Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Amikor Guszti, alias Göndör, alias Szigeti Szabó János, valójában „Szabó János a Szigetből” kiállításának megnyitójára készültem, elgondolkodtam, hogy hány mohácsi képzőművész nevét tudnám felsorolni. Hát sokat, de hány olyan van, akit ma is jegyez a műértő közönség, vagy akire ma is oda kell figyelni, ha kiállít, vagy ha egyáltalán fest valamit, és azt bemutatja. Nos ebből a fajtából nem sok van. Azt gondolom, Szigeti Szabó János – és mostantól használjuk ezt az életrajzi eredetű, és közkeletű, ma már mindenki által ismert művésznevet –, azaz Guszti ilyen művész. Oda kell figyelni rá, ha előjön valamivel. A VII. Mohácsi Képző és Iparművészeti Szalonon Sas Zsuzsával – akinek májusban láthatták itt remek tűzzománcait – együtt nyerték el a közönségdíjat, méltán, és emlékszem, hogy amikor a különféle iskolákból csoportokat hoztak, a fiatalok közül milyen sokan álltak meg Guszti képei előtt és bizony sokan adták rá a szavazatukat.
Az idei év ebben a kiállító teremben dominánsan a mohácsi művészeké volt, méghozzá ezen belül az emlékkiállításoké volt a főszerep. Mohácsi Regős Ferenc tavaszi tárlatával indult, majd Grain Andrással folytatódott, és végül Kolbe Mihállyal zárult ez a megemlékezés folyam. Kolbe Mihály 100, Mohácsi Regős 90, Grain András 70 éves lenne, ha élne. Szigeti Szabó viszont él hála Istennek és a meghívón tett szűkszavú megnyilatkozásából tudjuk, hogy 60 éves lett ebben az évben. Úgy látszik ez a 2007-es már egy ilyen évfordulós év.
Mint a bevezetőben mondottam Szabó János a Szigetből származik, ősei a sárháti Matkók voltak, tanyájuk a Csebe volt, onnan járt iskolába ide a városba, a belvárosi fiúiskolában Vörös Lászlóné volt a rajztanára, tőle kapta meg az alapokat.
Szigeti Szabó János nem tagadja, hogy számosan vannak a művészettörténetből, akik hatottak rá, miért is tagadná. Az első bizonyosan Van Gogh volt, akit 17-18 évesen fedezett fel, és aki máig hatóan megfogta, rokonnak érezte a magányosságát, a csóró és szerencsétlen voltát, az őrültségét. Olyannyira, hogy sihederként a vérével festette meg portréját, sajnos ez a kép elkeveredett, nincs meg már. Szigetit megfogta Gauguin művészete is, emlékszem az első Szalonon adott be egy gyönyörű faragás mellett két erőteljes sárga színekben pompázó vízparti tájat, tulajdonképpen a cigányzátonyt ábrázolót, nos ezeken a képeken mintha Gauguin világát idézte volna meg, persze abszolút Szigeti Szabós módon. Guszti különösen tiszteli a nagy elődöt Gustav Klimtet, és vele együtt a szecessziót, lehet mondani, hogy a szecesszió bolondja. No és a szürrealistákat: Dalít, Chiricot és másokat. Személyesen ismerte Péli Tamást és ismeri Szentandrássy Istvánt, a roma festészet két kiemelkedő alakját, s valószínűleg tudatosan vagy tudattalanul megérintette Kondor Béla, Szász Endre, Gyémánt László és Herpay Zoltán művészete is. Mégsem beszélhetünk egyik vagy másik tisztelt előd „egy az egyben” másolásáról, utánérzéséről. Bár Guszti nem szégyelli bevallani, hogy az első időkben azokat, akik tetszettek neki, bizony másolta. Mára azonban Szigeti Szabó saját világát teremtette meg, s közvetíti képein. S valószínűleg a felsoroltak mind-mind ott vannak ezekben a sajátos szürrealista víziókban, ezekben a tiszta improvizációkban, mert hogy alapvetően erről van szó.
