Részt vettem 2013 március 27-én az Institute for International Resarch (IIR) konferenciáján, ahol Papanek Gábor professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora is előadást tartott. A konferencia után tapasztalatairól érdeklődtem.
Professzor Úr, Ön részt vett a Beszerzés 2013 címmel rendezett konferencia második napján és ott előadást is tartott. Milyen benyomásokat szerzett a szervezéssel és az előadásokkal kapcsolatban?
Az IIR profi rendezvényszervező, s ezt a zökkenőmentes, egyben színvonalas jelenlegi rendezvény is szemléltette. Amint ezt a résztvevők által kitöltött kérdőívek válaszai is jelzik, az előadások többsége hasznos ismereteket adott át a hallgatóságnak.
Van különbség a „nyugati” nagy, illetve kisvállalatok beszerzési módszerei között?
Természetesen van. A nagyvállalatok többnyire pontos beszerzési stratégát követnek (olykor akár kissé nehézkesen, sajátos szabályokat követve). A minőséggel, a szállítási feltételekkel és határidőkkel stb. kapcsolatosan igen részletes elvárásaik vannak, széles körben törekszenek a just in time szempontok érvényesítésére is. Ugyanakkor szállítóikat versenyeztetik, s a versenytársak ajánlatainak ismeretében mindenkor csak visszafogott árakat fogadnak el. Mindig gondosan megválogatott – de a monopolpozíciók kialakulásának elkerülésére lehetőleg több – cégtől vásárolnak. Elfogadott partnereik azután gyakran számíthatnak ismétlődő megrendeléseikre. A kkv-kkal szemben azonban sokszor megkísérlik erőfölényük érvényesítését (pl. a hosszú fizetési határidő kikötését) is.
A kkv-k széles köre is gondos, mind a minőségre, mind az árakra figyelő partner. Olykor rugalmasabbak is, mint a nagyok, s hamarabb fizetnek jó árakat is – de persze nagy volumenű megrendelések nem várhatóak tőlük. Új, ismeretlen partner esetén viszont e viszonylatban is óvatosság ajánlható az üzletkötésben.
Előadásában mire kívánta felhívni a figyelmet?
Annak a fontosságára mutattam rá, hogy a beszerzések során olykor nem a verseny, a versenyeztetés a célszerű eljárás, sokszor hasznosabb, ha partnereikkel együttműködnek. Ez a nézet kétségtelenül ütközik a gazdaságunkban elterjedt „piacgazdasági” koncepciókkal. Az elmúlt évtizedekben azonban a felgyorsult változások hatására a fejlett országok számos nagyvállalata került nehéz helyzetbe, egyes rugalmas kkv-k viszont igen sikeresekké váltak, a vállalatnagysági szerkezet e változása pedig alapvető hatást gyakorolt a beszerzési gyakorlatra. Korábban a nagyok többnyire mind szélesebb körű önellátásra törekedtek, s ha valamely beszerzés elkerülhetetlen volt, a potenciális szállítókat versenyeztették. Az utóbbi években viszont elterjedt az ún. beszállítás (outsourcing, a korábbi saját gyártás egy részének kihelyezése olcsóbb bérű országokba), s a partnerek közt ekkor is szoros együttműködés alakul ki. E mellett a kkv szférában sokszor egyébként sem racionális gyakorlat a partnerek közti versengés, hiszen a kisebb cégek értékláncokba (együttműködő hálózatokba) szerveződve termelnek, s ekkor beszerzéseik többségénél is széles körben együttműködnek szállítóikkal. Így a magyar beszerzőknek is az ajánlható, hogy mielőbb honosítsák a szorosabb vállalatközi együttműködésekkel kapcsolatosan az élenjáró országokban kialakult módszereket, a kutatási kooperációt, az egyeztetett minőségellenőrzést, a szigorodó (a just in time felé mutató) szállítás-ütemezést stb.
Hogyan ítéli meg a konferencia hatékonyságát?
Úgy vélem, Magyarországon, ahol a közoktatás nem törekszik közgazdasági ismereteket adni a fiataloknak, a hasonló rendezvények különösen fontosak. S örömmel tapasztalhattam, hogy az IIR e konferenciájának résztvevői nyitottak is voltak az új ismeretek befogadására.
Szóljon hozzá!