Mici néni szegfűvel

– Két szép szegfűt Icám, de ma zöld nélkül – csipogta vidáman Mici néni a virágboltosnak. Persze, hogy jó kedve volt, mert ma megint egy remek temetés lesz.

– Azt mondják, hivatásos siratóasszonyok is jönnek!

A nénike már vagy ötven éve élt egyedül. Rég volt, mikor férjét véletlenül agyonlőtték. A sínek mellett szalonnázott a brigáddal, mikor egy vetkőztetőt üldöztek a rendőrök, és a céltévesztett golyó eltalálta. Éppen, mikor meghúzta a vörösborral teli csatost. Ő sem gondolta reggel, hogy a bora maradékát vérével fogja benyalni egy hangyabanda a talpfákról.

Ez aztájt történt, mikor bevezették az új forintot.

– Aztán kit temetnek, mama? – kérdezte Ica, miközben egy új celofánrolnit helyezett a régi helyére. Néha az ajtó felé pillantott. Koltai századost várta. A rendőrtiszt biztosan Imréről, férjéről hoz hírt, aki nemrég ment el tőle ötmillió forintjával új életet kezdeni. Később csak azt írta, hogy sajnálja, de ő mindig gyereket akart. S most a barátnője várandós.

A tartozását pedig megadja mihelyt talpra állnak az új házban.

A pénzből Ica eddig még egy forintot se látott. Pedig nagyon elkelne a felújítás – gondolta, ahogy ránézett a festés után rimánkodó falakra.

A hirtelen zajra összerezzent. De megnyugodott; csak az öreghölgy lökött fel egy virággal teli edényt.

– Nem tesz semmit – mosolygott és hozta a felmosórongyot. Kedvelte a nénikét, ő volt az első vevőjük, mikor megnyitották a virágboltot.  Egy koszorút rendelt az ismeretlen katona márványsírjára, akinek állítása szerint ő volt az édesanyja. Mostanában már hallgat róla, mert kinevették.

Mici néni a fején billegő, keskenykarimás kalapocskában derűt sugárzott maga körül. Kicsit habókosnak is tartották. Ugyanis a néne nélkül szinte nem volt temetés. Ahogy egyesek kocsmába, lóversenyre jártak, ő úgy élt-halt ezekért a szomorú ceremóniákért.

Tavaly, miután nyughelyre kísérték Suhajdánét, a harangozó kiment a lakására, hogy nincs-e valami baja, mert nem látták a koporsót kísérő gyászolók közt. Mit tesz Isten, tényleg magas lázzal feküdt.

– Hogy kit temetnek? – jutott Mici néni eszébe Ica kérdése.

– Hát a Bogi Gyurit! Épphogy a nyolcvanadikat taposta az a gyerek. Ki gondolta volna? Hisz nemrég kapta rajta az unokája mikor a Tejes Bözsivel tréfálkozott a borjúnevelőben. Tudja Icám mit csináltak erre? – A virágos csak tagadólag rázta a fejét.

– Folytatták a kacarászást! De a gyereknek roppant kellemetlen volt, mert mégiscsak ő városparancsnok nálunk.

– Manapság polgármesternek mondják, Mici néni.

– Egyre megy, kedveském.

– Kórházban halt meg az a Bogi Gyuri?

– Igen. A sebészeti mosodában. Éppen a Panni barátnőmmel viccelődött, aki ott takarít, mikor megállt közben Gyuri szíve. Szép halál férfiembernek – tette hozzá, majd otthagyta a visszajárót s kitipegett a boltból.

Az utcán majd fellökte a hirtelen támadt szél. Felpillantott az égre, majd szaporán hazafelé szedte a lábait. Sajnálta volna, ha nyári zápor teszi csúffá kalapját.

Alig csukódott be a néne után az ajtó, mikor belépett az ismerős százados. Le se ült a kínálásra, mert csak mondani jött az újságot, hogy a férje börtönben van súlyos testi sértés miatt. Hirtelen felindulásban kiverte az élettársa szemét. Kiderült a génvizsgálatnál, hogy a kisbabának nem ő az apja.

– Hát kedves Ica, a pénzére keresztet vethet – mondta sajnálattal, s amilyen gyorsan jött ugyanúgy el is tűnt a boltból.

Szerencsére Mici néni épp akkor ért haza, mikor megkezdődött az égi zenebona.

Míg a felhevült utcakövek zsibongva örültek a zápornak, addig az öreghölgy lecsipdeste a muskátlik elszáradt virágait.

Aztán ahogy újra kisütött a nap, a nénike már a piacon volt. Karmonádlit vett, s szerencsére talált friss céklalevelet is. Szerette olajban futtatva a sült hús alá. Hazafelé még betért a kocsmába pálinkáért, mert illik, hogy legyen nála.

Mióta látta, hogy az angol királymama őfelsége is kiveszi a ridikülből a laposüveget s meghúzza, ő is sikknek tartotta.

Később a félgyászba öltözött Pannival kávézott, aki mellől Gyuri reppent a mennyországba. Mici néni elnézte barátnőjét, ahogy halk fájdalommal fújta a füstöt, ahogy illett egy friss, tiszteletbeli özvegyhez.

A néni tudta, hogy Panninak nincs jó neve a városban, de hát mégis csak a barátnője, vagy mi? Az öregasszonyok nem bocsátották meg neki, hogy annak idején egy kicsi kuplerájt vezetett. Ő volt a tulaj és a személyzet is. Persze néhánynak az ura is be-bejárt hozzá.

Aztán Rákosi alatt internálták az egyszemélyes intézményt Karcagra, egy átnevelő intézetbe.

Direkt hasznára vált, mert ott elvégzett egy gyorstalpaló tanítónőképzőt.  Olyan gyors volt az a talpaló, hogy két hét után már legyezhette is a diplomáját száradni.

Mikor nagysokára visszajött, már csak két vendége kereste fel nagytitokban.

A hitehagyott egyházfi, és a kedvence, a kamasznyi költő, aki a múzsák nagyanyját imádta benne.

De ez már régmúlt. A mosodában is csak a szíve hagyta, hogy meglepje a vén kujon.  Tán a Jóisten megbocsátja neki.

– Aztán mit hallottál Imréről, Pannikám? A virágboltos férjéről? – kíváncsiskodott Mici.

– Azt mondják, hogy Ózdon együtt él a Bíró Bözsivel. Jó húsz évvel fiatalabb az embernél. Jó vásárt csinált vele az a nőszemély. Pláne, hogy most kisfia született. Persze most boldog az újdonsült apa.

Bogi Gyuri temetését követő nap, Mici néni örömmel hallotta, hogy meghalt Takó Ica. Jövő héten lesz az utolsó tiszteletadás.

–  Na, őt is túléltük – nyugtázta elégedetten.

Mici néni kedden benyitott a virágboltba.

– Ma öt szegfűt kérek, mert Takónét temetik. Szegényt túl korán szólította el az ég. Meg tudja mit hallottam, aranyoskám?

Aztán, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, válaszolt is rá.

– Azt, hogy a férje az új asszonnyal most nagyon boldog, mert fiuk született.

– Na, ne mondja! Igazán? – nézett rá Ilonka, s meglepően derűsen nyújtotta oda a szegfűcsokrot.

Mici néni már az utcán volt, de még mindig csóválta a fejét.

– Mi van ezen mosolyogni való? – s nem értette ezt az Icát.