Mit beszél? Ja, a magnózás zavarja a szomszédot! Kíváncsian lesett a fiú dresszére, vajon most is ágaskodik-e a kukija. Miután a nagyanyján kívül épp senki sem volt otthon, behívta a kölyköt egy kicsit játszani, mert azért az sem igazság, hogy mindig csak vele szórakozzanak a bikucik. Meg is izzasztotta rendesen. Egyem a zúzádat! – heherészet a lány magában. Te sem láthattál életedben sok puncit! Egy darabig eljátszogatott a kölyökkel, de lassan kezdte unni a sete-suta gyerkőcöt. Menj haza, kisanyám! Legalább vastagok lennétek, és hoznál nekem ajándékba néha-néha valamit. Mint a Király például. Hú, de pofára esett a tegnap a Bling blingben! Bling bling. Príma klub, de mégsem az igazi! Mint ahogy a Király sem az – hűlt le fokozatosan. Liutól azonban egyből melege lett! Ezt a kis karatékat azért elfogadná aperetifnek. Sajnos eltűnt, elpárolgott, amiből az a tanulság… Mi is? Egyelőre nem jött rá, csak azt érezte, hogy piszokul jólesne, ha végre komolyan venné valaki. Igaz, ő sem vesz másokat, de valahol csak el kell kezdeni.
A következő tanévben új tornatanárt helyeztek a gimibe. Heuréka, itt az Igazi! Még meg sem ismerte rendesen, s máris belezúgott Káposztás Jácintba.
– Már megint? – csóválta meg a fejét Kati legjobb osztálytársnője Ducika, alias Galambos Emese.
– De Ducika, bocs, Emese, láttál te ilyen izmos lábakat?
Általában innen indult ki, folytatta a fenékkel, karral, és így tovább felfelé.
– Láttam.
– És seggecskét?
– Is.
– Kicsit szögletes az arca, de ez olyan férfias, s csak úgy árad belőle az erő, határozottság anélkül, hogy nyersnek, durvának érezném, mint például a Királynál.
– Ugorjunk, illetve beszéljünk másról, ha nem haragszol.
– Kérlek! Csak azt akartam tisztázni, miért estem bele a Jácintba.
– Na, és mi van Királlyal, Tihivel, Liuval… ?
– BTW, képzeld el, a kiskrapek megajándékozott egy ékköves gyűrűvel.
– Elfogadtad?
– Miért, te nem fogadtad volna el?
– Ilyen drága szuvenírt? Nem, semmiképpen sem – válaszolta a jó eszű, komoly gondolkozású diáklány. – Először is nem illik, másodszor: honnan lehet egy kölyöknek ilyen drága gyűrűje?
– Kit érdekel! Lopni, ugye, nem loptam. Ő adta, én elfogadtam, a többi mellékes.
– És, ha ő lopta, vagy mondjuk szebben: elemelte otthonról? Erre, ugye, előbb-utóbb rájönnek? Faggatják jobbról, faggatják balról, amíg a lovagod be nem vallja az igazat. A szülei nyilván nem hagyják annyiba, elvégre egy ékköves aranygyűrű nem semmi, átcsörtetnek hozzátok…
– Ne is folytasd! Igazad van. Visszatérve Jácintra, szerinted ő is csíp?
– Eddig még nem vettem észre, de… nincs is jelentősége.
– A lófaszt nincs, hiszen minél inkább nem csipáz, annál nehezebb lesz betörni.
– Furcsa csaj vagy te, Kádár Tóth Kata!
– Mert?
– Utálod, ha durvák, erőszakosak veled, egyszóval be akarnak törni, ugyebár, miközben ugyanezt teszed, illetve tennéd te is a csávókkal. Ebben az esetben azonban jól vigyázz, mert olyan fába vágod a fejszédet, mely keményebb a fejszédnél.
– Imádom, mikor ilyen szépen károgsz. Tán még le is beszélsz a tanciról.[1]
– Téged? Meg sem kísérlem – rázta meg a fejét Emese. – Ahogy én ismerlek, tuti, hogy a fordítottját csinálnád. Csupán néhány dologra hívnám fel a figyelmed.
