Fogalmam sincs milyen lehet nőnek lenni. Jó vagy rossz? Képtelen vagyok más bőrébe bújni, így csak a fantáziámra hagyatkozhatok, az viszont könnyen tévútra vezethet. Erre már többször is volt példa. Évekkel ezelőtt – ha jól emlékszem Glasgow-ban – magamra öltöttem egy skót szoknyát, ettől azonban még nem lettem se skót, se nő. Igaz viszont, hogy whiskyt szopogatva könnyebben el tudtam képzelni magam skótnak, mint nőnek, hiába volt rajtam szoknya. Abba még csak beleélem magam, hogy skót dudával muzsikálok valami parádén, de arra már borzongva gondolok, hogy fekhetnék egy szülőasztalon is kínok kínja közt vajúdva szülés közben. Talán a fantáziámmal van valami baj. Mert azt sem tudom megérteni, mit élveznek a nők – mondjuk – a házimunkában, amelyre oly szívesen vállalkoznak, s amelytől a legtöbb férfi olyannyira irtózik.
Mondják, hogy a nők – hazánkban is – hátrányos helyzetben vannak, ami igaz is lehet, mégsem értem, miért olyan nagy baj ez. A hátrányos helyzet olyan pozíció, amiből csak előre lehet törni. Ebből következik, hogy a fehérnép előtt fényes jövő áll. Szerintem még a vállalatok is jobban megbecsülik őket a férfiaknál, hiszen kevesebb fizetésért is hajlandók dolgozni, ami nagyban hozzájárulhat egy-egy cég anyagi stabilitásához.
Ezidáig még azt sem tudtam, hol jó nőnek lenni, de ebben legalább segítségemre van néhány intézmény, szervezet, kutatócsoport vagy minek nevezzem, mint például a Newsweek című amerikai hetilap, amely a The Daily Beast nevű internetes portállal karöltve 165 országban mérte fel a nők többé-kevésbé reális helyzetét. Ebből kiderül, hogy hol a legjobb a gyengébb nemhez tartozni.
A rangsorolásban Magyarország a nem éppen dicséretre méltó 112. helyezést foglalja el. Mielőtt azonban emiatt bárki elkeseredne, hadd jegyezzem meg: a magyar nők helyzetében éppen a napokban várható kedvező változás. Az időjárásnak köszönhetően.
Lássuk csak, mire alapozom ezt a feltevésemet.
Íme az említett rangsor első nyolc helyezettje: Izland, Svédország, Kanada, Dánia, Finnország, Svájc, Norvégia. Csak a vaknak nem tűnik fel, hogy ezek az országok – az egyetlen Svájc kivételével – a földgolyónknak olyan területén fekszenek, ahol többnyire a cudar hideg időjárás a domináns. Na mármost, ugye Magyarországot is felkereste a kíméletlen Tél tábornok. Hazánkra ült a zimankó. A legmagasabb nappali hőmérséklet még a nulla fokot sem éri el, befagyott a Balaton és jégtáblák úsznak a Dunán. Azaz legalább olyan dermesztő hideg van mindenütt az országban, mint azokban az északi államokban, ahol olyan nagyszerű dolguk van a nőknek. Ahol olyan jól érzik magukat, ami nyilván és elsősorban a fagyos klímának tudható be. A hideg tehát kedvező hatással van a szebbik nemre. Márpedig, ha így van, akkor mostanában a magyar nőknek sem lehet okuk panaszra. Addig semmi esetre sem, míg kitart a tél.
Hogy tavasszal mi vár majd rájuk, arról fogalmam sincs. De talán azt a 112. helyezést akkor is sikerül megőrizni.

Szerintem a zsüriben szörmekereskedők voltak többségben. A statisztikát is az országonkénti eladott nőibundák alapján rangsorolták. Ezek után nem csoda, hogy egy grönlandi lady egész életében repdes a boldogságtól, egy kenyai hölgyhöz viszonyítva.