A pécsi Blériot. Emlékezés Tauszig Aladár főhadnagyra
A repülés kezdeti időszakának, Tauszig Aladár főhadnagy személyében, volt egy nagyszerű pécsi pilótája is. A Tauszig családé volt a századfordulós Pécs egyik legkitűnőbb nagyáruháza a Széchenyi tér sarkán (Széchenyi tér 8. sz.). Tehetséges gyermeküket azonban nem a kereskedelem világa érdekelte, hanem a szédítő magasságok meghódítása, a katonai repülés.
1913. év késő őszén a pécsieknek is bemutatta tudományát. Miközben új állomáshelyére, Wienerneustadtba repült, meglátogatta szeretett szülővárosát, Pécset. A látogatás alkalmával, a pécsi emberek nagy elismeréssel és örömmel ünnepelték híres földijüket.
Bródból – Pécsre repülőgépen
Egy háborús hős:Tauszig Aladár főhadnagy
„Ma a déli órákban egy nagy fehér repülőgép úszott el a város fölött. Mint valami óriási madár olyan biztosan, nyugodtan siklott tova a tiszta, fényes novemberi kékség alatt. Különösen az Irányi Dániel téren és a Szigeti külvárosban volt egész jól kivehető a hatalmas biplán. Az utcán csoportokban álltak az emberek és csodálkozva nézték a gépmadár biztos repülését.
A biplánon Tauszig Aladár pécsi 52. gy. ezredbeli főhadnagy ült, aki már hosszabb ideje tábori pilóta és a bécsújhelyi katonai légi osztályhoz van beosztva. Kívüle még mint utas Szapáry főhadnagy tábori pilóta-jelölt foglalt helyet a repülőgépen.
A kétfedelű gép, a katonai repülőtéren kötött ki, ahol már várakozott az 52. gy. ezred egy kirendeltsége és több katonatiszt.
Tauszig főhadnagy tegnap délelőtt 11 órakor szállt fel utasával Bécsújhelyen és egyhuzamban tette meg az utat Slavonbródig, ahová két és félóra alatt érkeztek. Nagyszerű útjuk volt, a gép száznyolcvan kilométeres sebességgel haladt. Bródban, az 52. gy. ezred ott állomásozó ezredparancsnokságánál jelentkeztek. Tauszig főhadnagy engedélyt kapott, hogy gépével Pécsre repülhessen és meglátogathassa itteni hozzátartozóit. Ma délelőtt 11 óra tájban ült nyeregbe Bródban Szapáry főhadnaggyal és fél 1 óra tájban érkezett Pécsre.
Bródtól Pécsig már nem volt olyan jó útjuk, amennyiben nagy ellenszéllel kellett megküzdeniük. Kedvező szél esetén lényegesen rövidebb idő alatt érkeztek volna Pécsre. A gép, mind a két út folyamán kifogástalanul funkcionált s a katonai repülőtéren simán kötött ki. A két katonatiszt egy csöppet sem érzi a két légi út fáradalmait. Tauszig főhadnagy gyakorlatképpen repült Bródba, s ahogy már említettük, felsőbb engedéllyel szakította meg visszafelé való útját.
A katonai repülőgép számára sátorhangárt vertek a gyakorlótéren. Tauszig főhadnagy soffőrje és katonaszolgája vonaton érkeztek meg. A kiváló katonai pilóta néhány napot tölt Pécsett hozzátartozói körében s azután utasával, Szapáry főhadnaggyal visszarepül Bécsújhelyre, állomáshelyére.” (Pécsi Napló. 1913. november 21.)
