XXI. Szent István Könyvhét

A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje. A rendezvény hivatalosan május 13-án vette kezdetét, ünnepi megnyitójára 2013. május 13-án 11 órakor Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében került sor. A könyvhetet Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MTA rendes tagja, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg. A megnyitón bemutatásra kerültek a könyvhét újdonságai, s Erdő Péter, valamint Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadták az idei Stephanus-díjat irodalmi kategóriában Prof. Adamik Tamás klasszika-filológusnak, teológiai kategóriában Gianfranco Ravasi bíborosnak későbbi időpontban kerül átadásra.

A díjazottakat Kuminetz Géza egyetemi tanár, a PPKE HTK dékánja, a Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint Ritoók Zsigmond akadémikus, klasszikafilológus méltatta. A megnyitón közreműködött a Budapesti Vonósok Vonósnégyese.

Az idén a pesti Ferenciek tere átalakítási munkálatai miatt – rendhagyó módon – az Egyetem téren (V. kerület) huszonnégy, az Ünnepi Könyvhétről már ismert (Octanorm) pavilonokban naponta 9–19 óráig 34 könyvkiadó várja az érdeklődőket.

A könyvhétre ellátogató olvasókat több mint 7000 kiadvánnyal, köztük 62 újdonsággal várják a kiadók; ezek között megtalálhatók a új Stephanus díjasok, így Gianfranco Ravasi: Lámpás  a titkok tengerén A hit válaszai és Adamik Tamás: Sanctissima religio. Vallás-és irodalomtudományi tanulmányok művei. Mindkettőt a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója jelentette meg.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.