A maga idejében és halála után, több mint fél évszázadon át a legismertebb és legolvasottabb költőink közé tartozott a 195 éve született Tompa Mihály. Pályája együtt indult Arany Jánossal és Petőfi Sándorral. A nép-nemzeti hármasnak fontos, meghatározó tagja volt. Az 1840-es évektől együtt emlegették őket. Petőfi maga is olyan társnak tekintette, aki beletartozik az „isten-krisztusugyse szép triumvirátus”-ba. Tompa 1848/49-ben Petőfi nyomdokain haladva azt a kisnemesi, plebejus-értelmiségi álláspontot képviselte, mely minden erőt egyesíteni akart a nemzeti célok megvalósításának szolgálatában.
Repity Aranka munkája
Tompa Mihály életpályája göröngyös volt. 1817. szeptember 28-án született Rimaszombatban. Korán elvesztette édesanyját, s az Igriciben lakó nagyszülei nevelték. A nehéz gyermekkor mellett, voltak azoknak az éveknek apróbb-nagyobb örömei, melyek elkísérték élete végéig: bejárta a határt, a rétet, a szép vidéket, megismerte a természetet, a nép életét, dalait, meséit. 15 évesen (1832) bihari György tanító jóvoltából és közbenjárására szolgadiákként a sárospataki Kollégiumban folytathatta tanulmányait. Eleven és színvonalas szellemi életbe cseppent, ahol sok olyan személlyel került kapcsolatba, akikhez közeli szálak kapcsolták élete végéig. Tanulmányait többször meg kellett szakítania. Segédtanítóként, majd nevelősködéssel igyekezett előteremteni azt az összeget, mely tanulmányai folytatását lehetővé tette, ugyanakkor a tapasztalatszerzés és az érlelődés ideje is volt számára a Kollégiumtól távol töltött idő. Sárospatakon a bölcsészeti, jogi és teológiai szakokat végezte el, majd Miskolcon lelkészi vizsgát tett. Tanulmányai befejeztével 1846-ban a bejei református egyházközség lelkipásztora lett. Már itt kiderült, hogy szenved a falusi, a vidéki mindennapok kicsinyességétől. Írásaiból (költészete, levelezése, Fekete Könyve) bizonyosra vehetjük, hogy szilárd elhatározása marasztotta vidéken. Visszahúzódó hajlama, sérülékeny önérzete, korán jelentkező betegsége riasztotta a városi élet mozgalmasságától. – 1848. október 30-án a rimaszombati nemzetőrszázad tábori lelkészeként vett rész a schwechati csatában.
1849 tavaszától Kelemérben töltötte be a lelkipásztori állást. Ez év május 1-jén feleségül vette Gömör megye egyik legrégebbi nemesi családjának lányát, ’Soldos Emiliát, akihez élete végéig mély és bensőséges szeretet kapcsolta. – 185l-től a hanvai gyülekezet pásztora volt egészen az 1868. július 30-án bekövetkezett haláláig. Gömörből alig mozdult ki: betegsége, néhány baráti látogatás, hivatali kötelességei és fogsága mozdította ki.
23 éves korában jelent meg első verse nyomtatásban. 1846-ban megjelent első kötete: Népregék és mondák címmel, s ezt követték versei, virágregéi, az Olajág című imádságos könyve és még életében hat kötetben összes költeményei (1867). – 1847-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta.
Szabó László István alkotása
Első sikereit olyan művekkel érte el, melyek kevés önállóságról tanúskodnak, bár ezek azt bizonyítják, hogy benne élt az irodalmi élet jelenében: almanachlíra, regék és mondák divatja, népdalok, ódák, stb. Költészete az elnyomatás éveiben teljesedett ki. A Bach-adminisztráció is felfigyelt a ma is számon tartott igazán nagy verseire. A vidéki élet költőjeként érkezett be az irodalom világába. Költészetében a neki ismerős világot, helyzetet, érzelmeket énekelte meg.
Családi költészete néhány idilli helyzetdalt és életképet leszámítva a bánat, a fájdalom, a gyász és a vigasztalás keresés megszólaltatója. A szabadságharc bukása után a hazafiúi fájdalmát a magánéletének harmóniája enyhítette. Az elnyomatás korszakában a képes beszéd volt az a közös nyelv a költő és az olvasói között létrejövő kapcsolatban, mellyel a legnagyobb sikereit érte el. Allegóriáiban, ódáiban az összetartozás élményét kívánta átélni és átéltetni. Ezeknek a műveinek az ihletője a természet, mellyel a legmeghittebb kapcsolatban élt, mellette a Biblia, az antik mitológia, a magyar történelem, jelképes értelmű mesék. Mindezekkel biztatta nemzetét, erősítette jövőbe vetett hitét.
Petőfi és Arany mellett a „harmadik” helyre szorult, de még így is beteljesítette költői küldetését, melyet olvasótáborának elismerése fogadott. Olvasói belső tartását erősítette s ezzel a megmaradás reménységének hitét mélyítette el. Tompa Mihály elsősorban a nemzet költője volt: költői nyelvét, jelképrendszerét mindenki megértette, figyelte, várta. Nagy volt az olvasóközönsége, melyet műveinek nagyszámú kiadása bizonyít a legjobban. Olvasóihoz közelebb állt, mint kritikusai szívéhez.
Epikai költészete, regéi, mondái és virágregéi mellett fontos helye van az életművében a lírájának is, melynek legszembetűnőbb sajátossága a nemzet érzéseinek kifejezése. Igazi költői arculatát műveinek teljességében ismerhetjük meg.
Az utókor tiszteletét, megbecsülését azzal érdemelte ki, hogy olyan történelmi helyzetben is vállalta a nemzeti költő feladatait, amikor azért meghurcoltatást és fogságot szenvedett (A gólyához című verséért).
„Költészete irodalmunknak abba a vonulatába tartozik, mely erkölcsi igényességével, a lelki értékek előtérbe állításával, közösségi szemléletével kíván hatni az olvasóra. Ez a tulajdonsága biztosítja időszerűségét minden későbbi korban, amely a belső tartás erősítését a megmaradás feltételének tekinti.” – írja Kováts Dániel.
Hozzászólások