Tauszig főhadnagy pécsi repülése
Tauszig Aladár Etrich Taube típusú repülőgépével
„Föllobbanó őszinte öröm, izzó lelkesedettség hatja át valónkat, valahányszor városunk dicsőségéről, városunk valamelyik hű fiának szép és nemes erényeiről, elismerésre, dicséretre érdemes sikeréről veszünk tudomást. Ez a szeretet, ragaszkodás, hála tiszta érzésének forrásából fakad, melyet közönségesen lokálpatriotizmusnak szoktunk nevezni. Szeretet és ragaszkodás a földhöz, amelyben őseink s az egykor hozzánk tartozottak csendes és békés álmadozással porladnak. Szeretet és ragaszkodás az élőkhöz és a holtak emlékéhez s a múlt és jelen minden alkotásához, minden sikeréhez, amely városunk jó hírnevét, nagyságát növelni képes.
A derék magyar katonai pilóta, Tauszig Aladár főhadnagy, városunk szülötte, a mi fiunk, hogyne lennénk rá büszkék. Az ő sikere, az ő diadala, a mi örömünk, a mi dicsőségünk, mert hiszen őt magát is joggal valljuk a magunkénak. Mint a kőszáli sas, mely fönn a szédítő magasságban a ragyogó nap körül kering, fölszállott ő is, hogy a messze távolból hozzánk repüljön őrületes sebességgel száguldó biplánján, az istent kísértő ördöngös masinán, melyet az emberi lángész csudás ereje alkotott. Hozzánk szállott haza, hol egykor kicsi bölcsőjét szerető, gondos szülői gyengéden ringatták. A Wienerneustadt – bródi utat csak azért választotta, hogy visszatérőben Pécset is útjába ejthesse. A madár sem száll nagyobb örömmel, nagyobb boldogsággal a fészkébe, mint ahogyan Tauszig főhadnagy repült hozzánk. Előbb ideérkezett, mint a távirat, melyben érkezését bejelentette. Gyorsabb volt a repülése, mint a villamos áram rohanása.
Tauszig család áruháza a pécsi Széchenyi téren
Szívünk mélyén ünnepeltük nagy megilletődéssel, csudálkozással bravúros repülését, halálfélelmet nem ismerő hősiességét.
Tegnap is, mai is itt keringett városunk fölött ezer méter magasságban. Mindannyian láttuk, bámultuk merész repülését, melynél szebbet még sohase volt alkalmunk látni. Előtte Dobos István magyar pilóta szelte városunk fölött a nyár derekán ég és föld között a levegő hullámait. Látványnak az is fölséges volt, de a mi fiunk repülése annál is fölségesebb, annál is istenibb. Amint a magasban zakatoló gép berregése megütötte a lenn járókelők fülét, egyszerre száz meg szász ember, mintha sóbálvánnyá meredt volna, megállott az utcákon, tereken s föltekintett a magasba és nézte, csudálta, bámulta Tauszig főhadnagy repülését. Mindenki kinézett az ablakon, mindenki kiszaladt az utcára s tekintetével követte a fogyó hold sápadt sarlója körül hatalmas ellipszist rajzoló biplánt, melyet a mi fiunk kormányzott.
Bemutatta szülővárosának, érte aggodalommal remegő édes anyjának, hozzátartozóinak, hogy mit tud. Láttuk a bátor katonát, a levegő hősét fönn a magasban s ide lenn köztünk színről színre a maga valóságában, életerejének, épségének, egészségének teljes virágában, s ez a találkozás, ez a viszontlátás nekünk is jól esett. Ma aztán búcsút véve, háromszor is megkerülte városunkat fönn a napsugarakkal átitatott végtelen kékségben, mintha repülésével átölelni, keblére szorítani akarta volna az egész várost, az ő kedves, rajongással szeretett szülővárosát, s északnyugatnak véve az irányt szállt, szállt a messzeségbe, s utóbb már nem láttuk.
A látás véges határa okozta-e, hogy tovább nem kísérhettük tekintetünkkel, vagy a szemünket elborító forró könny, igazán nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy minden útjában őszinte szeretetünk kíséri, mert ő a mi városunk szülötte, a mi fiunk, akiben nekünk mindig igaz örömünk, büszkeségünk telik.” (Pécsi Napló. 1913. november 23.)
Hozzászólások