A kapitány bűne

Három hónapja sincs, hogy egy hatalmas óceánjáró fedélzetén elhagytuk Chivitavecchia kikötőjét Cadíznak tartva Szicília és Szardínia között elhajózva. Egy ilyen minden kényelemmel, a modern technika minden vívmányával ellátott hajón legalább olyan biztonságban éreztem magam, mint bárhol a szárazföldön. Ezért is voltam dühös a kapitányra, amikor később, már az Atlanti óceánon közölte utasaival: az útitervben szereplő Funchalt egy közeledő vihar miatt ki fogjuk hagyni. A kapitány ugyanis úgy döntött, kikerüli a vihart amennyire lehetséges. A kerülővel járó időveszteség lehetetlenné teszi, hogy elidőzzünk a Madeirákon. Elhatározását már csak azért is értetlenül fogadtam, mert egy évvel korábban jóval nagyobb kétnapos viharban volt részünk az Atlanti óceánon, s nekem akkor úgy tűnt, nincs az az orkán, sőt semmi sincs, ami egy ilyen úszó városnak ártani képes. Persze nem volt mit tenni, egy hajón a kapitány az úr, az történik, amit ő akar. S ha egyszer ő azt mondja, az utasok biztonsága érdekében…

Mert arról elsősorban a kapitánynak kell gondoskodnia. A felelősség őt terheli.

*

Francesco Schettino elsőként már akkor hibázott, amikor a hajó indulását megelőző biztonsági tréninget másnapra halasztotta. Bár ezt nehezen tudom elhinni, az egyik utas a BBC riporterének azt nyilatkozta, az előírt és minden esetben kötelező drill elmaradt. Ez feltehetőleg hozzájárult a Costa Concordia fedélzetén a baleset következtében kitört pánikhoz, s ez egy kicsit még az utasok hibája is lehet. Többször voltam részese az „utaskiképzésnek”, s volt alkalmam megfigyelni, hogy az emberek többsége oda sem bagózik az ilyenkor bemutatott evakuálási gyakorlat részleteire. Gondolom, abban a tudatban, hogy egy ekkora luxushajót amúgy sem érhet baleset.

Aztán – állítólag – eltért az előírt útvonaltól, hogy kedvébe járjon a hajó főpincérének, aki Giglio szigetén lakik, s nyilván látni szerette volna, otthon tartózkodik-e családja. Ha így igaz, ez is végzetes hibának bizonyult. Emberi életeket követelő könnyelmű felelőtlenségnek, ami már önmagában is súlyos büntetést érdemlő vétség.

Egyes szakértők állítása szerint a navigációs műszerek (GPS, akusztikus mélységmérő, stb) is meghibásodhattak. Ezt, mint laikus, nem tudom elfogadni, mert számomra hihetetlen, hogy minden műszer egyszerre, egyidőben mondjon csütörtököt.

De tegyük fel, így igaz.

A kapitány magatartására akkor sincs és nem is lehet mentség. Minden írott és íratlan tengerészeti törvényt megszegve elsők között hagyta el süllyedő hajóját. Ő ugyan arra hivatkozott, hogy az utasok mentésében közreműködve megbotlott egy hajókötélben, s ezért esett a mentőcsónakba, ahonnan már nem tudott visszatérni a hajóra. Fogalmam sincs, eme cselekedetét miképp fogja majd megítélni a bíróság, az azonban biztos, ha én lennék a vizsgálatot lefolytató ügyész, a tragikus körülmények ellenére is elfogna a röhögés. Hát nem szolgált elég matróz azon a hajón, hogy a kapitánynak kellett a rémült utasokat a mentőcsónakba besegíteni, ahelyett, hogy a parancsnoki hídról irányította volna az evakuálást? A másodkapitányt és a harmadtisztet, akik már a kapitány előtt helyet foglaltak a mentőcsónakban, meg sem említem. Ők csak a főnökükről vettek példát.

Nem ismerem Francesco Schettino kapitány múltját, s hogy milyen előzmények után került a Costa Concordia parancsnoki hídjára. Ámde többször volt alkalmam hasonló méretű óceánjárók fedélzetére szállni, s azok kapitányainak rövid, kivonatos életrajzával megismerkedni. Innen tudom, hogy a ranglétra számtalan fokát kellett megmászniok, képességeiket, helytállásukat éveken keresztül kisebb-nagyobb hajókon bizonyítandó. Mielőtt egy ekkora luxushajót, s vele több ezer ember életét rájuk merte bízni a hajótársaság.

Schettino kapitány talán helytállt néhány korábbi alkalommal, de most, a legnehezebb vizsgán csúfosan leszerepelt. Bár a tengerésztiszti vizsgán bukott volna meg ilyen gyalázatosan, akkor talán még most is élne az a tucatnyi ember, aki éppen az ő gondatlanságának köszönheti halálát.

Megosztás

Tweet