Milyen ország az, ahol a felnőttkor küszöbét éppenhogy átlépő fiatalok számára nem az első munkahely keresése, a családalapítás jelenti a legfőbb mondanivalót, hanem az, hogy az emberek megszületésüktől fogva vesztésre ítéltettek? Ahol a csecsemőt kézről kézre adják, hogy egy kicsit mindenki ringassa, majd a sorban utolsó ember leteszi a földre és otthagyja. Ahol a videóinterjúkban megszólaltatott gyermekek legfőbb vágya, hogy a szüleik ne veszekedjenek, hogy apa-anya költözzön haza? Ahol a nejlonszatyrokkal sétáló tömegben megáll egy nő, és arról beszél, hogy 13 éves korában megerőszakolta valaki, akinek nem sokkal később megbocsátott? Ahol a diákok olyan iskolában töltik mindennapjaikat, amelyben a tanároknak a túlélésért kell küzdeni és nem azért, hogy a tanítványaikból a lehető legtöbbet hozzák ki? Ahonnan naponta tucatjával menekülnek el, és ahol naponta 300-nál is több abortuszt hajtanak végre, ahol minden második frissen érettségizett fiatal nem fogja fel agyilag, hogy mit olvas?
Olyan ország, ahol egy huszonéves fiatalokból álló színtársulat ezekből a kérdésekből színházi produkciót tud készíteni, olyan produkciót, melyet nem egy drámaíró, hanem maga az élet írt. Mondják, igazi művészi érték teremtéséhez szenvedni kell, pokolra kell menni. Viszont ezt az örökbecsű mondást meg is lehet fordítani: ha valaki „lent a mélyben” él, fölé kell emelkednie, meg kell látnia kívülről, hogy milyen is a világa. Sőt, nem elég meglátni, hirdetni kell, fennhangon mondani, mesélni, mutatni minden lehetséges eszközzel, hogy mások is lássák, és ha tudnak, akkor tegyenek ellene a lehetőségeikhez mérten. A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Fazakas Misi vezetésével ezt teszi: évek óta, országról országra járva mutatja be, ha úgy adódik napjában többször is, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását. Jelenetfüzért, a fenti kérdések színészi eszközökkel való szuggesztív ábrázolásával, szimbólumokkal, többféleképpen értelmezhető tárgyakkal. Iskolákban, ha úgy adódik tornatermekben, vagy „igazi” színházteremben. A társulat 2014. évi európai turnéján Nagyvárad, Nagykároly, Jászberény, Várpalota, Szombathely, Graz, Trieszt, Gavirate, Szentendre, Lőrinci, Hatvan és Heves után február 3-án a Pécsi Harmadik Színházban vendégszerepelt.
Jómagam az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan színházi előadást láttam, köztük több kiemelkedő, díjakkal jutalmazott produkciót, óriási tehetségű, halhatatlan színészekkel, kitűnő rendezőkkel. Mégis ez volt az első alkalom, hogy olyan előadáson vettem részt, melynek végén a közönség nem tapsolt. Félreértés ne essék: nem azért mert rossz volt! Azért, mert mindenkit letaglóztak a látottak-hallottak, a nézők csak ültek magukba roskadva és szipogtak perceken keresztül miközben hallgatták az ortodox kórus énekét és bámulták a fehér falakat, a fiatalok hűlt helyét, a táblákat, melyekre ez volt írva több nyelven: CSEND…
Az Osonó fiatal színészeinek előadása olyan kérdéseket tesz föl a színház eszközeivel fájdalmasan a világba kiáltva amilyeneket sok szociológiai tanulmány sem gyűjt ilyen szisztematikusan csokorba. Egy minden elemében romlott világot ábrázol, amelyben egyik hiba a másikból nő ki, teljességgel elkerülhetetlenül. Színpadra állítását hosszú gyűjtőmunka, próbafolyamat előzte meg, mígnem egy kerek, jól összeérett produkció született, amely megragadja, gondolkodásra készteti a nézőt. Különböző rétegei vannak, melyek önmagukban is megállják a helyüket. Ezt bizonyította az előadást követő beszélgetés a szereplőkkel, ahol kiderült, hogy a különböző életkorú nézőket mennyire eltérő részletek ragadták meg, mennyire eltérő mozzanatok, jelenetek voltak fontosak az egyik és a másik generáció számára.
A társulat igazi missziót végez, a darab mondanivalóját és az előadás megvalósítását tekintve mindenképp. S közben azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy mindezt önkéntes munkával, adományokból, pályázati támogatásokból teszik.
Jó emberek mindannyian – egy Jó Ember-díjas színművész, Puki bácsi – László Károly – városából, Sepsiszentgyörgyről.
Jelenet az előadásból (fotó: www.osono.ro)
Jelenet az előadásból (fotó: www.osono.ro)
Jelenet az előadásból (fotó: www.osono.ro)
Hozzászólások