Szigeti Szabó János kétkezi iparos embernek tanult, ma sem szégyelli megfogni a munka nehezebbik végét, feltéve, ha egészsége engedi. Több szakmát kitanult, egyik ilyen a varrógépműszerész mesterség, ami nagy segítségére volt művészi tehetsége festészeten kívüli területeire való kirándulásaiban. A finomságokhoz, a miniatűr munkákhoz jól jött. Merthogy például nagyon szeretett volna ötvös lenni. Ennek biztos és nyomatékos jelét adta, amikor gyermekként édesanyja vadonatúj palacsintasütőjébe szöggel szőlőfürtöt domborított. Az állami Pénzverdébe szeretett volna bejutni, ezért felköltözött Pestre, konkrétan egy a pénzverdében dolgozó öreg cizellőr volt nagy hatással rá, s hát természetesen ebben a műfajban is a nagy mesterek: Cellini, Petzold, Szentpétery József. S nagy példaképe, akiről ezen a kiállításon is megemlékezik Karl Fabergé szentpétervári aranyműves mester. Sok szép ötvös munkát készített, különböző anyagokból. Faragott csontból Marcus Aureliust és Nagy Sándort, készített arany munkákat is, és gyönyörű ezüst dolgokat.
De Szigeti dekoratőrködött is, sok mindent kipróbált. Részt vett a hőskorban a Siklós- Villányi Szobrász Szimpozionon, olyan művészekkel, mint Bocz Gyula szobrász, vagy Fürtös György, a Zsolnay legendás keramikusművésze.
Nézzünk néhányat a most kiállított képekből. Meghatározóak az olajképek, és számos grafika is készült erre a tárlatra. Az őseivel foglalkozik a Sárkányjárat című képe, ahol három ősanya szerepel: anyai és apai nagyanyja és édesanyja. A Kerol című festmény élete meghatározó időszakának társát idézi meg. A Barátom, „P” emlékére egy csavart oszlopon Mohács felett tornászó figura kinek koponyájából nőalak tűnik elő. Szép női portré a Gyöngyvirágos. Állandóan vissza-vissza térő alakok képein a 60 év leányai, asszonyai, sohasem konkrétan, mindig összegyúrva a művészt inspiráló nőalakokból. Szép példákat látunk erre ezen a tárlaton is. Ilyen a Liliomos, a Pávácska, a Fekete pillangó és a Vízitündér. A kiállítás kiemelkedő darabja a New Yorker, melynek fő motívumai: a szögön lógó nagykabát, a nylon zacskó, a csizma és az újságkivágásokkal tapétázott keret. Az Egy mohácsi Párizsból, a régi barát Könyves Lászlóról, Könyves Lászlónak szól. Egyfajta mesesorozat darabjait is megfigyelhetjük a kiállításon, ilyen a Mese 6. Figyelemreméltó kép a Remete, a Hajnal, a Két ősz. Az erózió allegóriája is jelentős mű, azt gondolom.
A színes grafikák, rajzok hasonló világot mutatnak, csupán a technika más, s egy kicsit a stílus is árnyaltabb. Az Ó utca, a Balett halhatatlansága, a Rekviem az agyaggalambért és a Talán tárgyak sorozat darabja mind-mind elgondolkoztató, eredeti módon megoldott műremek, engem Rozsda Endre grafikáira emlékeztet, melyekből tavaly ilyenkor ugyanezen a falon láthattunk ízelítőt, de Dalí hatása is érzékelhető. S hát az Ezermester és a Bohócmágus pedig telitalálat.
A paravánokon az ötvösséggel kapcsolatos munkák láthatók. Felhívom figyelmüket a Véradásom emlékére című műre, amely profi munka és nagy poén. A humor, az irónia és önirónia szelleme egyébként belengi az egész tárlatot.
Érdemes tüzetesen végigjárni a kiállítást és elmélyedni valamennyi képben, magunkévá tenni a bennük rejlő világot, Szigeti Szabó szűrőjén keresztül, világunkat. Mert figyeljék csak meg, szinte minden képen ott van valahol maga a festő, feltűnik Guszti figurája, a szemlélődő alkotó, s ez is a régi mesterek sajátja. Hát kérem, tartsanak vele, lépjenek be a képekbe, nézzenek körül ebben a világban, engedjék átáramolni magukon, biztos, hogy nem bánják meg.
Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Mohács 60 éves poszt reneszánsz, posztszecessziós, posztszürrealista képzőművészét, Szigeti Szabó Jánost, aki Párizsba készül. Gratulálok az alkotónak, a kiállítást megnyitom.
*
Elhangzott 2007. november 23-án, Szigeti Szabó János kiállításának megnyitóján a mohácsi Kossuth Filmszínház kamaratermében. A kiállítás december 20-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
Hozzászólások