– Akkor hallgass! Milyen dologra?
– Te még kiskorú vagy, angyalom. Továbbá: tanár és diák közt bűnténynek számít, érted, nem holmi iskolai vétségnek, mindenféle szexuális kapcsolat, ezért ha jót akarsz, felejtsd el Káposztás Jácintot.
Kati rajongott a fociért. Ennél jobban már csak a tornát imádta. Volt benne erő, lendület, és a teste úgy hajlott, mint a gumiembereké a cirkuszban.
– Ügyes, nagyon ügyes – dicsérgette lépten-nyomon Káposztás. – Nem volna kedved beiratkozni az iskolai tornakörbe, Katika?
Naná, hogy volt kedve, hiszen így egy lépéssel közelebb kerül Jácinthoz, mert azt egy pillanatig sem gondolta, hogy megfogadja Emese tanácsát. Egyik délután utolsónak maradt az öltözőben. Már mindenki elment, csupán ő várakozott a tornatanárra.
– Hát te még fel sem öltöztél?
– Volna egy pluszkérésem.
– Igen? – nézett nagyot a frissen diplomázott, kidolgozott izmú fiatalember. – Halljuk, mi volna az?
– Valahogy sehogy sem megy ez a kézállás. A fejállással nincsen baj, még a hidat, bakugrást is megtanultam. Csak a kézállást próbálom újra meg újra eredménytelenül.
– Rendben, majd holnap megmutatom.
– Nem lehetne most, drága, aranyos tanár úr?
– Ilyen sietős? Na, üsse kő, nem bánom.
Most jött el a te időd! – libbent vissza a terembe csípőjét riszálva a szőke tini lány, és percek alatt elérte, hogy apró, de hatásos trükkökkel tűzbe hozza mesterét. Frankó, nincs itt semmi probléma, csak az ászt kell kivágni.
– Jaj, de kimelegedtem! – törölte meg pólójával a homlokát.
A trikóing alatt természetesen nem viselt melltartót. Ki is látszott a melle félig, amint a pólót felhúzta. Ez már a tanárnak is sok volt egyszerre, és ráborult a kemény, gömbölyű halmokra.
– Mit csinál, tanár úr?! Ne, ne, ezt nem szabad! – védekezett a lány pro forma, a látszat kedvéért, majd ledőlt a szőnyegre, és széttárta izmos, hosszú combjait.
– Istenem, de gyönyörű vagy! Engedd meg, hogy egyesüljek veled.
Katából szinte kipukkant a nevetés. Ez vagy költő, vagy ugyanolyan zöldfülű, mint a Tihamér.
– Gyere! – húzta magához a fiatalembert.
Ekkor kaparászást hallottak. Valaki matatott az ajtón, be akart jönni.
– Halló, van ott valaki?
– Hogy az a magasságos… ! A kapus! – fehéredett el az oktató. – Megyek, kinyitom az ajtót, nehogy ránk törje.
A veszély érzete megsokszorozta Kati kéjvágyát.
– Ne törődj vele. Dugd be tövig, akarom!
Káposztás nem hallgatott a szöszire. Odasietett az ajtóhoz, és idegesen kinyitotta.
– Én vagyok az, mit kíván?
– Bocsánat, láttam, ég a villany odabenn, és hát… izé… azt hittem, néhány diák szökött be focizni.
– Nem szökött be, távozhat. Öltözz fel, kérlek! – szólt a gimisre, amint magukra maradtak.
– Tessék? De hiszen… Oké! Annyit mindenesetre megjegyzek, hogy ha csak félig olyan kemény legény lennél, mint amilyennek kinézel…
– Akkor?
– Semmi, felejtsd el! – legyintett Kata, felöltözött, és vérig sértve távozott.
Amikor eltrappolt a portásfülke mellett, a kapus furcsa szemeket meresztett a leányra. Fordulj fel! Olyan dühös volt, hogy fel sem fogta, merre jár, hogyan jár, így bele is rohant szépen egy vitrin előtt bámészkodó férfiba.
– De lecövekeltél, tuskókám! Ez itt egy járda, ha nem tudnád. Srácok, férfiak! Azt hiszik, minden az övék: az egész járda, a legjobb nő, a legjobb autó, a legjobb… Most miért bazsalyogsz?
– Látom, nagyon zabos vagy. De azért ne rajtam töltsd ki a mérgedet, könyörgöm!
– Menj a pokolba! – szaladt ki a száján meggondolatlanul.
Vissza is szívta volna azonnal, amikor szemébe tűnt a fiatalember cipője, melyen négy-öt centiméter vastag talp feketéllt. De csak az egyiken, más szóval egy szegény sánta fiút inzultált.
– Bocsika!
– Virágot tessék! Olcsón adom. Virágot!
A fekete hajú és szemű fiatalember a virágárus nénihez bicegett, vett egy kis csokrot, és átnyújtotta Katinak.
– Virág a virágnak. Csáó, és ne haragudj úgy a srácokra!
Kádár Tóth Kata meghatódva, hosszan nézett utána. Másnap kiruccant a szüleivel vidékre. Amint ismét hazajött, mellbevágó tényekkel szembesült: hajszál híján kirámolták a házukat.
– Hihetetlen! Hogy történt? – faggatta ki a nagyanyját, aki szenvedő alanyként élte át a „kalandot”.
Az öregasszony elmesélt mindent töviről hegyire, nem feledkezvén meg a Baranyai fiú hőstettéről sem. A lány elismerően summázta: sutának ugyan suta, de legalább nem nyuszi, mint a tesitanára, Káposztás.
– Derék fiú. Megérdemli, hogy szeressed. Persze nem úgy, ahogy mostanában szokás nálatok.
– Még csak az hiányzik! – prüszkölt a fatere. – Tudjátok, mit csinált ez a… derék fiú?
– Én is ezt mondom, akár meg is jutalmazhatnánk.
– Még egy ilyen sükebókát! Már megint hol a hallókészüléked, mama?
– Mit csinált? – kérdezte a tinédzser.
– Összetörte a hangszóróm. Ott feküdt a földön ezeregy darabban.
– Az a csini hangszóró? De hátha nem is ő törte össze, hanem a betörők.
– Ne beszélj sületlenséget! Mióta törik össze a szajrét a tolvajok ahelyett, hogy elvinnék? Nem, kisasszony, ez az a nyálas kölyök volt. A kölyök meg az apja, mert ki nem állnak bennünket.
– Nem tévedsz? – csodálkozott a diáklány. – Akkor miért telefonált a zsaruknak?
– Hogy ne gyanakodjunk rá, amiért összetörte a hangfalat. Jó trükk, mi? Csak legyen, ki elhiggye, és most már azt is tudom, hova tűnt a gyalu, fúró meg a többi szerszámom.
Katika szórakozottan hallgatta. Holnap délben tornaóra, délután tornakör. Vajon milyen pofát vág Jácint, amikor meglátja? Böfögni fog, vagy ellenkezőleg: alig várja, hogy megkefélhesse?
Nehezen, de csak eljött a hétfő is. Katika ugyanúgy, mint legutóbb utolsónak maradt a teremben.
– Már megint te vagy az?
– Zavarok? Jópofa vagy, annyi szent, azok után, ami történt közöttünk.
– Miért, mi történt? Gyere, beszélgessünk! – ült Káposztás Kati mellé a kispadra. – Kérsz egy cigit, illetve bocsánat!
– Kérek.
– Először is hadd kérjek elnézést, amiért a múltkor elvesztettem a fejemet.
– Nincs miért, vagy… megbántad? Nem, jobbat kérdezek: élvezted?
– Tulajdonképpen…
– Igen vagy nem?
– Igen.
– Akkor mi a dilemma?
(Folytatjuk)
[1] Tornatanárról. (iskolai szleng)
Szóljon hozzá!