Mikádók és gésák a Király utcában
Japán bál a Nemzeti kaszinóban
Ilyen még nem volt Pécsett: Japán farsangi bált rendeztek a Nemzeti Kaszinóban.
A „Pécsi Napló” 1904. január 17-i számában „Egy est Japánban” címmel számolt be a Jótékony Nőegylet január 16-án a Nemzeti Kaszinóban megtartott kosztümös, nagy báljáról.
A bált óriási hírverés előzte meg. A rendezőség pénzt és fáradtságot nem kímélve mindent megtett, hogy az 1904-es pécsi farsangi báli szezon kiemelkedő eseménye ez a bál legyen.
„A Nemzeti Kaszinó termei ismét tarka fényárban úsztak. Már a lent a csatakos utca hangulatán megérzett, hogy odafönn a fényes termekben valami szokatlan, valami nem mindennapi történik, mely ébren tudja tartani az utcai járókelők érdeklődését. A kíváncsiak egész sora lepte el a Kaszinó előtti trottoirt és a színház előtti térséget, hogy legalább egy pillanatra láthassák a kocsikból kiszálló japán kosztűmbe öltözött úrleányokat és asszonyokat, akik apró léptekkel siettek föl a nagy és tágas délszaki növényekkel díszített lépcsőházban.
A lépcsőházban most is, úgy, mint tavaly japán ruhában bújtatott szolgák állnak sorfalat és nippóni hajlongással üdvözölték az érkezőket. Az előcsarnokot, melyet társalgónak tartottak fenn, a szerint is rendezték be. Kétfelől hatalmas Zsolnay vázában krizantémok élénkítették a gruppokat. Középen volt Darilek féle főbejárati kapu, amely ugyan már tavaly szerepelt, de örültünk, hogy ép állapotban viszontláthattuk, mert ötletes, szép munka, amelyet kár lett volna az újítás kedvéért félretenni. A kapu két oldalán ismét a két üres szemekkel révedező griff ült a magasabb piedesztálon. Úgy, mint tavaly. A Kapu nyílásain át a nagyterembe jutottunk, melyet most is az a jó eső tompa, meleg rózsaszínű fény vont be, mely a teremben való maradást olyan kellemessé tette. A lampionfüzéreket ezúttal lágy ív alakban erősítették a mennyezethez, egymást keresztezően, diagonális helyzetben. A főbejárattal szemben az erkélyablak nyílásában volt felállítva, délszaki növények között Csukás Zoltán szökőkútja megfelelő tükör háttérrel. Az oszlopokat csavaros menetben virágfüzérek borították be, itt-ott legyezőkkel és pillangókkal tarkítva. Az oszlopok közötti hármas lámpákat szintén lampiongömbökkel vonták be, hogy a szemet avatatlan fény ne érje. Az oszlopokat több különböző színű zászló fesztonokkal kötötték össze, míg lent déli növények és imitált virágzó fácskák sorakoztak ízlésesen a parketton. Ahová a szem férhetett ott mindenütt volt valami, aminek japán értéket tulajdonítottak az ügyes rendezők. Az egésznek mégis egységesebb volt a hatása.”
A társasági rovat szerkesztője, a „Pécsi Napló” 1904. január 21-i számában így kommentálja keserűen a vége felé közeledő farsangi szezont.
„Hová tűntek a régi, jóízű álarcos bálok, apró izgató intrikákkal. Azokra a bálokra vártak a leányok, fiatal asszonyok egész éven át, hogy ott az álarc alatt mondják el a férfiaknak, amit szabad arccal elmondani röstelltek. Az álarcos, álruhás boltok, melyek régen oly keresettek voltak, teljesen megszűntek. Még az álarcos népbálok is teljesen letűntek. Míg Itália ege alatt, Franciaországban azok eredeti kicsapongó jó kedvükkel napjainkig fönnmaradtak és nincs az a kincs melyért a farsangi mulatozásaikról lemondani tudnának, nálunk ezek már csak az emlékezetben élnek és nálunk még a szokásos farsangi bálok lassacskán jórészt elmaradnak. Csekély része van ebben az általános elszegényedésnek, inkább a lelkekben keressük az okokat: Megsavanyodtak és komolyak lettek az emberek, kiknek már mulatságra sincsen kedvük. A kávéházi élet, mely egész éven át tart kiölte a farsang romantikáját, mely iránt érzéketlenek lettünk.”
Lehet, hogy az 1904. év farsangi báli időszak lezárása többek között azt jelentette, hogy véget értek a „boldog békeévek.” A közeledő apokalipszis sötét árnyai már ott lebegtek Pécs felett is. Háborúk, forradalmak, tragédiák…
Hogy is mondja a sláger: „Csak a szépre emlékezem…”. És ez így van rendjén!
Szóljon hozzá!