A szegény embert sok gond terheli. Főleg ha olyan érzékeny, hogy magának is terheket fabrikál és csinál. Sajnos ez is életszínvonalának – egyáltalán életének köszönhető. A szegénységnek, mely fojtogatja torkát. Sándor asztalos volt, de éppen munkanélküli. Három hónapja otthon ült, és ha akadt rá ideje, a gyerekeit segítette a tanulásban miután azok hazajöttek az iskolából. Sándornak két gyermeke volt. András és Júlia. András tizennégy éves, Júlia meg tizenhat. Egyikük most végez az elemivel, a másikuk meg már másodikos gimnazista a neves Radnóti gimnáziumban.
Mikor hazaértek az iskolából, Sándor éppen dohányzott a konyhai széken. Kissé öntelten ült ott, gondolataiba és gondjaiba mélyedve.
– Szia apa! – szól rá András.
– Szia kisfiam! – szól vissza az apa.
– Mi jó történt a suliban? – kérdezte.
– Nem sok jó! – válaszolta András.
Sándor elnyomta a csikket, kihúzta magát, aztán szokásos modorában köhécselt egy keveset s morfondírozott mivel, hogyan kedveskedjen a gyermekének, kit tiszta szívből szeretett ezen a világon.
Júlia így dicsekedett apjának:
– Én ötöst kaptam irodalomból.
– Nahát, ennek örülök! – büszkélkedett az apja.
András irigy volt nővérére, de tudta, őt jobban szerette az apja. Júlia kárörvendően mosolygott öccsére, miközben levetkőzött. András odabújt hozzá s csendben megjegyezte:
– Holnap én kapok ötöst valamiből az általánosban, s rám lesz büszke apu.
– Azt csak szeretnéd! – válaszolt vissza a lány.
Sanyi éppen felsöprögetett, míg a két gyerek a külön-külön szobájukban elővették a tankönyveket. Mikor végzett a konyhai munkával benézett András szobájába. Épp a matekot vette elő, ami nem nagyon, sőt nehezen ment neki.
– Segíthetek a tanulásban? – kérdezte Sanyi.
– Nem bánom! – mondta András.
Júlia odaosont öccse szobája elé s kíváncsiskodott, hallgatózott. Éppen hazatért Emőke is a munkából. Ő a postán dolgozott. Júlia visszament az ő szobájába. Andrásnak nem ment valami jól a matek.
– Hogy megy a tanítás? – kérdezte Emőke.
– Megyeget – hazudta Sanyi, mert ő buta volt a gyökökhöz.
András csendben lapított. Nem akarta már mondani, hogy ez a tanítás egyenlő a nullával. Majd Emőke átment Júlia szobájába. A lány elmesélte neki is a jelesét az irodalomból.
Este megvacsoráztak. Töltött káposzta volt a főétel. Emőke látta ura arcán hogy valami miatt el van keseredve.
– Jól vagy, Sanyi? – kérdezte Emőke.
– Megvagyok! – válaszolt ridegen.
Korán lefeküdtek. Sanyi Emőkének elpanaszolta az ágyban hétköznapjai sivárságát.
– Nem tudom, mikor tudok újra dolgozni.
– Ne aggódj emiatt, bár nem állunk anyagilag valami jól.
Emőke csókot adott urának s mindketten oldalt fordultak s eloltották a villanyt. Másnap mikor Sanyi éppen mosogatott s hazajött az iskolából András, szomorú képet vágott. Szerette volna a szomorú hírt eltitkolni. Ám sajnos nem tudta.
– Miért vágsz olyan búskomor képet? – kérdezte az apja.
– Egyest kaptam matekból.
– De hisz ez lehetetlen. Tegnap segítettem a tanulásban.
– Igen, de…
– Semmi de, azt a nemjóját! – szakította félbe Sanyi.
– Egy hét szobafogságot kapsz! Eridj a szobádba!
Júlia is hazaérkezett s apján látta már, hogy itt valami nem valami kívánatos dolog történt. András elmesélte neki. Júlia azonban most már ennek nem örvendezett.
– Egy hét szobafogság? – tűnődött el.
– Igen – mondta szomorúan András.
Mikor Emőke hazajött, Sanyi felpuffadt, dagadt arccal csak annyit mondott:
– Mindjárt jövök!
– De hát hová mész?
– Mondom, mindjárt jövök!
De Emőke sejtette hova megy az ura. Sanyi kedvenc kis ivójában részegre itta magát. Az ivóban lehetőleg ő volt a legrészegebb. Ivott mindent. A sörtől a röviditalig. Kis zugban iszogatott, nem állt szóba senkivel. Késő este tért haza. Emőke már aggódott.
Ott állt az ajtóban s alig állt a lábán.
– Hát megjöttél? – kérdezte a felesége.
– Nem vagyok én alkalmas semmire. Még a gyereket sem tudom rendesen tanítani.
– Egy elégtelen osztályzat nem a világ vége – mondta Emőke.
– Nem! – kiáltotta szinte Sanyi.
– Na gyere be! – kérte a felesége.
Sanyi izzadtan és italszagtól áradva lefeküdt. Az ágy széléhez odament András is s szánva leste apja arcát.
– Ne bántsd most őt! – kérte az anyja.
– Legközelebb jobb jegyet hozok haza!
Emőke megnyugtatta fiát:
– Nem haragszik ő rád. Csak inkább magával elégedetlen.
S András magára hagyta ittas apját szótlanul.
Hozzászólások