Véletlen egybeesés, hogy ugyanazon a héten lapozgattam bele ismét Márai Sándor Föld, föld!… című visszaemlékezéseibe és olvastam egy rövid híradást. Márai írja egyhelyütt: „Shakespeare valószínűleg nem szégyellte, hogy pénzre van szüksége, amikor drámákat ír – pénzre, mert szombatonként ki kellett fizetni a Globe-színházban a színészeket és a kellékeseket, máskülönben – ha nem gyűlt egybe a Hamlet hétközi előadásából a gázsiravaló – laposra verték.” Lám csak, még egy Shakespeare-nek is volt félnivalója, ha nem teljesített úgy, ahogy elvárták tőle. Úgy látszik, nemcsak Márai hallhatott erről, de az észak-koreaiak Kedves Vezetője, Kim Dzsong Il is. Erre vall – miként a rövid híradásban olvastam –, hogy megbüntette a labdarúgó világbajnokságon gyengén szereplő észak-koreai válogatottat. A csapatnak hat órán át kellett merev vigyázzállásban állni a Népi Kultúra Palotájában több száz szitkozódó néző előtt. E szégyen alól csak ketten mentesültek: egy játékos, aki Dél-Afrikából egyenesen Japánba ment, s egy másik, aki elsírta magát még az első mérkőzés kezdetekor a himnusz alatt. A válogatott szövetségi kapitányát, Kim Dzsong Hunt – akiről tudni kell, hogy még Dél-Afrikában, újságírók színe előtt, tévékamerák kereszttüzében magára vállalt minden felelősséget a gyenge szereplésért – kizárták a munkáspártból és kényszermunkára fogták.
Az észak-koreai labdarúgó válogatott mindhárom csoportmérkőzésén vereséget szenvedett és 1:12-es negatív gólaránnyal fejezte be vb-szereplését. Egyelőre nem tudni, hogy a focistákra és edzőjükre kiszabott büntetés milyen mértékben javít majd az ázsiai ország csapatának játékán, de ha csak egy fikarcnyit is, érdemes lenne nekünk is fontolóra venni a Kedves Vezető drasztikus eljárását. A magyar válogatott legutóbbi három mérkőzésén két vereséget szenvedett és egy döntetlen ért el. Negatív gólaránya 2:10, éppen csak egy hajszállal jobb Észak-Korea teljesítményénél. A magyar játékosoknak emiatt semmiféle retorzióban nem volt részük, még bírálat sem igazán érte őket. Igaz, a szövetségi kapitányt hazazavarták Hollandiába tulipánt termelni, ami minden, csak nem kényszermunka.
Pedig – az idősebbek még emlékeznek rá – volt idő, amikor a szövetségi kapitánynak csupán egygólos és egyetlen vereségért a fejét követelték, mi több, fejét is vette volna a felbőszült tömeg, ha nem helyezik védőőrizet alá. Átmenetileg, persze, hiszen idővel a szurkolók is megenyhültek, mint ahogy – remélhetőleg – a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il is belátja majd, egy kicsit túllőtt a célon. Mert Shakespeare-től talán jogos volt a magas szintű elvárás (benne nem is csalódott senki), de már az észak-koreai (vagy a magyar) futballistáktól olyasmit követelni, amire egyszerűen képtelenek, enyhén szólva is túlzás.
Arról már nem is beszélve, hogy a Kedves Vezető kegyvesztett csapata legalább ott volt a dél-afrikai világbajnokságon, míg ugyanez a magyar válogatottról…
Nálunk csak a szurkolók vannak büntetve. Vagy nem elég büntetés a magyar futball vergődését látni?
Hozzászólások