan, udvariasan hadarva a megszólítást. Fekete, élénk szeme ravaszkásan csillogott, fanyar fél mosollyal tessékelte be a vendéget. Fehér nadrág és rövid, hófehér köpeny volt rajta mindig, gyógypapucs a lábán. Ritkás, barnából őszülő haját gondosan hátra fésülve viselte. Minket messziről üdvözölt, ugyanis a közeli kisvárosban élő rokonainkat jól ismerte. Ott volt a háza, elvált, két nagyfia felnőtt már.
– A Termál Hotel egyik legkitűnőbb sportmasszőre volt – mesélte Ági húgom, mikor meglátogattuk. – Nem volt rossz fizetése, de hogy egyedül maradt itteni házában, arra gondolt, hogy nyáron megkeres annyit, hogy télen ne kelljen vonatoznia otthonról. Megvette a vállalkozás első évének végén egy ikernyaraló felét, onnan sétált át a strandra dolgozni. Nagyon jó híre van! Igaz, télen kártyázni jár, azt mondják…
A következő nyáron sokszor volt változékony idő, a viharok környékén mindig pokolian fájt a reumás vállam. Rászántam magam, hogy kipróbálom, igaz-e a híre.
– Á, kézcsókom! Reuma? Csuklyás izmok! Az lesz az! Három alkalom itt, és elmúlik!
Hittem is, nem is.
Munkához látott. Kicsi, rövid mozdulatokkal rázogatta, majd erősen nyomkodva-húzva megdolgozta a fájós ízületet. Tisztességesen egy óra hosszat tevékenykedett. Derekam tájékán is nagyszerűen fellazította a lekötődött izmokat. És közben mesélt a terveiről. Jövőre kis Drink Bár is lesz a masszázsszalon mellett! Kibérelte a kabinsor végén a kis teraszos fabódét, a kulcsos néni helyére pedig kiszolgáló pultot tervezett.
– Kis egyetemista lányok jönnek hozzám pultosnak a szezonra. A masszázsra várakozók kényelmesen leülhetnek, míg egy-egy vendéggel végzek! Jó lesz, már kész a papírmunka! Na, milyen érzés, kezicsókolom? Jobb, ugye?
Tényleg megjavított három masszázzsal!
A következő évben meg is nyílt a Drink Bár. Csinos kis terasza előtt magas ülőkék, körülötte három-négy asztal kényelmes karosszékekkel. Kicsit borsos árai ellenére működött a dolog. A masszázsszalon függönyös ablaka elé egy pult is került, ott friss süteményt lehetett kapni.
Csak János munkája csökkent valamiért. Talán kevesebb német vendég jött? Talán a magyar kuncsaftok leszoktak a kényeztetésről?
– Csak tíz percre megyek el, ha keresnek, Marika! – szólt oda a pultos kislánynak.
De hát nem tíz percre ment el. Volt az félóra is, mire visszaérkezett. A leghűségesebb páciensei még egy darabig vártak rá, aztán lassan egyre kevesebb lett a türelmes ügyfél.
A pavilonosok akkor nevezték el Dózisnak.
Eleinte csak a legközelebbi étel-italost kereste fel.
– Egy dózist kérek! – mondta, és mindjárt fizetett is.
A fél unicum és fehér kisfröccs villámgyorsan eltűnt. Aztán vendégei fogytán már végigjárta mind a hat-nyolc pavilont. Ez hat-nyolc dózist jelentett. Mentségére legyen mondva: saját Drink Bárjában sohasem ivott. Amit így, napközben betermelt, eleinte nem is látszott rajta.
… Aztán lekerült a MASSAGE tábla a pénztár faláról. A Drink Bár helyén egy pult maradt, benne chipset, pattogatott kukoricát árultak.
Már nem sietett, ha megállt a dózisáért. Könyökölt a pultokon, táskás szemmel révedezett, egyre kevesebb strandolóval, pavilonossal elegyedett szóba. Divatos kék-piros pólót viselt, és a haja kicsit ritkább lett…
– Kár érted, Dózis! Jobb sorsot érdemeltél volna, Kovács János, gyógymasszőr!
Hozzászólások