Kerekes Sándorral a Kanadai Amatőr Sportok Panteonjának tagjával, kanadai magyar állampolgárságú nemzetközi hírű sportemberrel Budapesten Rákospalotán beszélgettünk az öttusa sport változásairól 2008. júniusában a Budapesten május 29. és június 3. között lebonyolított öttusa világbajnokság után.
Kérlek, jelezd az Olvasóknak pontos titulusodat, és legyél szíves bemutatni a hölgyet, akivel együtt érkeztél!
Kerekes Sándor (jobbról) Szarvas Istvánnal beszélget
83 évesen, amikor már alig vállalok pozíciókat, még mindig a Québeci Öttusa Szövetség elnöke vagyok. E versenyen Angela Ives asszonnyal, a Kanadai Öttusa Szövetség elnökével, a Québeci Öttusa Szövetség alelnökével együtt vezettük a kanadai csapatot. A kanadai Szövetség egyébként teljesen amatőr szervezet, se irodája, se fizetett alkalmazottja, még fizetett trénere sincs, Ives asszony egyedül és „társadalmi munkában” intézi a Szövetség ügyeit.
Sándor barátom, én úgy érzem, hogy ez a 2008-as Puskás Ferenc stadionban lebonyolított Világbajnokság szervezettség tekintetében alatta maradt a 9 évvel ezelőtti Margit-szigetinek. Nem tetszett nekem, hogy a sajtóközpont nagyon messze esett a versenypályától, s a monitor sem működött benne. Neked más a véleményed?
Természetesen másként gondolom, mert nem helyes, ha egy mai eseményt valamely tetszőleges kilenc év előttivel hasonlítunk össze. A két világbajnokság különböző célokat szolgált. Azok az országok, amelyek erre szervezési és finanszírozási oldalról egyaránt képesek, minden évben megrendeznek egy nívós ún. világbajnokságot, amelynek fő funkcióját az öttusa népszerűsítése adja. A budapesti 2008-as világbajnokság viszont az utolsó kvalifikáló verseny volt egy hónappal a pekingi Olimpia előtt, s ezért fő feladata az volt, hogy Pekingbe segítse az atlétákat.
A sajtónak juttatott lehetőségeket a fentiek determinálták. 1999-ben, öt évvel az athéni Olimpia előtt azért esett a választás a Margit-szigetre, mert a versenyek számára gyönyörű zöld területek és nagy befogadóképességű lelátók álltak rendelkezésre, a helyszínt a közönség úgy Budáról, mint Pestről könnyen meg tudta közelíteni, továbbá mind Budapest, mind az akkori Orbán-kormány komoly részt vállalt a rendezésében is. A verseny így, Budapest szívében, abszolút médiafesztivál volt. A magyarok a hatból négy aranyérmet megnyertek, s az ünnepi hangulatot a szép környezet és a lelkes közönség is nagyban emelte. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak problémák, hiszen nagy gondot okozott például egy hatalmas vihar, ami több ponton, különösen a lovaglópálya területén számos váratlan technikai munkát adott. A rendezvényen azonban állandó lelátókkal rendelkező stadion várta a közönséget, amely alatt a média hatalmas területet kaphatott. Ez nagyban segítette a sportág népszerűsítésének a munkáját. Most viszont, bár e kérdésben nem konzultáltam a rendezőkkel, úgy vélem, az volt a fő cél, hogy az atlétáknak minél kevesebbet kelljen mozogniuk a verseny helyszínei között, ne fárasszák ki magukat. E cél elérését nem veszélyeztették se a Népstadion aránylag öreg épülete a használaton kívüli lelátókkal, se a háttérben a régi, szovjet típusú szobrok, se a stadion helyenként lepusztult környéke – de még a helyszínnek a média-nehézségeket okozó sajátosságai sem. Amivel nem azt mondom, hogy nem fontos a sport népszerűsítésén dolgozó újságírók segítése, megfelelő munkakörülményeinek megteremtése. Sőt, mert sokszor vettem részt Olimpián, magam is tapasztaltam, hogy e téren is vannak még feladatok. Hiszen sokat mérgelődtem azért, mert valami nem működött, például nem kaptam meg az eredményeket. E tárgykörben a Puskás Stadion versenyei különösen kemény követelményeket támasztottak, hiszen öt sportág eredményeit kellett nehéz körülmények között is koncentráltan, egy helyen megjeleníteni. Esetenként éreztem is, hogy vannak kisebb problémák, néha a tábla nem pontosan, vagy nem időben mutatta az eredményeket – úgy vélem azonban, hogy a magyar szakemberek a lehetőségek keretei közt mindent megtettek a sikerért, amit lehetett.
Kétszer is módom volt a rendezésről konzultálni Klaus Schörmannal, a nemzetközi szövetség elnökével. Először együtt ebédelhettem vele a sajtótájékoztatón, majd a magyar női csapat harmadik helyét követő sajtótájékoztató után hosszabban beszélgethettünk. Véleménye teljesen egyezett a Tieddel; elégedett volt a szervezéssel és majdnem ugyanazokkal a gondolatokkal indokolta állásfoglalását, mint Te.
Az öt versenypálya valóban mind megfelelő volt. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy nem felejtem el az úszómedence kilyukadásának a média érdeklődését is felkeltő esetét sem. Hiszen ennek a medencének a létesítése, az úszás helyszínének a többiek mellé helyezése teljesen új gondolat volt. A megvalósítás természetesen sok pénzbe került, de mert a versenyeken az úszás nem szokott problémákat okozni, s a medence kivitelezője teljes garanciát is adott, se a rendezőbizottság, se a magyar, se a nemzetközi szövetség nem gondolta, hogy a megoldás elfogadásával komoly kockázatokat vállal.
