Boban Marković: Pécs a kedvenc városaim közé tartozik • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Boban Marković: Pécs a kedvenc városaim közé tartozik

Szeptember 10-én a pécsi Kodály Központban adott koncertet a világhírű Boban & Marko Marković Orkestar, Európa legismertebb rézfúvós együttese. A koncert előtt másfél órával tartott sajtótájékoztatón jelen volt az est sztárja, Boban Marković, valamint a házigazda Zsolnay Negyed ügyvezetője és divízióvezetője.

Kozma Gábor, Bozóky Anita, Boban Marković

Boban Marković és zenekara visszatérő vendégnek számít Pécsett. Szeptember 10-i fellépésén ezúttal fiával, Markóval állt színpadra, aki kilenc éve tagja az együttesnek. Az együttes legfőképpen a balkáni dallamvilágot és a tradicionális cigány muzsikát részesíti előnyben. Ennek, és a mai modern, lendületes előadásmódnak a keveréke folyamatosan újabb, egyre fiatalabb rajongókat vonz szerte a nagyvilágban. Marko Marković, az Orkestar szólistája és vezetője apjával közösen őrzi a hagyományokat, és keresi a kultúrák közötti kapcsolatot. Emellett Marko pörgős zenei stílusa fiatalosabbá tette mind a szerzeményeket, mind az előadásmódot is.

Boban Marković a sajtótájékoztatón elmondta: a koncertet megelőző próbákon járt először a Kodály Központban, melyet frissen szerzett tapasztalatai alapján a legjobb adottságokkal rendelkező koncerttermek közé sorolt. Mindemellett vegyes érzésekkel állt az esti fellépése elé, mivel teljesen más a közönség viselkedése egy szabadtéri koncerten, és egy elegáns koncertteremben, bár hozzátette: „bízom abban, hogy az esti koncerten lesznek, akik táncolni is fognak”. Utóbbi beigazolódott, az erkély hátsó soraiban a ráadás számok alatt néhányan lelkesen táncoltak (a szerk.).

Bozóky Anita, a ZSÖK NKft. ügyvezetője a Kodály Központ működéséről adott tájékoztatást. Elmondta: az idei év első felében összesen 64 eseménynek adott otthont az intézmény. A 2011. évre tervezett ötvenezer fős vendégszámot fél év alatt szinte már teljesítette a központ, melynek szeptemberig szám szerint 44461 látogatója volt. A közönség 14 különféle szervező programján vehetett részt, a gazdag programkínálatra sok pozitív visszajelzés érkezett. A Zsolnay Negyed szervezésében a közeljövőben megvalósuló programokkal kapcsolatban a jelenlévők megtudhatták, hogy azok jellegükhöz igazodva a Kodály Központban, illetve a Művészetek Házában, a Zsolnay Negyedben, valamint a Bóbita Bábszínházban kerülnek majd lebonyolításra.

Kozma Gábor, a ZSÖK NKft. divízióvezetője a Kodály Központ szeptembertől decemberig tartó időszakának programkínálatáról adott tájékoztatást. Szeptember 16-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band közös koncertjén Liszt, Bartók és Weiner Leó legnépszerűbb művei mellett egy ősbemutatóra is sor kerül: ekkor hangzik el először a Klezmer Szvit, melyet a két zenekar közösen fog előadni. Szeptember 26-án Király Csaba és Jandó Jenő közös koncertjén Schubert, Liszt és Mozart művei csendülnek fel a Kodály Központ két új hangversenyzongoráján. Október 9-én Banda Ádám és a Musica Sonora közreműködésével Mendelssohn hegedűversenyét és a Hair különleges crossover átiratát hallhatja a közönség. Október 10-én Iva Bittová és Vladimir Václavek Chech Dreams című előadása következik. Az Avishai Cohen Trió lép a Kodály Központ színpadára november 18-án – Avishai Cohen 1996 és 2003 között Chick Corea zenekarában játszott, majd ezt követően alapított saját zenekart; szerzeményeiben fülbemászó arab, andalúz, zsidó dallamok keverednek, miközben zenéje mégis közelebb marad a jazz műfajához. Presser Gábor önálló előadása és Karen Carrol amerikai bluesénekes közös koncertje november 28-án kerül megrendezésre. Az idei év utolsó nagyszabású koncertje, már a karácsonyvárás jegyében  december 13-án lesz, a Harlem Gospel Choir fellépésével.

A megjelent újságírók a tájékoztatókat követően tehettek fel kérdéseket a jelenlévő vendégeknek. Lapunk munkatársa Boban Markovićtól kérdezett.

K.A.: Boban, nem ez az első alkalom, amikor Pécsett koncertezik. Jutott-e ideje körülnézni városunkban, s ha igen, van-e kedvenc helye?

B.M.: Több barátom is él a városban. A koncert alkalmával is náluk szálltam meg. Sok helyen megfordultam már, de Pécs a kedvenc városaim közé tartozik.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS