– Kati, Kati, te semmit sem változtál! – markolt a lány tomporába hevesen. – Engem akarsz te átverni?
– Engedj el! Semmi közünk egymáshoz!
– Dehogyis nincs. Te az enyém vagy, voltál és leszel, ameddig csak akarom – kezdte csókolgatni összevissza a tinédzsert.
A gimnazista némán védekezett az extázisban rángatódzó párok közt. De ha szólt is volna, ki hallja ebben a fülsüketítő zenében, vagy ha hallja, a Király dolga, amiből tanácsosabb kimaradni.
– Egyem a nunidat, de kívánatos vagy! Felejtsd el a barátodat, és térj vissza a papihoz!
A fiatalember kelletlenül lötyögött, és hébe-hóba Kati felé sandított. De szorosan simulnak ezek egymáshoz! – ébredt fel benne valami, eddig még sohasem tapasztalt nyugtalanság, kiváltképp, amikor észrevette, hogy csőrözik[1] a… barátját. Talán ők is barátok? Hát nem úgy néz ki, különben miért csapkod úgy, mint a lépbe ragadt madárka? A csudába, ő meg csak csörög itt, és bölcselkedik, mintha semmi köze sem lenne az egészhez.
– Köszönöm a táncot! – hajolt meg udvariasan, és odabicegett a melákhoz. – Volna szíves levenni a pracliját Katiról?! – veregette vállon könnyedén.
A férfi akkorát üvöltött, hogy még a nagydobot is túlharsogta.
– Zene kikapcs!
Nyalizói, akikből pedig akadt itt egynéhány, azonnal teljesítették a parancsot. Hiába, itt Király volt a király, sőt, újabban biztonsági őr, más szóval kidobólegény.
– Mit mondtál?
– Szeretném megkérni, ne inzultálja a barátnőm!
– Hagyd, ne ingereld! Inkább tűnjünk el innen! – fogta karon Kati az asztalost.
A férfi egy mozdulattal kirántotta a lány kezéből, s mint egy kalapácsvető kezdett vele pörögni, végül belerepítette a sántát a tömegbe.
– Így ni! Most eltűnhetünk!
– De nagy legény vagy a nálad gyengébbel. Nem akarsz véletlenül engem is megrakni?
– Nem. Téged megbaszlak – ölelte át durván a szőke lányt.
– Engedje el, mert megjárja!
– Nini, feléledt a giliszta! – markolt Árpi hajába, és vadul képen törölte.
A fiú ajka felhasadt, és elkezdett vérezni.
– Jaj, szegény Árpika! – törölte meg Árpi ajkát Kádár Tóth Kata, amitől a kidobólegény még jobban bepörgött.
– Szegény? Ez? Nesze még egy, hogy neked legyen igazad!
– Bámuljatok, csak, bámuljatok! – vette kezelésbe Kati most a fiú orrát is. – Van itt vér bőven, hogy nem sül ki a szemetek! Hát egyikben sincs annyi vér a pu… kurázsi, hogy szembeszálljon ezzel a barommal?
A fiatalok lehorgasztott fejjel hallgattak.
– Oké! Ismerős ábra! Akkor ide süssetek, nyuszikák! – rikkantotta el magát a nyúlánk, izmos tornászlány, és belerúgott Király lábába.
– Húúú, a kurva anyádat! – nyögött fel a férfi, elengedte Árpit, majd a lány ellen fordulva leteperte a parkettre. – Most az enyém leszel, kisboszi.
Erre már megmozdultak néhányan.
– Hagyd békén! – hallatszott innen-onnan figyelmeztetően.
Hanem a testőrök, válogatott bicskások, körbevették a főnököt, s csupán az asztalost engedték át a kordonon.
– Gyere csak, haver! Látom, közelképet akarsz magadnak – vigyorgott a Numera. – Kamera van? Nincs? Hát ez szomorú.
– Van! – lépett ki a tömegből ekkor egy kínai, s mielőtt bárki megakadályozta volna, már le is kapta Árpit, Királyt, és társait.
– Hé! – állt fel rosszat sejtve a Bling bling-i nagymenő. – Én téged ismerlek. Vegyétek el tőle azt az átkozott kamerát!
– Nem ajánlani! Kickbox. Veszélyes.
– Csipi! Csupi!
– Jelen! – morogták a volt biztonsági őrök egyszerre.
– Hallottátok, mit mondtam?
– Vedd el magad – válaszolta Csipi komoran. – És tudod mit? Csókold meg a seggemet!
– Királyi! Köszönöm! – mosolygott rájuk a diáklány. – Meg neked is, drága Liukám. Gyere, Árpika! A többi az ő dolguk.
Odakünn langyos szellő fújdogált. Valahol a közelben láthatatlan tücskök cirpeltek.
– Ki volt ez a kínai? Ismered?
– Hogyne. Ő az én őrangyalom.
– Te meg az enyém – ölelte meg a férfi a szőke lányt. – És én is köszönöm – tapadt Kati ajkára.
A csillagok pajkosan hunyorítottak rájuk az égboltról.
[1] Csókol(gat)ják. (diákszleng)
Szóljon hozzá!