Ezzel kapcsolatosan szeretnék emlékeztetni a szívemhez közel álló, 1976-os montreali Olimpia tapasztalataira is. Ha ugyanis valaki azt mondta volna nekem ez előtt a verseny előtt, hogy csaláson fogjuk az orosz olimpiai bajnokot, azt szinte lehetetlennek véltem volna. Amikor azonban megtörtént, a problémát el kellett hárítani, s itt is az volt a fontos, hogy a rendezőbizottság, a nemzeti és a nemzetközi szövetség együtt dolgozzanak a megoldáson. Nem is tudom elképzelni azt a pánikhelyzeteket, amelyben a kiutat keresték, de mivel együttműködtek, megtalálták (pedig ott helyben módosítaniuk kellett a szövetség szabályait). Persze ha a kezembe veszek egy, az 1976-os olimpiáról szóló francia, angol vagy amerikai könyvet, az nem csak arról beszél, hogy milyen érdekes volt ott az öttusa, hanem arról is, hogy kizártuk az orosz csapatot. A sport szerelmesei azonban csak az elért eredményeket tartják számon.
Szerintem a világ a Margit-szigeti versennyel kapcsolatosan se arra fog emlékezni, hogy kilyukadt az úszómedence, hanem csakis arra, hogy kik voltak azok, akik nyertek. S nagyon érdekes volt például a lovaglás. Nem is emlékszem, hogy valahol másutt a világon ilyen jó lovakat láttam volna. A nemzetközi bizottság mintegy negyven ló közül tudott választani. Ennek ellenére persze sok volt a leütött gát, de figyelembe kell vennünk egyrészt, hogy a lovakon egy héten át minden nap lovagoltak, másrészt, hogy kivételes kánikula volt. Nem lepődhetünk meg azon, hogy a verseny végén a lovak már ki voltak fáradva.
Miként értékeled a kanadai sportolók budapesti teljesítményét?
Három versenyzőnk vett részt ezen a versenyen. Az elért eredmények alapján egyikük döntős lett, s mindhárman kvalifikáltak Pekingbe. Az indián Mónika Pinett pedig tizenegyedik lett az egyéni női versenyben, ami az eddigi világbajnokságok legjobb kanadai teljesítménye. Az eredmény szinte hihetetlen, hiszen Kanada versenyzői valóban amatőrök, akiket anyagilag nem támogat senki.
Klaus Schörmant kérdeztem az öttusa jövőjéről is. Úgy ítélte meg, hogy az öttusa semmiképpen nem fog visszaszorulni. Nem fog hiányozni az olimpiák programjából, sőt, bízik benne, bővülni fog ebben is. Ezen a téren áttörésnek tartotta a mexikói összejövetelt, s jó eredményeik alapján különösen a muszlim és az afrikai országok berobbanásával számolt. Mi erről a Te véleményed?
A muszlim országokban valóban hihetetlen fellendülés várható. Bizonyíték erre az is, hogy egy egyiptomi hölgy második lett a világbajnokságon, ott lesz Pekingben. Az elnök tíz másik sportvezetővel együtt rögtön meghívott Kairóba! Pekingben azonban a muszlim országokon kívül nagy eredmények várhatók a kínaiaktól is. A közel-, s távol-keleti országok térnyerése bizonyos idő után fel fogja hozni a környező országokat, Japánt, Malajziát stb. is. De nem szabad elfelejteni az ugyancsak szenzációsan fejlődő pánamerikai játékokat sem, amelyek, ha jól emlékszem, 27-28 országot egyesítenek. E játékok öttusa versenye most Rio de Janeiro-ban volt, ahol például Guatemala kiválóan szerepelt, amely abszolút tökéletesen rendezte meg a világbajnokságot is.
A Nemzetközi Olimpiai Szövetség törekszik a sportág modernizálására is. Mindenekelőtt a versenyek időtartamának a rövidítését ajánlja, úgy véli, ha például sikerülne a futást és a lövészetet kombinálni, ezzel kb. 2-3 órát is lehetne nyerni. A nemzetközi Öttusa Szövetség pedig a váltóversenyek bevezetését tekinti kívánatosnak. A sportág mindennek nyomán véleményem szerint is növelhetné közönség sikerét, hiszen a lövészet és a síelés kombinációja a téli olimpián is nagyobb sikereket ér, mint az egyszerű terepsíelés, mert akció is, s dráma is gyakran van benne. A nemzetközi szövetség el is fogadná az adott módosításokat, de el kell érnie, hogy az országok is mindet megszavazzák. Az angolok, akik montreali olimpiai aranyérmesek és minden vonalon kitűnő atléták, céltudatosan dolgoznak is azon, hogy az öttusának komoly szerepe legyen már 2012-ben a londoni Olimpián. Kanadában én is részt vettem egy olyan új jelzőkészülék bemutatóján, amely, mint a téli öttusában, messziről láthatóan jelzi a lövész találatát. Számos részlet azonban ma még nem eldöntött. Még nem tudjuk például, hogy a pisztolyt a versenyzőnek kell-e majd magával vinnie, vagy a lövészet helyszínén asztalok lesznek felállítva, s a versenyzők onnan tudják majd elvenni a fegyvereket.
Hozzászólások