Kiskacsa úszik fekete tóban

Kis kacsa úszik fekete tóban, de nem készül az anyjához Lengyelországba. Tiszta hülyeség is lenne tőle, mert hiszen innen is látja, hogy az anyját a hínárosban himbálja döglötten a hullám.

Meg mi az, hogy úszik a kiskacsa? Csak úszna! De húzza a rohadt, olajtól elnehezült tollas testét a mocskos lé lefelé, ami vele még rémálmában sem fordult elő soha.

– Na, belőlem sem csináltok kacsasültet – sóhajtotta volna még süllyedtében, de nem volt mit. Utoljára még széttátotta csőrét egy korty levegőért, de helyette csak nehézolaj ömlött a tüdejébe. Ez még a könnyűből is sok lett volna szegénynek.

Dr. Vörösseghy Pávián, mire beért az embervédő-egyesület laboratóriumába, aminek igazgatója volt, alig tudott utat törni a katasztrófa után a hatalmas nyüzsgésben. Önkéntes segítő lajhármakik csoportja szedte össze a parton heverő mozdulatlan, megbénult embereket. De sajnos, a legtöbb már döglött volt. A gorillák szünet nélkül cipelték a hordágyakon azokat, akik még lélegeztek. Később már a segélyhely is zsúfolásig megtelt, ezért az udvaron felállított szükségsátrakban látták el a betegeket. Ott az egyik rendházhoz tartozó, szanitéc szolgálatot ellátó bóbitás csuklyásmajmok végezték önfeláldozó munkájukat. Megállás nélkül mosták, súrolták az embereket, hogy a gyilkos méregtől megszabaduljon a bőrük.

Alig álltak már a talpukon, mikor végre megérkezett a várva várt kanadai különrepülő, kétszáz tagú mosómedvével. Az embereknek már a domesztikált fajtáit, a városban a házak közt, a parkok bokrainál, vagy éppen az úttestről szedték össze a fürge csimpánzok. Néhányan könnyes szemmel nézték a tehetetlenül szenvedő emberkéket, kik még reggel önfeledten hancúroztak, és örültek az életnek.

– Hát mit vétettek a szegény ártatlanok? – Hol van most a Nagy Égi Irányító? – kérdezte egy arra gördülő tolókocsiból egy szenilis, öreg görény.

Pár nappal később a vizsgálat lezárult. Dr. Vörösseghy csoportjával megállapította, hogy a hatalmas környezeti kárt, egy nepáli tankhajót kormányzó, részeg tengeri medve okozta, ezért szigorúan összeszidták. A másik oka a nagy emberhullásnak az volt, hogy az új patkánydopping nevű tápszer készítési folyamatánál, a kettesszámú savkeverő felrobbant. Azért megnyugtató volt, hogy az állatvilágot nem érte káros anyag, de szomorú, hogy a környezetben élő emberekre halálos gázt tett szabaddá az explózió. Ezt a sajnálatos balesetet a gyártó nemzetközi konszern technikai hibákra és állati gondatlanságra vezette vissza. Ezért a nappalos büféslajhárt és a kisegítő takarítógödényt elbocsátották. Az természetes, hogy elsőnek az ügyeletes éjszakai bagoly repült.

A multicég ezután kifejezte őszinte sajnálatát, majd könnyes szemmel kifizette a mellényzsebből a több milliárd dolláros büntetést, amit Dr. Vörösseghy és a Pirosok világligája rájuk sózott.

A katasztrófa hatására az ENSZ-ben keresztül vitték, hogy ezentúl a klónozott biopatkány- és emberdögöket, csak higiénikus eljárás után szabad majd feldolgozni kisállat- és makitápszernek. Azt is nagy többséggel megszavazták, hogy az embervilágra azonnali halált okozó anyagok használatát kilencvenkilenc százalékról jövő évben drasztikusan kilencvennyolcra csökkentik.

– Azért csodálatos, szívmelegítő érzés uraim, hogy az egész világ állatsága összefog, és egy akarattal, egy célért dobban össze – szögezte le Dr. Vörösseghy egy nemzetközi szimpóziumon. Meghatódástól remegő hangon, befejezésképp még hozzátette, hogy a környezetszennyezés miatt elhullt emberek száma két nap óta drasztikusan csökkent. A tavalyihoz viszonyítva pedig az elhullás arányát 0,001 ezrelékkel sikerült visszaszorítaniuk.  Persze a statisztikában nem szerepelt a szokásos év végi ritkítás, mikor is a természet védelmében, a beteg és az öreg, tehetetlen embereket szakszerűen kilövik.

Mikor a tapsvihar elült, Dr. Vörösseghy elérzékenyült, és könnyes szemmel törölgette bepárásodott szemüvegét.

Megosztás

Tweet